A médiumok igen eltérő hangsúllyal írnak és szólnak a munka, a szorgalom, a tudás, a becsület stb. értékéről. Mit látnak a fiatalok? Erős társadalmi tagoltságot, előítéleteket, erőszakosságot (és sok esetben az általa elért eredményt), az ügyeskedés és a kerülő úton járás hatékonyságát, közönyt. Sokszor azt tapasztalják, hogy nem a tudás érvényesül, hanem érvényesülni kell tudni – elsődleges a kapcsolatrendszer, a tudás csak ezután jön, sokadrendű. Ezért hát ne csodálkozzunk, ha egyre csökken a hallgatók tanulásra való motiváltsága. Növekszik az „értelem legegyszerűbb használatára”, a minimális gondolkodásra való igény, és csökken az értelmi képesség kihasználására való hajlandóság. A legkisebb nehézség is problémát okoz, csökkent a kudarctűrő képesség – a nehézségeket inkább kikerülni akarják, mint leküzdeni.
Az 1993. évi felsőoktatási törvény eltörölte az előadások látogatásának kötelezettségét, ami odavezetett, hogy az előadások jelentős részénél erősen visszaesett a jelenlét, és az ismeret-ellenőrzésre a hallgató egyedül csak a megadott tananyagokból készül fel. Ennek következtében nem érvényesül az előadások integráló jellege, az egyéni tanulásban nem jelenik meg a szintetizálás, strukturálatlan ismerethalmaz jön létre, amelynek eredője a problémamegoldó gondolkodás, az egységes szakmai kép és tevékenység szempontjából gyakorlatilag nulla. Hiába hivatkoznak egyes „szakértők” a tanulási szabadságra és arra, hogy a hallgató majd önmaga kialakítja saját, egységes szakmai képét, kicsi az esély, hogy ezt helyesen teszi meg, ha egyáltalán megteszi.
A kontaktórák keretében való oktatást/tanulást nem lenne szabad mellőzni, illetve leszűkíteni csak a gyakorlati órákra, mert ez színvonalsüllyedéshez vezet, amint ezt az elmúlt 10-15 év meggyőzően igazolta. Egyébként is: a diák hogyan gyakorolja azt, amit még meg sem ismert az előadások mellőzése miatt? Szomorúan tapasztalom, hogy a fiatalok többségét főleg a technikai fejlődés személyes használatú műszaki termékei (az okostelefon, a számítógép, az autók stb.) vonzzák. A könyvek közül is csak azt veszik a kezükbe, amelyik az üzletről, a szakmai sikerről szól (lásd például a Steve Jobsról szóló könyvet). A ma divatos felfogás arra ösztönzi a hallgatót, hogy csakis addig legyen jelen valahol, amíg a jelenlét kedvező neki, és ha már nem az, akkor azonnal álljon tovább. Másként fogalmazva: nem akar részt venni semmiben, ami neki nem kellemes/hasznos. Sokszor tapasztalja az ember, hogy nem a hallgatók értelmi képességével van a probléma, hanem a tanulni akarás hiányával.
Az oktatásban a követelmények állandóan lazulnak, lassan tért hódít – és lehet, hogy rövid időn belül eluralkodik – az idő- és energiaráfordítás nélküli teljesíthetőség. A tanulói létszám és a kibocsátás az egyetlen cél, de nincs mögötte alkotni képes tudás, csupán a betanított munkás szintje. Megjelenik a tömegképzés/elitképzés, ami egyébként alapvető ellentmondásban van az igazságosság alapelvével. Elkülönül egy „rejtett elit”, amely befolyásol/manipulál, a véleményét közvéleménnyé teszi a médiumok révén, ugyanakkor az elitizmus ellenzőjének nyilvánítja magát. Az erkölcs nem nemesedik, hanem leszáll egy alacsonyabb szintre. De ez az erkölcs már nem is rendszer, csupán az egyének puszta egymásmellettisége (úgynevezett szituációetika, mint az egzisztencializmus individualista etikája).
