Az amerikai legfelső bíróság ezen a nyáron nemcsak jelentős döntéseivel tematizálja a tengerentúli alkotmányossági és közéleti vitákat, hanem 81 éves tagjának, Anthony Kennedy bírónak Donald Trump elnökhöz címzett bejelentésével is, miszerint július 31-ével, több mint negyvenévnyi bírósági, illetve több mint harmincévnyi legfelsőbb bírósági szolgálat után nyugdíjba vonul.
A bíróság jelenlegi doyenjének bejelentése, bár nem volt teljesen váratlan, mégis megdöbbentette az elsősorban baloldali és progresszív szellemiségű médiát. Nem véletlenül, ugyanis Anthony Kennedy visszavonulása minden bizonnyal mélyebb és vélhetően maradandó ideológiai változásokat indít meg az amerikai legfelső bíróság gyakorlatában, amely hatással lesz az amerikai közpolitikai gondolkodásra is.
Fiatal kora dacára az Egyesült Államok azon kevés ország közé tartozik, amelyben viszonylag tiszta formájában érvényesül a hatalmi ágak elválasztásának elve. E hatalommegosztás során a kilenctagú legfelső bíróságra a demokratikus döntéshozatal alkotmányon alapuló bírósági kontrolljának szerepe hárul. A bírósági kontroll hangsúlyai a történelem során folyamatosan változnak.
Míg a századforduló tájékán a piaci szabadság és az úgynevezett „laissez-faire” típusú gazdasági gondolkodás védelme élvezett kiemelt figyelmet a bíróság életében, addig a XX. század második felében az egyéni jogok és szabadságok, illetve e szabadságjogok fennálló politikai rendszerrel szemben történő érvényesítésének kérdése került a bíráskodás középpontjába. Az amerikai legfelső bíróság olyan társadalmi és közéleti viták végére tehetett és tehet pontot, amelyek sok más országban a parlamentek jogköréhez tartoznak.
Ez a változás, amely nemcsak a bíróságot, hanem az egész ország közpolitikai gondolkodását átformálta, fontos a legfelső bíróság szerepét övező modern kori viták megértéséhez. E változás szimbólumává pedig nem más, mint Kalifornia egykori kormányzója, Earl Warren vált, akit Eisenhower 1953-ban, meglehetősen ironikus módon, éppen azért nevezett ki a bíróság élére, hogy mérsékelje politikai ambícióit.
Nagyot tévedett!
A Warren-féle bíróságot leghűbben talán a The New York Times 1967-es tudósítása jellemzi, amely azzal a felkiáltásszerű kérdéssel kezdődött, hogy hol lenne Amerika Earl Warren nélkül. Magyarázatként pedig hozzátette, hogy a Warren-bíróság működése olyan mélyreható társadalmi, politikai és jogi változásokat indított el, amikre még amerikai elnökök is képtelennek bizonyultak korábban.
Earl Warren közös nevezőt talált a legnagyobbrészt még Franklin D. Roosevelt elnök által kinevezett progresszív szemléletű bírókkal, és sok más mellett véget vetett az úgynevezett „Jim Crow”-korszakként elhíresült szegregációnak, emellett elismerte a pozitív diszkriminációs gyakorlatot, a javarészt tagállami hatáskörben lévő büntető igazságszolgáltatás elé alkotmányos korlátokat állított, így például megkövetelte ügyvéd jelenlétét az eljárás folyamán, valamint megtiltotta a jogsértő módon beszerzett bizonyítékok felhasználását.
Korlátozta az állam adatszerzési és megfigyelési lehetőségeit, elismerte a magánszférához való jogot, amivel egyúttal kikövezte az abortusz jogként való elismerését, illetve még ha csak pár évre is, de a halálbüntetés alkalmazását is felfüggesztette. Ezek az 1960-as években forradalmi változásokat jelentettek, és nemcsak Amerika, hanem az egész nyugati világ előtt. E korszak végén már csak az a kérdés maradt, vajon az amerikai társadalom kész és képes-e ezeket a mélyreható változásokat elfogadni. A válasz azonban közel sem volt egyértelmű.
Vajon a legfelső bíróság a szabadságot vagy a bűnözőket védi? Vajon a változás motorja tényleg a bíróság, nem pedig a demokratikus intézmények? A közhangulat megváltozott és szépen lassan a legfelső bíróság ellen fordult. Ezt elsőként Richard Nixon használta ki az 1968-as elnökválasztás során, amikor kampányában több ízben hangoztatta, hogy „némely bíróságok túl messze mentek”, emellett pedig új bírók kinevezésével konzervatív ellenforradalom megalapozását ígérte.
