A svédországi magyarok aggódással vegyes örömmel fogadták hírt, miszerint a baloldal 40,6 százalékot, míg a jobboldal 40,3 százalékot ért el a szeptember 9-i választásokon.
A Svédországban élő magyarság legnagyobb része a bevándorlásellenes Svéd Demokrata Pártra szavazott, amely a jelenlegi állás szerint 17 százalékot kapott, ami előrevetíti a koalíciós kényszer lehetőségét, amelyet eddig mindkét globalizációs tömörülés kizártnak tartott. Eddig a baloldal 144 helyet, míg a jobboldal 142 helyet foglalhatna el a parlamentben, de a Svéd Demokraták 63 helye is igen figyelemreméltó.
A helyzetet még izgalmasabbá teszi, hogy a külföldi 300 ezer szavazatot eddig nem dolgozta fel a választóbizottság, tehát a végeredmény még napokig várat magára, sőt hetekig tarthat a miniszterelnök megválasztása, hiszen senki nem akar szövetségre lépni azzal a párttal, amely mindenkit bevándorlónak nevez, aki 1975 után érkezett Svédországba.
2007 óta járok évi rendszerességgel Svédországba, igen szoros kapcsolatot ápolok a Magyarországra gyakran hazalátogató skandináviai magyar közösségek tagjaival.
Az ottani közszereplésem azt vonta maga után, hogy néha vezető napilapok is meginterjúvolnak az aktuális politikai, közelebbről kultúrpolitikai kérdésekről. Idén éppen a választások előtti két hétben hívott meg a Stockholmi Magyar Katolikus Kör, hogy tartsak előadásokat az itthoni családon belüli krízishelyzetek jellemzőiről. Az erről szóló kurzusomat kötöttem össze azzal, hogy megkérdezzem e közösség tagjait, mi a véleményük az őket egyre inkább foglalkoztató migránskérdésről. Az odajáró orvosok, pedagógusok, szociális munkások, közgazdászok jogászok, könyvelők és más, egyéb foglalkozású emberek kicsit megszeppentek a válaszadástól.
Ennek oka, hogy a „svéd demokráciában” akár még munkahelyvesztéssel is járhat az, ha valaki migránsellenes véleményt formál, nagyobb baráti társaságban nem illik erről beszélgetni, mert szenzitív kérdés, de több, a Magyar Házba látogató tag szerint még a Facebookot is cenzúrázzák. Ugyanakkor egyértelműen utaltak arra, hogy ők a Svéd Demokratákra szeretnének szavazni, mert egyedül e párt képes megvédeni Svédországot a „menekültektől”, azaz a bevándorlóktól, de már a bevándorló szó használata is szalonképtelen náluk.
Hogyan láttam a szavazást, amely augusztus 22-től szeptember 9-ig tart azért, hogy senki ne hivatkozhasson arra, hogy idő hiányában nem tud elmenni voksolni?
Svédországban négyévente írják ki a választásokat, a parlamenti küszöb pedig csak négy százalék. A választóknak svéd állampolgároknak kell lenniük, az idegenek regisztrációja 3-4 hét, a letelepedés 2-3 év, ugyanakkor az állampolgárság csak öt év alatt szerezhető meg. A szavazó Svédországban bárhol leadhatja a voksát az arra kijelölt területeken, ha van állandó bejelentett lakcíme.
Külön érdekesség volt számomra, hogy a szavazó a hazája országgyűlési, megyei önkormányzati, valamint a kerületi képviselőjére egyszerre adhatott le szavazatot egy nem igazán zárt, inkább paravánnak nevezhető, csak félig elkerített helyiségben.
Ami azonban még furcsább volt számomra, hogy a szavazócédulákat a bizottság előtt kellett elvennie, azok az asztalon, nem zárt borítékban voltak. Így a szavazás titkossága erősen megkérdőjelezhető.
De minek tulajdonítható a Svéd Demokraták megnövekedett népszerűsége a 9,5 millió „kék szemű” (így hívják ott a naiv svédeket) hazájában? Egy rendőrségen dolgozó magyar hölgy elmondta, hogy a bűncselekmények 85 százalékát bevándorlók követik el. Ezt a balliberális kézben lévő sajtó gondosan titkolja.
Csak az elmúlt héten kilencven autót gyújtottak fel a „menekültek” Göteborgban; az európai nők muszlim férfiak által való megerőszakolása mára már napi szintű probléma. Az egyik stockholmi bevásárlóközpontban egy hete két nőt ölt meg egy bevándorló férfi. Malmőből elmenekültek az ott élő zsidó származású emberek.