A jelenlegi tendencia eltolódás az elméleti tudástól a gyakorlati tudás felé, a szakképzettől a betanított felé, hiszen az előbbi jóval drágább. Az angolszász oktatás a skolasztika helyett a kazuisztikát követi, eseteket (kázusokat) mutat be, és felszólít: ha majd az életben problémád lesz, akkor próbálkozz a bemutatott esetek mint minták közül azzal, amelyik a leginkább hasonlít a problémádhoz. Vagyis ugyanazt teszi, mint a Biblia: csak példákat ad, az általánosság igénye nélkül. Ez gyakorlatias szemléletmód, és a liberális piacgazdaság pont ezt igényli: lemegy egészen a betanított szint aljáig. Így a munka nem az ember személyiségének a kibontakoztatását szolgálja, hanem csupán profitot növelő, puszta gazdasági tevékenységgé válik. Ehhez nagyon jó forma a kooperatív, illetve duális képzés. Konkrét eset: egy mesterképzéses szak nappali tagozatos hallgatóinak 71 százaléka duális képzésben vesz részt.
Némi cinizmussal fogalmazva, szakemberek helyett – tisztelet a kivételeknek – olyan embereket bocsátunk ki, akik mindenhez hozzászólnak, de igazából semmihez sem értenek. Vagy másként: lassan odajutunk, hogy virtuális egyetemen, virtuális oktatók képezik virtuális hallgatókból a virtuális szakembereket. A tanterv szerinti oktatásnak olyan alapot kellene adnia, amellyel az ember képes lesz a problémaorientált, konkrét célirányos tanulásra egész életen át. De ehhez eszközrendszert kellene adni: filozófiát, logikát, etikát stb. Az internetre felkerülhet mindenféle, jó és nem jó tananyag, de tudni kellene eligazodni benne.
Elvileg az az érettségizett, aki képes önállóan járni a saját útját, illetve állandóan alakítani azt. Az eredményes/sikeres tanuláshoz szükség van arra, hogy a tanuló kielégítsen bizonyos általános követelményeket. Ezek elsősorban a következők. Fegyelem: akkor is kell be kell tartani, amikor nincs hozzá kedvem, mert nemcsak az marad le, aki megáll, hanem az is, aki a szükségesnél lassabban halad – előbbi az abszolút, utóbbi a relatív lemaradás. A „disciplina” latin szónak több jelentése is van: ismeret, tudomány, fegyelem, rend. Ezeket összekapcsolva kijelenthető, hogy fegyelem nélkül nem lehet szert tenni megbízható tudásra. Aki tud, az adott esetben eljátszhatja az okosat is, a butát is, viszont a tudatlan minden esetben csak a buta szerepére lesz képes. Koncentráció: mivel sok hatás ér bennünket, szelektálás nélkül az ember széthullik, elaprózódik.
Kell a magányos elmélkedés, önmagunk elemzése. A pótcselekvéseket száműzni kell. Türelem: a haladás gyors cselekvésre és az ennek eredményeként várhatóan sikerre ösztönöz. A megbízható tudáshoz azonban csak tartós tanulással lehet eljutni. Ez sokszor igényli a pillanatnyi örömök elhalasztását, vagyis az „örömelv” legyen hátrányban a „valóságelvhez” képest. Fontossági sorrend: akinek nem a szakma az elsődleges, az örökre csak műkedvelő (amatőr) marad, soha nem lesz belőle igazi szakember (profi).
A hallgatót arra kell nevelni, hogy gondolja végig és figyeljen arra, mi okozhat hibát/zavart, és legyen óvatos, de ne bátortalanodjon el. Sajnálatos, hogy az irányítási rendszerek, illetve azok dokumentumai, különösen az eljárásutasítások hajlamosítanak arra a szemléletre, hogy „ne gondolkodj, ne kérdezz, hanem csak kövesd az utasítást!”. A fogyasztói társadalomban minden azért kerül a pultra, hogy az üzletbe betért vevőnél elérjék a „veni, vidi, vici” (jöttem, láttam, győztem) helyett napjaink globális piacának jelmondatát: „veni, vidi, emi” (jöttem, megláttam, megvettem). Az anyagias szemléletmód embert próbáló hatása alatt kell az oktatási rendszer problémáit gondosan megvizsgálni, hogy szembenézhessünk velük.
A szerző gépészmérnök, egyetemi magántanár