A történelem ismétli magát. Mindig van valahol egy bizottság, egy központi, egy közjóléti, esetleg egy állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottság (LIBE), amely addig ülésezik, amíg teljesen nevetségessé nem válik. Ezek a bizottságok általában nagyon fent kezdenek, van hatalmuk, tekintélyük, vagy legalábbis nagyon úgy tűnik. Aztán elkezdenek ülésezni, rendezkedni, amelynek során kiderül, hogy mekkora hatással is vannak a valóságra.
Az egykori Központi Bizottság és állandó bizottsága, a Politikai Bizottság a hatalom valódi birtokosa, Kádár János mellett akasztgatással kezdett annak idején, hogy aztán oda jusson működése utolsó évtizedében, a valóságtól elszakadva, hogy olyan döntéseket hoz, amelyeket nem lehet komolyan venni, és amelyeket senki nem is vesz komolyan. A francia közjóléti bizottság tagjait viszont, miután többek között tömeggyilkosságok útján mindent elsöprő hatással voltak a mindennapi életre, nagyon komolyan vették, és ezt gyors felakasztásukkal kifejezték. Valószínűleg a mi Központi Bizottságunk is így járt volna, ha nincsenek itt az oroszok.
A LIBE sóhivatal jellegű bizottság, nagyon komolyan veszi magát, de nekünk nem kötelező nagyon komolyan venni, mert a valóságra gyakorolt hatása nem lényeges. Csak akkor veszélyes, ha túl sokan és túl komolyan veszik az ott elhangzó marhaságokat. Politikai értelemben persze nagyon lényeges, ami ott történik, ugyanis azok a szélsőséges hülyeségek (a liberális értékek), amik ott érvényesülnek, tényleg léteznek ezeknek a szerencsétlen idió-táknak a fejében. Ha tehetnék, és azon vannak, hogy tehessék, minden hagymázas ötletüket meg is valósítanák. Ezek nem ártalmatlan hülyék, ezek veszélyes hülyék.
A magyar kormány és a normális emberek felháborodása tehát teljesen jogos annak a színjátéknak a kapcsán, amit a teljesen más politikai helyzetben megválasztott, és mandátuma vége felé tartó Európai Parlament szélsőliberális képviselői előadnak. Megjegyzendő, hogy ebben az összefüggésben már nincsenek is liberálisok Európában, csak liberális szélsőségesek, akik elsősorban antiszuverenisták, akik meg akarnak szüntetni minden autoritást a sajátjukon kívül. A minden ebben az esetben tényleg a mindent jelenti, vagyis ezek az emberek a biológia törvényeit is felül akarják írni, és ha még adunk nekik egy kis időt, akkor a fizika törvényeire is emberi jogi és ideológiai alapon fognak rászállni.
Az elmúlt néhány hónapban drasztikusan alakult át az európai politikai klíma, a választópolgárok folyamatosan hátrálnak ki Nyugaton a liberális értékek mögül, visszatérve olyan konvencionálisabb ötletekhez, mint a túlélés. Ez azonban ez idáig csak a szavazataikból hámozható ki, mert az európai intézményrendszer rendbetétele még csak fel sem merült.
A migránsbeözönlés által okozott permanens válságra semmiféle érdemleges európai válasz nem született még, de ennek semmilyen személyi következménye nem lett mostanáig. Az összes teljesen alkalmatlan ember a helyén van, és mindennap újra bizonyíthatja az alkalmatlanságát.
A LIBE meg egy stabil, háromszor egymás után kétharmados többséggel megválasztott kormányzatot próbál eltávolítani olyan indokokkal, amelyeket a régi szép időkben belügyekbe történő példátlanul durva beavatkozásnak neveztek volna a diplomaták.
A LIBE határozata és annak tartalma formalitás csupán, azért tiltakozunk ellene még, mert a magyar érdek az, hogy még úgy tegyünk, komolyan vesszük ezt a csürhét. Pedig ez csak egy olyan bizottság, amelynek már semmiféle hatása nem lesz a valóságos történésekre. Az Európai Parlament viselkedésének megváltozása egyébként döbbenetes képet fest azoknak az embereknek a személyiségéről, jelleméről, erkölcseiről, akiket eredetileg a nemzetük delegált ebbe a gyülekezetbe. Az EP képviselőinek nagy része teljesen elfelejtette, feladta, törölte nemzeti identitását, és látványosan egy ideológia mögé állt be. Erről persze a választóit elfelejtette értesíteni, mert ez azokat nyilván nem érinti.
Mostantól az európai politikát az antiszuverenista erők és a nemzeti szuverenitások képviselői közötti harc fogja meghatározni. Minél hamarabb ismerjük ezt fel és minél hamarabb segítünk felismerni a magyarországi ellenzéki szavazóknak is ezt az összefüggést, annál nagyobb eséllyel élhetjük túl ezt a korszakot. Ez természetesen minden közép-európai országra igaz, a nemzeti önvédelem és a nemzetek közötti összefogások nélkül együtt pusztulunk el.
