Bár már megszokhattuk a hazai ellenzéktől és a csatlós szakszervezetektől, engem mégis megdöbbent, hogy milyen nyilatkozatokra képesek ragadtatni magukat, most éppen a túlórakeret felemeléséről szóló törvény miatt.
A Demokratikus Koalíció például amiatt retteg, hogy a túlórák növelik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának, valamint az agyvérzésnek a kockázatát. A szocialista Harangozó Tamás pedig azt mondta, hogy a kormány a magyar dolgozókat eladta a német multiknak és az itthoni oligarcháknak, és szerinte katasztrofális helyzetet teremthet, ha a dolgozók maradék hétvégéjét is elrabolják.
A jobbikos Varga-Damm Andrea azt hozta fel, hogy 2006-ban Budapestet ennél sokkal kevesebbért gyújtották fel, és ha elfogadják ezt a javaslatot, akkor Budapestnek égnie kell. Ez lenne a demokrácia győzelme? A kérdés költői.
Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: az országgyűlési képviselőket nem érdekli a család még a családok évében sem. No, akkor álljunk egy egy-két szóra!
Örömteli, hogy az ellenzék és az érdekképviseletek ennyire szívükön viselik a magyar dolgozók sorsát, és amiatt aggódnak, hogy több időt tölthetnek munkával. Az is kedves, hogy felemlegetik a családokat, amelyeket állítólag semmibe vesz az Orbán-kormány, miközben a gyárba kényszeríti a kereső feleket. Itt csupán egy hibádzik, mégpedig az, hogy üvölt az ellentmondás a mostani mondatok és a korábbiak között.
Emlékezzünk csak! Óriási volt a felháborodás – természetesen szintén a kormány ellen –, amikor a kabinet korlátozta a vasárnapi nyitvatartást. Akkor pont az ellenkezőjét mondták mindannak, amivel most szapulják a hatalmat. Szemezgessünk a múlt egy-két gyöngyszeméből!
A szocialista Kunhalmi Ágnes egyenesen azt mondta: „Nemcsak ahhoz van joguk az embereknek, hogy akkor vásároljanak, amikor akarnak, de ahhoz is, hogy akkor dolgozzanak, amikor tudnak és akarnak. Egy olyan országban, ahol nincs elég piaci munkahely, nő a dolgozói szegénység, az állam pedig közmunkán tengeti az embereket, a miniszterelnök nem veheti el a munka lehetőségét.
Az emberek soha nem fognak kijönni a bérükből, ha megszüntetik a piaci alapú munkahelyeket.” Magyarul, Kunhalmi Ágnes kikérte magának, hogy korlátok közé szorítsák a munkavégzést.
A Demokratikus Koalíció akkoriban a gazdaságért is krokodilkönnyeket ejtett, mert szerintük a turizmus is kárt szenved, ha bezárnak a boltok a hét utolsó napján. Az LMP a többi között azzal érvelt, hogy a boltzárnak akkor lenne értelme, ha Magyarországon a heti hatnapi munkából is meg lehetne élni, azonban a párt szerint nyolcnapiból sem lehet.
Magyarán, az ellenzéki alakulat szerint akkor még a hatnapi munkavégzés is kevés volt! Ehhez képest most a túlóráról szóló passzust arcpirítónak tartják, az ellenzék meg egy emberként kéri ki magának, hogy heti hat napot kelljen dolgozni. De ez utóbbi állítás sem így igaz.
Ellentmondásokból és túlzásokból nincs hiány. A kormány ellenfeleit egyáltalán nem érdekli a valóság. A többi között az, hogy keveseket érinthet a változás. Nem vonatkozik a szabályozás a közszférára, ahogy alkalmazhatatlan a túlórakeret a vállalkozások jó részénél. Ráadásul ott lehet élni a módosítás lehetőségével, ahol a felek kölcsönösen megállapodnak erről. Ilyen ágazat lehet az autóipar, ahol többen szívesen vállalnának pluszmunkát magasabb jövedelemért.
Az ellenzék áskálódása más okból is hiteltelen. Ők voltak azok, akik az általuk tönkretett gazdaságot és pénzügyi katasztrófát népnyúzó intézkedésekkel próbálták kezelni. Ebben hosszú múltra visszatekintő tapasztalatuk van.
És ami a legszomorúbb, ezt azóta sem tudják máshogy elképzelni. Az elmúlt nyolc évben is a multikat és a bankokat siratták, pedig még ezektől a szektoroktól is elvették a jövőt. Ha ugyanis a háztartásokat megsarcolják, akkor a fizetőképes keresletet is romba döntik. És a fő probléma ebben rejlik, így egy hitelességét elveszített politikai csapatnak a mostani aggódása sem mérvadó.
Egyvalami azonban világos: bármit lép az Orbán-kormány, az szerintük rossz és megbocsáthatatlan. És ezt képesek mindennel megmagyarázni, de annak az ellenkezőjével is. Akkor is hitelesebbek lennének, ha egyszerűen beismernék: mindenben ellentmondunk Orbán Viktor kormányának, bármibe is kerül. Nem irigylem a szavazóikat, mert ez még szánalomra sem méltó.