Az 1956-os magyar forradalom időszakát napról napra, szinte óráról órára pontosan ismerjük, mégis egyes vonatkozásai még mindig homályban maradtak. Ezek ismeretében eltűnődhetünk azon, mi lett volna, ha. Igaz, hogy a nemzetközi összefüggések és a későbbi fejlemények ismeretében sem tűnik úgy, hogy lett volna lehetőség a Nagy Imre-kormány megmentésére és arra, hogy Magyarország kiváljon a Varsói Szerződés tagállamai közül. Ezt a lehangoló igazságot hangsúlyozza Peter Unwin egykori angol diplomata Nagyhatalmi játszmák – 1956 című, magyarul most megjelent könyve is. Vagyis hogy akkor, a szuezi válság idején, az amerikai elnökválasztás küszöbén nem volt esélye a „magyar ügynek”. A Szovjetunió annak fejében, hogy tartózkodik a katonai beavatkozástól a Közel-Keleten, szabad kezet kapott az Egyesült Államoktól, hogy rendet teremtsen a saját érdekszférájában. A Nyugat az atomháborút kockáztatta volna, ha katonai segítséget nyújt a magyar forradalmároknak.
És mégis… Akadt egy epizód a Szocialista Internacionálé tanácskozásán, amelyen legalábbis érdemes eltűnődni. Révész András elkísérte Kéthly Annát, a csak két nappal előbb, október 30-án újjáalakult Szociáldemokrata Párt elnökét Bécsbe. Ketten vettek részt a városházán rendezett tanácskozáson, amelynek fő témája természetesen a magyar forradalom volt. Révész számol be arról, hogy 1956. november elsején Kéthly Anna jelenlétében, aki akkor még nem volt a másodikán megalakult, többpárti Nagy Imre-kormány államminisztere, figyelemre méltó javaslat hangzott el.
„Különösen az olasz Matteo Matteottinak, az Olasz Szociáldemokrata Párt főtitkárának a felszólalása érdekelt és hozott izgalomba. Ő azt indítványozta a Szocialista Internacionálé Irodájának, hogy függesszék fel az ülést, és menjenek át Budapestre, mert ami ott történt, azt személyesen kell látni. Hasonló felszólalások hangzottak el a svájciak és a svédek részéről is. Sőt ha jól emlékszem, a franciák is pártolták ezt a nyilatkozatot.” Az európai szociáldemokrata vezetők részéről kétségtelenül heroikus lépés lett volna, ha a forradalom legkritikusabb napjaiban, amikor már nagyban folyt a második szovjet intervenció előkészítése, áttelepülnek Budapestre, és mondjuk a Parlamentben folytatják tanácskozásukat. A javaslatot azonban Kéthly nem támogatta.
A képlékeny magyarországi helyzetet, a fővárosban folyó fegyveres harcokat ismerő Kéthly Annának kétségtelenül igaza volt. A Szocialista Internacionálé ülésének Budapestre való áthelyezését nem lehetett megkockáztatni. A szovjetek Magyarország belügyeibe való nyílt beavatkozásnak fogták volna fel, és mert a Parlamentet nem védi a diplomáciai területenkívüliség, minden további nélkül behatoltak volna az épületbe és őrizetbe veszik az „imperialista ügynököknek” nyilvánított európai szociáldemokrata vezetőket. További sorsukat csak találgatni lehet. Feltehetőleg idővel visszaengedték volna őket nyugatra. Egy biztos: jelenlétük a második szovjet intervenciót nem akadályozta volna meg, sőt inkább ürügyül szolgált volna rá.
Más kérdés, hogy a hazai és a nemzetközi szociáldemokrácia mennyiben léphetett volna fel közvetítőként az adott viszonyok között, mit tehetett volna azért, hogy a gyűlölt pártfunkcionáriusokkal a forradalom további szakaszában ne számoljanak le a tömegek.
A további megtorlás a levegőben lógott, figyelmeztetett Kéthly a Szocialista Internacionálé ülésén elhangzott beszédében. És már az addig végrehajtott népítéleteknek is rossz volt a visszhangjuk, annak ellenére, hogy a tömegindulatok kitörését megelőzően rendre fegyvertelen tüntetőket kaszaboltak le a rejtőzködő ÁVH-sok.