Az előadásaimon jelen lévő magyar közösség nem szeretne a történelmi Magyarországról érkezett 30 ezer magyar nevében nyilatkozni, de úgy érzik, hogy nemcsak ők, hanem a 9,5 millió lakost számláló Svédország minden őshonos vagy Európából érkezett tagja érzi a veszélyt, ami a jövőben rájuk vár, még akkor is, ha nem beszélnek vagy nem vesznek tudomást róla. De mi a legnagyobb veszély a migrációs új hullámmal?
A korábbi nemzetközi egyezmények következtében (Kalergi-terv, barcelonai szerződés, 1995 – nem összekeverendő az 1996-ban aláírt barcelonai nyilatkozattal) Svédország mint jóléti állam már az 1900-as évek elején is befogadóország volt.
Ugyanakkor 2015-ben csaknem 170 ezer „menekült” érkezett egyszerre, majd 2018-ig további 430 ezret regisztráltak úgy, hogy évi 2700-as menekültkvótával számolnak a svédek. Igaz, ha a bevándorló nem kap regisztrációs számot, kitoloncolhatják az országból, de erre szinte még alig volt példa. Mi lehet a megoldás, amikor egy fő 12 ezer, egy család pedig akár 60 ezer svéd koronát is kaphat mint segélyt, amit különösen pikánssá tesz, hogy egy muszlim származású férfi három-négy feleséget is hozhat a főleg evangélikus vallást hirdető országba?
A „kék szemű” naiv svédek kezdenek rájönni arra, hogy az öt éve ott élő, állampolgársággal rendelkező migránsok a Szociáldemokrata Párt leghűségesebb támogatói lettek, a Mérsékeltek nevű párt sem mondja ki egyértelműen a bevándorlásellenességet, hanem integrációra szólítja fel a más országokból érkezőket.
Hogyan képzelhető el az integráció a muszlim közösségekben, ahol még az is probléma, ha a szülést férfi orvos vezeti le, vagy a férj oda akar állni a felesége mellé, amikor például útlevélképet csináltatnak?
Fontos kérdés, hogy az eltúlzott emberi jogi megközelítés szerint szabad-e összemosni a bevándorlókat a menekültekkel, illetve az, hogy ha a Svéd Demokraták jól szerepelnek, ki lép velük koalícióra? Jelen állás szerint a globalizációs jobb- és balközép pártok nem, és ha mégis, mi lesz a „kényszerházasság” következménye?
A Svéd Demokraták álláspontja sok tekintetben megegyezik a magyar kormány álláspontjával. Csendes honvédő harcot folytatnak Európa biztonságáért. A liberális sajtó szerint a jólétüket féltik az őshonos svédek, ami egyáltalán nem fedi a valóságot. A munkaalapú társadalom fenntartása lett mára a tét.
Több magyarban felmerül a kérdés, hogy a regisztrálatlan bevándorlókat miért nem toloncolják ki az országból, hiszen a jelenlétük a bűnelkövetés melegágya.
Egyes magyarok szerint a gyökereiket vesztett, újonnan érkezett muszlim külföldiek nem elkeseredettségükben válnak bűnözőkké, hanem biztonságban érzik magukat a relatíve jó körülményeket biztosító svédországi börtönökben, ahonnan kiszabadulva újra folytathatják az igen csekély szankciót magával vonó bűncselekményeik elkövetését.
Jelenleg a „menekültek” által elkövetett bűnügyeknél a bírói gyakorlatban enyhítő körülmény az, hogy a hazájuktól távol, kultúrsokkot megélve követték el az adott bűncselekményt.
E kettős mércét a magyar közösségek más európaiakkal és az őshonos svédekkel együtt határozottan visszautasítják. Izgatottan várják a szeptember 9-én lezáratlanul maradt választás végeredményét, mert már a jelenlegi helyzet is tarthatatlan.
A Stockholmi Magyar Katolikus Kör tagjai a magyar kormány küzdelmeit legjobb tudásuk szerint támogatják, Orbán Viktor miniszterelnök migrációs politikáját stratégiai fontosságúnak tartják.
Európa és nem kizárólag Magyarország jövőjének megmentését remélik a hazai bevándorlásellenes törekvések megvalósulása által.
A szerző jogász-pszichológus