A kölcsönös egyet nem értésben véget ért Trump–Merkel-csúcstalálkozó után még inkább az a fő kérdés: vajon beváltja-e Trump az ígéreteit, amelyekhez a kampányban és a beiktatási beszédében is elszántan ragaszkodott? S vajon lesz-e elég ereje ahhoz, hogy a vele szemben korántsem meghunyászkodott, hanem sokkal inkább revansra vágyó globális erőkkel sikerrel vegye fel a küzdelmet? Meggyőződésem szerint két veszély áll fenn: az egyik a globális pénzügyi elit bosszúvágya, a „Birodalom visszavág” jelenség – a másik Trump egy-két gyengesége.
Nézzük az elsőt. Sokan vitatkoznak azon, vajon a globális elit mennyire akarja engedni Trumpnak, hogy céljainak legalábbis egyik-másik elemét megvalósítsa, és ezzel lényegében véve valamilyen szinten leengedje az amerikai középosztályban felgyülemlett gőzt. Jómagam úgy gondolom, hogy a Fedet és a világ pénzügyi folyamatainak döntő részét kezükben tartó, mintegy 300 nagy bankárdinasztia aligha akarja, hogy Trump túl messzire jusson, már csak azért sem, mert a végén még valóban képes lesz megfordítani a világban uralkodó hangulatot, a mainstream közvélemény egyre több kritikát kaphat, és végül totális fordulat következhet be, előállhat egy új Zeitgeist (korhangulat), ami esetleg immáron nem a Rockefellereknek, Rotschildoknak, Warburgoknak, Loeböknek, Schiffeknek, Montefioriknak stb. kedvezne, s veszélybe kerülhetne uralmi pozíciójuk.
De ez már csak azért is így lehet, mert a globális világrendet vizionáló, a nemzetek végét hirdető elit kezdettől fogva ezerrel Hillary Clinton mögé állt, s minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközt bevetettek annak érdekében, hogy ő nyerje a választásokat és legyen az Egyesült Államok elnöke. Márpedig eszközük volt és van bőven: az Egyesült Államokban működő sok ezer újság, rádió- és tévécsatorna lényegé-ben hat tulajdonos kezében összpontosul, s ezek mindegyike – talán a Fox Newst működtető Newscorpot leszámítva – az ő körükből kerül ki (GE, Disney, Viacom, Time Warner, CBS). A médiavilág mindent megtett annak érdekében, hogy Clinton nyerjen, s ez ékes példázata annak, hogy mit gondol a globális elit Donald Trumpról.
Valójában két dologgal nem számoltak: egyfelől az alternatív médiumokkal, az internet világával, amelyet nem tudtak kiiktatni, másfelől pedig azzal az egyszerű, de annál fontosabb ténnyel, hogy az amerikai fehér középosztály felismerte önmagát Donald Trumpban, felismerte, hogy ez az ember valóban nem úgy beszél és gondolkodik, mint a liberális elit, hanem úgy, ahogyan ők, az USA John Smithjei – vagyis átlagemberei. Ennyi elég is volt Trump győzelméhez.
Trump elnöksége tehát nem várt forgatókönyv a globális elit számára, de az az óta eltelt idő is azt mutatja, hogy gyakorlatilag minden eszközzel az ellehetetlenítésére törnek. Egyelőre azt látják rajta, hogy faltörő kos módjára megy előre, lásd hét iszlám ország állampolgárai beutazási engedélyének felfüggesztése, a mexikói fal építésének terve, az amerikai gigacégek vámokkal sújtásának meglengetése (aminek következtében például a Ford máris visszalépett tervétől, hogy Mexikóban hoz létre leányvállalatot, de más cégek is így tesznek), a TPP, vagyis a csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodás leállítása, illetve annak hangoztatása, hogy az EU mint egység számukra nem igazán partner, ezzel szemben az egyes államokkal akarnak tárgyalni, és így tovább. Ebből fakadóan a globális elit farkasszemet néz vele, s aligha „enged” neki.
