„Feminista hókotrás” – amikor először láttam a Facebookon, hogy a svédek ezt hibáztatják a Stockholmot a napokban megbénító hókáoszért, azt gondoltam, csak valamelyik rosszmájú göteborgi ismerősöm találhatta ki, hogy odaszúrjon egyet a rendkívül felvilágosult, ám annál kevésbé felkészült fővárosiaknak. Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy a helyzet ennél jóval szórakoztatóbb és/vagy szomorúbb: Stockholm vezetése valóban gender-elméleti alapon igyekszik legyűrni a várost fojtogató hótömeget.
A feminista (avagy „egyenlőségre épülő”) hókotrás alapja a következő: a nők bicikliznek, gyalogolnak és tömegközlekednek, míg a férfiak nagyobb arányban választják az autót (a „stockholmi BKV” szolgáltatásait például 57 százalékban nők veszik igénybe). A hagyományos – azaz az autóutakra fókuszáló – hókotrás tehát a férfiaknak kedvez: nem elég, hogy a sétáló, bicikliző nők összetörik magukat a csúszós járdán, míg a férfiak kényelmesen üldögélnek a meleg kocsiban, a nagyobb autóutak is általában „férfitöbbségű” munkahelyekhez vezetnek.
A stockholmi zöld–szociáldemokrata városvezetés a tavaly elfogadott, de élesben először idén vizsgázó feminista hókotrással szerencsére megtalálta a megoldást az igazságtalan helyzetre: a hókotrók először a járdát és a bicikliutakat veszik célba, és csak utána jöhetnek az autóutak. „Ezzel a megoldással minden lakos számára hozzáférhetőbbé tesszük a várost. Az autók akkor is elég jól tudnak haladni, ha havazik, így senki nem fog rosszabbul járni” – ígérte Daniel Helldén, a zöldek városi tanácsnoka.
Az talán csak a szociáldemokratáknak és a zöldeknek meglepő, hogy az elképzeléssel az történt, ami a baloldali álomvárak többségével: elsöpörte a valóság hóförgetege. Stockholm idén 180 millió koronát (több mint 5,5 milliárd forintot) irányozott elő a hó elleni harcra, az eredmény mégis teljes kapituláció: nem járnak a buszok, sok iskola bezárt, alig járhatók az utak, a kórházak pedig több száz lábtörést regisztráltak az elmúlt napokban. „A hókotrás kudarca olyan súlyos, hogy a város működését fenyegeti. Negyven éve, amióta itt dolgozom, nem tapasztaltam ilyet.
A legnagyobb probléma, hogy a mentők sem érnek célba, mert nem lehet haladni az utakon” – nyilatkozta a helyzetről Fredrik Stahle stockholmi rendőrfelügyelő a svéd állami televíziónak.
Túlzó egyszerűsítés lenne mindezt kizárólag az egyenlőségmánia nyakába varrni: tény, hogy rekordmennyiségű hó esett, amire a hó eltakarításával megbízott magáncégek nem voltak felkészülve. Egy azonban biztos: a feminista hókotrás nem segített, sokkal inkább megnehezítette a stockholmi férfiak és nők életét, és ezt nagyon sok svéd is így látja. „A kotrók a bicikliutakra összpontosítottak, így a gyalogosok is ezeket használják. Most pontosan ugyanolyan rossz mindenkinek” – nyilatkozta Cecilia Brink, a mérsékeltek képviselője. „Az egyenlőségpárti hókotrás kudarcot vallott” – szögezi le az Aftonbladet vezércikke. A Dagens Nyheter fiaskónak minősíti az új rendszert, és azt tanácsolja a városvezetésnek, hogy legközelebb próbálkozzanak inkább maoista (az összes havat központi helyre gyűjtik, és egyenlően elosztják a városban) vagy sátánista (a városvezetés macskákat áldoz, hátha elolvad a hó) hókotrással – talán még ezek is hatásosabbak lennének.
A stockholmi hócsata azonban nem csupán szórakoztató és színes sztori, hanem egyben a modern baloldali politika állatorvosi lova. Egyrészt látjuk, hogy mit jelent az egyenlőség 2016-ban: a zöldek és a szociáldemokraták előnyt adnak a gyalogos és biciklis nőknek, de mindezt úgy, hogy közben háttérbe szorítják az autós férfiakat (abba pedig bele sem merek gondolni, hogy mi a helyzet az autózó nőkkel). De az eset tökéletesen példázza a progresszív/liberális projekt legnagyobb veszélyét is: mégpedig azt, hogy nem ismer határokat.
A feminizmus sikert sikerre halmoz Skandináviában (a nemek közötti egyenlőség állását mérő Global Gender Gap Index első négy helyén Izlandot, Finnországot, Norvégiát és Svédországot találjuk), győzelmét azonban nem ismerheti be, hiszen akkor fel kellene adnia a léte értelmét adó tézist: hogy a világban egyenlőtlenség uralkodik, és ez ellen tenni kell.
A feminizmus (és a többi identitáspolitikára épülő mozgalom) ezért újabb és újabb területeket keres, ahol az állam erős karja mögé bújva kikényszerítheti a „társadalmi egyenlőtlenséget”, és egyetlen terület sem túl jelentéktelen számára, legyen szó akár a mosdókról, a halloweeni jelmezekről vagy a hókotrásról.
A stockholmi helyzet jól bizonyítja, hogy milyen eredménnyel jár, ha a társadalmi igazságosság kísértete kiszabadul az egyetemi boszorkánykonyhákról, és megpróbál a való világban érvényesülni. Ahogy egy stockholmi twitterező fogalmazott: „Nálunk már győzött az egyenlőség: mindenhol egyforma a tükörjég”.