A következő évtizedeket ennek megfelelően a Warren-bíróság alkotmányos víziójának megtörésére tett folyamatos kísérletek jellemezték. Richard Nixon elnöksége azonban nem bizonyult elégségesnek egy ellenforradalom megindításához, ami így aztán a nála karakteresebb, Amerikáról és a hagyományos amerikai értékekről határozott elképzelést dédelgető konzervatív vezetőre, Ronald Reagan elnökre maradt.
Reagan elnök ebben a szellemiségben látott hozzá olyan bírósági jelöltek megnevezéséhez, akik képesek kifogni a szelet a progresszív felfogás vitorlájából. Az elnöksége idején megürülő, összesen négy bírói hely pedig jó esélyeket és reményt kínált az elképzelésének megvalósításához. Ennek jegyében sikerrel nevezte ki William H. Rehnquistet új elnöknek, valamint az originalista alkotmányértelmezéséről híressé vált, a szellemi ellenforradalom élére álló Antonin Scaliát. Négy kinevezettje között volt a katolikus kaliforniai családból származó és Harvardon diplomázott Anthony Kennedy is, akit a szenátus egyhangú döntéssel erősített meg 1988 februárjában.
Az 1990-es évekre már kényelmes többségben voltak a republikánus elnökök által kinevezett bírák. Mindennek dacára a várva várt konzervatív ellenforradalom és a Warren-korszak hagyatékának felszámolása mégis elmaradt, de legalábbis meglehetősen felemásra sikerült. A fordulat elmaradásához Kennedy bíró jogfelfogása és munkássága is erőteljesen hozzájárult.
Bár ez ellen mindig kifejezetten tiltakozik, Anthony Kennedyt a sajtó gyakorta hívja úgy, hogy „swing justice”, vagyis ingadozó bíró. Nem ő ingadozik, hanem az ügyek, hangzik válasza. Ugyanakkor eltekintve a szójátéktól, ez a jelző arra utal, hogy számos kérdésben nem a konzervatív, hanem a progresszív felfogást képviselő bírák pártjára állt. Az utóbbi csaknem két évtized során a négy konzervatív és négy progresszív felfogású bíró mellett általában az ő szavazata döntött.
Ennek köszönhetően a legfontosabb ideológiai vitával átitatott társadalmi kérdésekben megkerülhetetlen szerepre tett szert. Olyan kérdésekben, mint a fegyverviselés joga, a véleményszabadság vagy a kampányfinanszírozás, a hagyományos konzervatív gondolkodást képviselte.
Ugyanakkor meghatározó társadalmi kérdésekben, úgymint az abortusz lehetősége, az egyetemek és más iskolák pozitív diszkriminációs felvételi rendszerének legitimitása, a halálbüntetés feltételeinek szigorítása, illetve nem utolsósorban az azonos neműek házasságának elismerése, feladta a konzervativizmust, és progresszív irányba döntötte el az ügyeket.
Ezekben a közéleti vitákban úgy foglalt állást, hogy az alkotmány a társadalmi változásokkal együtt fejlődik, és a legfelső bíróságnak progresszív módon kell segítenie e változások minél teljesebb érvényesülését. Ám az általa jegyzett és szövegezett ítéletek sokkal inkább magasztos sorokban, mintsem logikus és következetes alkotmányjogi érvelésben bővelkednek.
Ebben a történelmi keresztmetszetben válik érthetővé, miért ellentmondásos Kennedy bíró hagyatéka a konzervatív amerikai gondolkodók szemében. Kulcsszereplője lett volna ugyanis a Ronald Reagan elnök által megindított konzervatív ellenforradalomnak, ami végül nem kis részben ingadozása miatt futott zátonyra. De emellett érthetővé válik az is, hogy visszavonulásának híre miért sújtja le a baloldali, progresszív médiát.
Kennedy bíró visszavonulásával ugyanis az abortusz lehetőségének engedélyezésétől kezdve a pozitív diszkriminációs gyakorlaton át egészen az azonos nemű párokat megillető jogokig olyan precedensdöntések sora kerül veszélybe, amelyek nem feltétlenül a legfelső bíróság kikristályosodott és egyhangú gyakorlatának részei, hanem kizárólag az ő szavazatával eldöntött, de továbbra is megosztó kérdések. Nem véletlen tehát, hogy a szenátus demokrata csoportjának vezetője, Chuck Schumer akként nyilatkozott, hogy „legalább egy generáció óta ez a legjelentősebb üresedés a legfelső bíróságon”.
Donald Trump elnök Neil Gorsuch után tehát újabb bírót nevezhet ki, és emellett méltán bízhat abban is, hogy a republikánus többségű szenátus a kinevezettjét még a novemberi félidős választásokat megelőzően meg fogja erősíteni. Donald Trump elnöknek adatik tehát meg, hogy az elmaradt konzervatív ellenforradalom sikeréhez több évtizedig kitartó többséget biztosítson az amerikai legfelső bíróságon.
A szerző jogász-közgazdász