Egyszer Kréta szigetén néhány paidagógosznak nagyon tele lett a koturnusa a tanítással, ezért úgy döntöttek, hogy lehetőleg tanítványaik bevonásával a február 29-i szökőnapon szüneteltetik a munkát. A túlterheltség miatt már korábban is zúgolódtak, most a szokásosnál egy nappal hosszabb február miatt aztán végképp betelt a pohár! Szándékukat az agorán tették közhírré demagógok segítségével, a nagyobb nyomaték kedvéért hozzátéve, hogy lassanként már a palatáblához való krétára sem futja, holott annak Kréta szigetén van a gyára. A munkabeszüntetés fő szervezőjének, egy bizonyos Pukli nevű paidagógosznak, a fent mondott szökőnapon egy diákját kellett vizsgáztatnia a logika tantárgyából. Értesülvén az eseményekről, a diák felkereste mesterét, aki éppen a vizsgabizottsággal tárgyalt a tennivalókról, és megkérdezte, hogy akkor holnap eljöjjön-e vizsgázni, vagy nem.
– Magánemberként azt mondom, nem, krétai közszolgálatban álló paidagogoszként viszont azt kell mondanom, igen – hangzott a dodonai válasz.
A diák persze ettől nem lett okosabb, így másnap józan eszére hallgatva gyanútlanul megjelent a vizsgabizottság színe előtt. Pukli a dühtől pukkadozva bosszút forralt, és a legnehezebb tételt adta neki. Ez a tétel, amelyen eddig kivétel nélkül mindenki elbukott, így szólt: állapítsa meg az alábbi állításról, hogy igaz-e, vagy hamis: Azt mondja egy krétai, hogy hazug minden krétai. A ravasz kérdés tulajdonképpen megválaszolhatatlan volt. Ha a vizsgázó azt válaszolta rá, hogy igaz, akkor ez a rövid párbeszéd következett:
– Mi az állítás?
– Hogy hazug minden krétai.
– És ki állítja ezt?
– Egy krétai.
– Aki természetesen szintén hazug. Az állítása tehát nem igaz.
Ha szerencsétlen vizsgázó a hamis válasz mellett döntött, akkor így bántak el vele:
– Ki állítja ezt?
– Egy krétai.
– Mi az állítás?
– Hogy hazug minden krétai.
– Beleértve őt is. Vagyis igazat mond. Az állítás tehát nem hamis.
Ám ezúttal a diák némi gondolkodás után ezt a talpraesett választ adta:
– Ha magánember mondta, akkor hamis, ha krétai közszolgálatban álló ember, akkor viszont igaz. Mert az soha nem hazudik.
A vizsgabizottság tagjai, akik átláttak a szitán, ámultak-bámultak a meglepetéstől, és dicséretben részesítették az okos diákot a kiváló feleletért. Pukli egy darabig megszégyenülten hebegett-habogott, majd fogta magát, kirohant az agorára, és nehéz családi körülményeit hozva fel mentségül ország-világ előtt vallomást tett. Ebből kiderült, hogy az alma nem esett messze a fájától, és hogy a kréta körül is hiba van. Ugyanis nagyapja a kilencévente hét athéni fiút és hét athéni lányt felfaló, bikafejű, embertestű szörny szolgálatában állt. Bátyja egy bűnszövetkezet tagjaként Knósszosz belvárosában és zöldövezetében üzérkedett az Ariadné államosított szövödéjéből elkobzott fonallal, amely annak idején a szörny legyőzőjét, Thészeuszt kivezette a labirintusból. Ő maga a családi vállalkozásban egy ideig fonalat gombolyított, míg végül a szálak felgöngyölítése után bátyjára le nem sújtott a törvény keze. Időközben a gombolyításban szerzett szakismereteit hasznosítva, egy pályázaton a fenti vizsgakérdéshez hasonló körmönfontsággal az ujja köré csavarta az agyalágyult vének tanácsát, és iskolamesteri hivatalhoz jutott. Mostanra viszont már teljesen elveszítette a fonalat, ezért hagyják őt békén, nagyapjához és bátyjához és úgy általában senkihez, semmi köze, ha pedig elölről kezdhetné, mindent ugyanúgy csinálna.
A mese azt mutatja, hogy akármit is mondjanak, ne higgyünk a kétféleképpen beszélő, kétkulacsos embereknek.
A szerző író, műfordító, a Nagyvilág szerkesztője