Az IMF igazgatótanácsa 2015. március 11-én négy évre szóló, 17,5 milliárd dolláros kibővített hitelkeret megnyitásáról döntött Ukrajna részére, amelyből ötmilliárd dollár azonnal lehívható. Egyúttal tudomásul vette Ukrajna döntését arról, hogy megszünteti a 2014. április 30-án részére jóváhagyott készenléti keretet.
Christine Lagarde, az IMF vezetője gyakorlatilag megfenyegette Ukrajnát 2016. február 10-én nyilvánosságra hozott közleményében, hogy a Nemzetközi Valutaalap leállíthatja pénzügyi támogatását, amennyiben az ország nem hajtja végre az általa beígért reformokat. „Aggódom, amiért lassú ütemben folyik a kormányzás minőségének javítása és a korrupció elleni harc”, állt az IMF közleményében, amelyben Christine Lagarde rámutatott: nehéz elképzelni az IMF-támogatás folytatását, ha nem sikerül ezeken a területeken érezhető javulást felmutatni. Az IMF vezetője kiemelten fontosnak tartotta, hogy az ukrán vezetés határozott lépésekkel visszatérítse az országot a reformok útjára és ne térjen vissza az elmúlt években jellemző, sikertelen, eredmények nélküli gazdasági intézkedésekhez.
Meglehetősen megváltozott új hangvétel ez azok után, hogy a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa 2015. december 16-án úgy döntött, nem számít csődnek az, hogy Ukrajna nem fizette vissza és nem is kívánja visszafizetni azt a hárommilliárd dollár összegű támogatást, amelyet Oroszország nyújtott számára a Nemzeti Jóléti Alapjából 2013. december 24-én eurókötvények formájában, 2015. december 20-i lejáratra.
Az IMF nem akármilyen kockázatot vállalt ezzel a döntéssel, hiszen egy évtizedek óta fennálló gyakorlatot rúgott fel, és ez azzal az egyértelmű veszéllyel jár, hogy a jövőben a hasonló helyzetbe került országok is hasonló elbírálást fognak kérni maguknak. Ezzel az IMF legendás szigora gyakorlatilag szertefoszlott, a görög adósságállomány törlesztésének burkolt átütemezése után a hitelessége köddé vált. Ekkor még Ukrajna gyakorlatilag feltételek nélküli támogatása és Oroszország minden eszközzel történő megrendszabályozása kiemelt globális érdeknek számított, azóta azonban mindkét kérdés komoly átértékelődésen ment keresztül.
Ukrajna kikerülni látszik a globális hatalmak érdeklődési köréből. Különösen az Egyesült Államok és az Európai Unió esetében ezt támasztja alá, hogy az IMF vezetése egyre nyíltabban bírálja az ukrán kormánynak a pénzügyi válsághelyzet elkerülésére tett intézkedéseit. Nagyban hasonlatos ez jó néhány korábbi, ma már a történelem ködébe vesző eseményhez, mint például Magyarország 1956-os kitörési kísérletének, avagy a közelmúltban az „arab tavasz” országainak (Algéria, Egyiptom, Irak, Jemen, Jordánia, Líbia, Szíria stb.) a magára hagyásához a kudarcba fulladt demokratizálási kísérleteket követően.
Oroszország külpolitikai manőverei ismét sikerre vezettek. Habár kétségtelen az is, hogy Oroszország gyengítése még mindig alapvető érdeke az Egyesült Államoknak, ezért dönthetett úgy a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa 2015 decemberében, hogy a korábbi, hosszú évtizedeken keresztül fennálló gyakorlatát felrúgva nem jelent csődöt Ukrajna ellen, amikor az arról döntött, hogy nem fizeti vissza a hárommilliárd dollár összegű támogatást Oroszországnak.
Ukrajna arra számíthat, hogy a globális figyelem háttérbe szorulásával egyre inkább magára fogják hagyni a nyugati nagyhatalmak. A feltételek nélküli támogatások kora lejárt, és leginkább csak magára számíthat az Oroszországgal szembeni konfliktusának és a pénzügyi válsághelyzetének a megoldásában. Ráadásul a belpolitikai helyzet egyre fokozódik. A kormány korábbi szövetségesei a parlamentben is menekülőre fogták, és elkezdtek kihátrálni a kormány mögül. Előbb Julija Timosenko Haza (Batykivscsina) képviselőcsoportja, majd az Önsegély frakciója vált ki a 2014 végén alakult kormánykoalícióból. Ezek után már csak az államfő mögött álló Petro Porosenko Blokkja és az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök vezette Népi Front maradt a koalícióban, és a kormány kisebbségbe szorult az ukrán parlamentben.
Az ukrán elnök a belpolitikai helyzet destabilizálódását a közös ellenség, Oroszország elleni támadással próbálja helyreállítani. Erre utalnak az elnök meglehetősen hangzatos, de lényegében irreális fenyegetései az Oroszország által megszállt Krím félsziget visszaszerzéséről, két évvel az annektálása után. Oroszország az ukrán elnök bejelentésére megerősítette az ellenőrzését a Krím félsziget fölött. Az ukrán haditengerészet újonnan kinevezett vezetője átállt az oroszbarát krími kormányhoz. A teljes ukrán hadsereg harckészültségbe került. Az ország keleti részében továbbra sincs fegyvernyugvás. Az Egyesült Államok titkosszolgálatai is arra számítanak, hogy folytatódni fognak a harcok az ország keleti részében és Oroszország – érdekei érvényesítése jegyében – folytatni fogja az elszakadáspártiak támogatását.
Mindezek egyáltalán nem jó hírek Magyarországnak, amely a politikailag és gazdaságilag erős Ukrajnában érdekelt, ráadásul kiemelt érdekünk az országban élő 150 ezres magyar közösség biztonsága is. A magyar kormánynak viszont a legkevésbé sem az egyre több ukrán nyugdíjas miatt kell aggódnia, akik Magyarországról kapnak nyugdíjat a magyar állam nagyvonalúságának köszönhetően. Egyes hírek szerint a balkáni folyosó lezárultával rövidesen megváltozik az Európába tartó migránsok útvonala, így akár Ukrajna, Oroszország és Grúzia felől érkező bevándorlókra is számítani lehet.
(A szerző egyetemi docens)