Az EU elmúlt harminc éve intő példa arra, hogy hová vezet a szélsőségesekkel való megegyezés, kompromisszumkeresés. A LIBE határozatának komolyan vétele és bármiféle tárgyalás róla vagy azokkal az emberekkel, akik ezt a nézetrendszert képviselik, tulajdonképpen egyezkedés az ördöggel, a normalitás, a szuverenitásunk elárulása. A LIBE figurái egy szubkultúra torzszülöttei, akikhez sem nekünk, sem az átlagos európai embereknek nincs semmi közünk. Tárgyalni csak olyanokkal lehet, akikkel adott valamiféle közös minimum, ahol van valamiféle remény arra, hogy be fogják tartani a megállapodásokat. Erre a liberálisoknál, miután ideológiai kényszeresekről van szó, semmiféle esély nincs. A LIBE újranyitott letárgyalt és elvileg megoldott ügyeket, mert a liberalizmusba a korrektség és a kompromisszumkeresés nem tartozik bele.
Miért is remélhetnénk, hogy valaha is elégedettek lesznek azzal, amit kicsikarnak belőlünk? Ahogy a pénznek, úgy a monomániás ideológia érvényesítésének sincs olyan tulajdonsága, hogy elég belőle. Persze azt is mindannyian tudjuk, hogy ez a bizottsági procedúra egy elszabadult hajóágyú, amit akkor kezdtek még el, amikor valami halvány remény volt arra, hogy a magyar kormány elszigetelődik, elszigetelhető és Orbán Viktor megbuktatható. A benne rejlő zsarolási potenciál folyamatosan csökkent, most már ott tartunk, hogy tulajdonképpen előnyös is Magyarország számára, mert eredeti szövetségeseit és másokat is arra sarkall, hogy a folyamat megtorpedózásával gyengítsék és nevetségessé tegyék a liberálisokat, sőt magát Angela Merkelt is, aki már nem előmozdítója, hanem gátja bármiféle közös európai megoldásnak.
Amikor Merkel azt mondta a „migrációs minicsúcs” előtt és után, hogy két- és többoldalú megállapodásokra van szükség a témában, nemcsak elismerte politikája kudarcát, hanem elkezdett azzal fenyegetőzni, hogy mindenki magára maradhat azokkal a migránsokkal, akiket gyáva volt nem beengedni, mert tartott attól, hogy kiszerkesztik a nagy liberális újságok címlapjairól. 2015 után egyre kevésbé lehet a liberális értékekkel érvelni, a fékek és ellensúlyok vicces kis mellékkörülménynek tűnnek a terrorizmus, az iszlám térhódítás, a demográfiai katasztrófa és az egyre rosszabb közhangulat árnyékában. A fékek és ellensúlyok nem népszerűek, ellenben a közbiztonsággal, ami nagyon népszerű lenne, ha lenne. A közbeszéd elindult vissza, a realitások irányába, a liberálisok azonban nem képesek ezt nemhogy elfogadni, hanem megérteni sem.
Gondoljunk bele abba a jogállami problémába, hogy ha egy kicsit is komolyan veszik magukat a jobbra tolódó kormányok, akkor nem kerülhetik el kétmillió illegális bevándorló kitoloncolását a magországokból. Jelenleg ez nem logisztikai probléma, hanem jogi, mert a jelenlegi európai jogrend nem teszi lehetővé a tömeges jogsértések kezelését. Képzeljük el, hogy mekkora jelentősége lesz az ilyen bizottságosdiknak, amikor a németek, a franciák meg az olaszok egyenként több százezer fiatal muszlim férfival kergetőznek a no-go zónáikban! Akiknek jó része a beözönlése óta fiatal-, illetve gyermekkorúnak vallja magát.
A Sargentini-jelentés egy szánalmas rezsim központi bizottságának végvonaglása, amely nem képes a valósággal mit kezdeni, és képzelgésekkel múlatja az időt. Az ember szinte várta, hogy a részeg Jean-Claude Juncker betántorog az ülésre, és úgy viselkedik, ahogy szokott.
Ezen az egészen már rég túl vagyunk. A valóságban és ráadásul magában az európai politikában is.
Itt az ideje, hogy az európai főhatalom visszakerüljön a nemzetállamok vezetőihez és így az Európa Tanácshoz. Az Európai Bizottság leszerepelt, kudarcot vallott, alkalmatlannak bizonyult a politikacsinálásra, a válságok megoldására, úgy általában Európa vezetésére. Ahogy az Európai Parlament és egyetlen bizottsága sem vitt minket közelebb a problémák megoldásához. Pontosan ennyire fontos az is, hogy a LIBE jelentett egy jót rólunk saját magának. Semennyire.
Az egészséges nevetést javaslom mindenkinek, ha elhangzanak olyan kifejezések, mint a „jogállami aggályok”! Bár ez lenne a legnagyobb problémánk!
A szerző szociológus