Ennek a töretlen és elszánt Trump-ellenességnek egy elképesztő példájára kell utólag is visszautalnom, már csak azért is, mert alig esett szó róla a magyar nyilvánosságban. Történt ugyanis, hogy január 22-én az ARD német közszolgálati csatorna szokásos vasárnap déli, Presseklub (Sajtóklub) című, élő műsorában fősodratú, tehát kőliberális sajtófőnökök azon keseregtek, hogy Trump elnök lehetett, s keresték a „kiutat” ebből a katasztrofális helyzetből. Van-e megoldás arra, hogy Trumpot valahogyan elmozdítsák a hatalomból? – tették fel egymásnak a kérdést, aminek végén Josef Joffe úr, a „konzervatív” (ezt a jelzőt ne vegyük túl komolyan) Die Zeit vezető szerkesztője – aki egyébként rendszeres résztvevője a Bilderberg-csoport éves titkos gyűléseinek, igazi globalista – azt nyögte ki, hogy például egy merénylet is történhetne az elnök ellen a Fehér Házban…
Lovas István teljes joggal írta meg azt, hogy nem pusztán a kijelentés elképesztő és felháborító, hanem az, hogy szinte semmilyen érdemleges és kőkemény elhatárolódás nem történt erre a megnyilvánulásra sem Németországban, sem másutt. A minimum az lett volna, hogy Joffe úr és lapja egy jó ideig morális karanténba kerül, s a természetes bocsánatkérés után (ami persze nem történt meg) még egy jó ideig szilenciumra ítéltetnek. Ezzel szemben semmi: e nyilatkozat tehát totálisan oké volt a liberális fősodor számára!
Az az álláspontom tehát, hogy Trump semmi jóra nem számíthat a következőkben sem a globális elit részéről: veszélyt, szó szerint életveszélyt látnak benne, ezért fel kell készülnie a legrosszabbakra. Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadót különböző technikákkal már eltávolíttatták a Fehér Házból, s további támadások várhatók. Azt javaslom, erősen figyeljünk a konzervatív és patrióta Steve Bannonra, Trump jobbkezére, elnöki főtanácsadóra, ugyanis ő az egyik leginkább elszánt, legtudatosabb és eszmeileg felvértezett harcostársa Trumpnak a globális elittel szembeni küzdelemben. Amíg ő jelen van, addig nincs nagy baj, de ha távozásra kényszerülne, akkor komolyan aggódni kezdhetünk.
Végül Trump hibáiról is ejtsünk szót. Természetes, hogy vannak ilyenek, hiszen az üzleti életből jön, a politikai tapasztalata a nullával egyenlő. Gyorstalpaló politikusi, elnöki tanfolyamon vesz részt ebben az időszakban, s persze hogy még időnként úgy cselekszik, mint elefánt a porcelánboltban. Ennek tudható be, hogy előkészítetlenül vezette be a beutazási tilalommal kapcsolatos rendeletét, hogy megalapozatlanul beszélt az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe való áttelepítéséről, illetve hogy a NATO-val és Oroszországgal kapcsolatos tételeiből érthető módon vissza kellett vennie, mert kissé „túltolta a biciklit”. És az is tény, hogy időnként a szimpla üzleti szemléletmód nem mindig megfelelő kiindulópont a bonyolult kül- és geopolitikai helyzetek átfogó és szenzibilis megítéléséhez és így a legjobb megoldások megtalálásához. Ezen változtatnia kell.
Ezzel együtt két fontos dologra hívnám még fel a figyelmet. Egyfelől arra, hogy senkit ne tévesszen meg Trump szívélyes viszonya Netanjahuhoz és Izraelhez. Ez nem jelent behódolást a globális elitokráciának, a bankárdinasztiáknak, ellenkezőleg, a Netanjahu vezette nacionalista izraeli politika korántsem tetszik a globális elitnek, mert nem illik bele nemzetek feletti elképzeléseikbe. Trump inkább itt is kihúzza a gyufát.
Másfelől sokaknak feltűnt, hogy két-három munkatársát is a Wall Streetről, tehát a globális pénzügyi elit központjából választotta ki, ami meglehetősen meglepő döntés ahhoz képest, hogy Trump éppen ennek az elitnek üzent hadat. De várjuk ki a végét: van annak értelme, hogy olyan embereket állít maga mellé, akik egyrészt kívül-belül jól ismerik a globális pénzügyérek dolgait, s ezzel sokat segíthetnek, másrészt ha ezek a személyek „kiugrottak”, tehát elegük lett valamiből, szembefordulnak azzal és már más célokat követnek – történt már ilyen a világtörténelemben, nem is egyszer! –, akkor náluk hatékonyabb kollégákat és harcostársakat aligha találhatott volna Trump.
Egyelőre tehát azt javaslom, bízzunk az új elnök elszántságában és ravaszságában, ami nem feltétlenül a szentek ravaszsága, viszont szentül hisz a maga elé tűzött célokban. És ez kiindulópontnak éppen elég.
A szerző politológus