Kéthly Anna Bécsben reálisan szemlélte a magyarországi helyzetet. A forradalom kitörését megelőző három évre visszatekintve feltette a kérdést: „Hogyan kerülhetett sor a magyar népnek erre a csodálatos és hihetetlen felkelésére? Ezt egy pozícióharc előzte meg a kommunista párton belül. Nagy Imre személyesen mondta nekem, hogy az 1953-ban miniszterelnökként előterjesztett programját teljesen egyeztette Malenkovval, az akkori szovjet miniszterelnökkel. Az orosz fordulat a régi sztálinista klikket Magyarországon ismét hatalomra juttatta. A további fejlődés Oroszországban, azután az MDP-ben is megváltoztatta a helyzetet.
Végül Nagy Imre ismét a kormány élére került, ám Gerő hívei még nagyon erősen szorongatták.
Mikojan és Szuszlov Budapesten volt. Nagy Imre hívei helyzetük erősítésére felhívással fordultak az egyetemistákhoz és a tanulókhoz. Ez volt az első demonstráció, amikor a fiatalok a rádió épületéhez vonultak, hogy közzé tétessék nyilatkozatukat. Nem engedték be őket, és amikor mégis megpróbáltak behatolni az épületbe, egy ávós (a magyar politikai rendőrség tagja) lőni kezdett – ez volt a forradalom kezdete. Ez azután lövöldözéshez vezetett, majd Gerő rádióbeszéde hangzott el az »ellenforradalmi elemek« ellen. Ezek csak még jobban fokozták az indulatokat. Elrendelték a statáriumot – Nagy Imre később azt állította, hogy ő erről semmit nem tudott, és sajnálja, hogy így történt.
Nagy felesége két nappal később közölte velem, hogy férje szovjet őrizetben van. A felkelés tovább folytatódott – az egyes csoportok önálló akcióiban és az egyes városokban. A magyar katonaság szinte mindenütt a felkelők oldalára állt, és úgynevezett nemzeti tanácsokat hoztak létre. A népi demokrácia hihetetlen gyűlöletet gerjesztett. Nem vagyok antikommunista, szovjetellenes – de amit éveken át és az utolsó napokban a kommunisták szovjet segítséggel elkövettek, az számunkra a szörnyű fizikai veszteségeken és az emberi szenvedésen túl valódi gazdasági és morális összeomlást hagyott maga után. Micsoda ostobaságokat csináltak a tervgazdaság jelszava alatt, amit a parasztsággal űztek, az pedig egyenesen égbekiáltó! Politikailag mára teljesen izolálódtak. Kérdéses, hogy szabad választások esetén is csak 1-2 vagy több mint 5 százalékát szereznék-e meg a szavazatoknak.”
Mindaz, amit Kéthly Anna elmondott 1956. november 1-jén Bécsben, megmagyarázza, hogy a szociáldemokraták miért csak a harmadik Nagy Imre-kormányba léptek be. Egészen november 2-ig bizalmatlanok voltak a kommunistákkal és Nagy Imrével, nem is alaptalanul. (Nagy Imre már 1956 augusztusában kereste a kapcsolatot a házi őrizetből nem sokkal korábban kiszabadult Kéthly Annával, de ő akkor visszautasította a közeledését.)
November 2-án azonban a szociáldemokraták már úgy látták, hogy indokolt fenntartásaik ellenére a helyzet stabilizálása érdekében politikai szerepet kell vállalniuk a kormányzatban, ezért három államminiszterrel (Kéthly Anna, Kelemen Gyula, Fischer József) részt vettek a harmadik Nagy Imre-kormányban. Kéthly ugyan eltanácsolta az európai szociáldemokrata vezetőket attól, hogy a forrongó Budapestre jöjjenek, de minden tőle telhetőt megtett azért, hogy szabad választásra kerüljön sor Magyarországon. Ebből a Szociáldemokrata Párt minden bizonnyal megkerülhetetlenül fontos erőként, egy, a jövőben megalakuló koalíciós kormány meghatározó tagjaként került volna ki.
A szerző újságíró