Egy nép életképessége koroktól függetlenül jórészt a kor szellemi hátterétől függ. Ezt nevezhetjük népléleknek is. A régmúlt nemzeti felfogása jelentősen eltért a maitól. Akkor a jobbágynak földesura, királya volt, mindegy, milyen nyelvet beszélt, ez másodlagos volt, a hovatartozás testesítette meg az egységet.
Mi a különbség az akkori korok és a mostani között? A legfőbb eltérést a népesség erkölcsi felfogásában látom. Az idősebb generációk személyes tapasztalattal is rendelkeznek az elmúlt század derekával kapcsolatosan. Például a születésszám fél évszázada meghaladta a halálozások számát. A családot sokkal inkább értéknek tekintették, a válás ritka volt. A közhangulat, amely persze nemegyszer álszent vonásokat is tartalmazhatott, a másságot valóban másságnak tekintette, a devianciát nem próbálta beemelni a társadalmi normák közé. Vagyis a családi élettel kapcsolatos értékek sokkal inkább a helyükön voltak.
Közép-Európában ma is megvan az a közös szellemi háttér, amelyet a hagyományos értékek jelentenek. Az emberek túlnyomó részének értékrendjében vezető helyet foglal el a család, az anyaság vagy a házasság fogalma. És ezek nem „liberális” típusú értékek. Persze ezen eszmei kategóriák lassan értelmüket vesztették, hiszen mára országunkban az egyén életében szinte mindent szabad, mindenki úgy alakítja az életét, ahogyan akarja vagy ahogy tudja, számonkérő ideológiai normák nincsenek. Mégis, a többség családban gondolkodik, az emberi nem alaptermészetének megfelelően.
Amit most Közép-Európára akarnak erőltetni a gazdagabb Nyugattól, az éppen ennek az ellentéte. Amiért mégis ez a nyugati fősodratú gondolatkör valószínűleg bukásra van ítélve, az azért van, mert a „liberális” világkép nem koherens. Az egyik így gondolja, a másiknak pedig teljesen mást jelent a szabadság. Álljon itt egy egyszerű példa. Sokaknak nincs baja a homoszexuális párok házasságával. Mások felteszik a kérdést, hogy akkor miért nem házasodhat három férfi? Vagy miért nem házasodhat össze valaki önmagával? Ezek mind élő példák a tengerentúlról, ezen esetek ott pereknek tárgyai. Semmiképpen sem bizonyos csoportok kipécézése a célom, csak arra próbálok rámutatni, hogy mindez nem vezet sehova.
Az előbb részletezett „értékrendi” harcnak leképezése a mostani hazai politika. Nem véletlen, hogy az „ellenzék” nem tud erőre kapni. Ez így is lesz jó eséllyel, amíg nem lesz egy koherens szellemi háttér. Régebben ez megvolt, a klasszikus baloldaliság bizony értéket jelentett. A klasszikus munkásosztály eltűnésével párhuzamosan helyette a semmi került előtérbe. A semmire pedig nem lehet építeni. A közélet legfontosabb feladata hosszabb távon ennek a család- és nemzetbarát szellemi háttérnek a megőrzése.
Éppen ezért tartom igen kontraproduktívnak általában a plakátkampányokat. Lehet, hogy a közelgő választások miatt rövid távon előnyös, de hosszabb távon eltávolíthatja, szétzilálhatja az értékközpontú értelmiségi hátteret, de magát az általános közmorált is rombolja. Annak ellenére, hogy például a mostani kormányzati plakátoknak igazuk van abban, hogy igenis léteznek olyan nemzetközi érdekcsoportok, amelyeknek érdeke nem összeegyeztethető módon eltér országunkétól.
Sokkal inkább a szellemi háttér fenntartásán kellene munkálkodni. Nyugatabbra sajnos arra lehet számítani, hogy a migráció középtávon összeroppantja a jelenleg még igen gazdag társadalmakat. Egyszerűen társadalmilag kezelhetetlen lesz a helyzet. Meginog a közbiztonság, a szociális rendszer, de hosszabb távon a gazdaság is. Ezek a párhuzamos társadalmak kialakulásának természetes következményei.
Közép-Európa országaiban az egyik legfontosabb feladat a közösségi tudat fenntartása. Létezik ilyen tagadhatatlanul, néhány hazai példát is említhetünk. Sokan emlékeznek az 1990 elején lejátszódó romániai változásokra, ahol egy emberként próbált mindenki segíteni szomszédunknak. Vagy például a közelmúlt történése, a foci Eb vagy a hazai rendezésű vizes világbajnokság. Az előbbi esetben a fociválogatott tiszavirág-életű sikere százezreket szólított az utcára ünnepelni, és számos olyan embert is megmozgatott, aki máskülönben nem igazán érdeklődik a labdarúgás iránt.
Szerencsére nemcsak Magyarországon integráló erő a család- és a gyermekszeretet. Sajnos az olyan erkölcsi fogódzók, amelyeket korábban az egyházak biztosítottak, fokozatosan elenyésztek, a fogyasztói társadalom folyamatosan, alattomosan felzabálta ezeket az értékeket. Azokat a stációkat is érdemes lenne valakinek kikutatni, hogy a XX. század második felében a gazdagabb demokratikusnak mondott társadalmakban az erkölcsi szempontok megváltozása miként vehetett végbe, mely erők, mely csoportok vezényelték le ezeket a folyamatokat. Csökkenő súlyuknál fogva sajnos az egyházak vezetése, de tagsága sem képes megfelelni a fogyasztói kihívásoknak. A múltból itt maradt „népegyházi” struktúrák jelen formájukban amúgy is az összeomlás előtt állnak. Sajnos nem várhatunk olyan felekezeteken túlmutató útmutatásokat, amelyet itthon annak idején például Mindszenty József, Márton Áron vagy a protestáns Ordass Lajos és Ravasz László püspökök adtak.
Furcsa kimondani, de itthon a jelen helyzetben – legalábbis a szavakban és az intézkedésekben sugallt értékek alapján – a jobbközép politika jeleníti meg a legfőbb integráló erőt. Olyan intézkedéseket próbálnak hozni, amelyek előremutató módon a lakosság többségének értékrendjét, óhaját, vagyis az ország érdekét fejezi ki. Itt akár a családügyi intézkedéseket, a nemzeti politikát, a demográfiai kérdések vagy a migránskérdés kezelését lehetne említeni. Valamit persze tenni kell, hiszen a magyarság számaránya határon belül, de a szomszédos országokban is folyamatosan csökken. Lehet vitatkozni ezen intézkedésről, de bizony az alaptörvényben kifejtett elvek is a többség álláspontját képviselik.
Nincs tehát más társadalmi integráló erő mostanság. Ezért a kormányzati munkában részt vevők felelőssége nagyon nagy.
A szerző orvos, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének tiszteletbeli elnöke