„Magyarország nagy lehetőség előtt áll. A politika nem a politikusoké, hanem az embereké, akik kelnek minden nap reménnyel, hogy jobb nap lesz. Olyan politikát kell csinálni, amelyben az adócsökkentés, a gazdasági növekedés és a szociális biztonság együtt van. Megmutattuk, hogy nem egyszerűen pénzt tudunk osztani, hanem képesek vagyunk átalakítani intézményeket, szabályokat a hétköznapi emberek érdekében. Persze hát tele vagyunk még tennivalókkal! Az országnak nem az az érdeke, hogy visszaforduljunk. Az országnak az az érdeke, hogy tízmillió ember átélhesse azt az örömöt, hogy előre és messzebbre jutunk. Ma arra kérünk mandátumot, hogy a lehetőségek országát közösen teremthessük meg. Az Új Magyarország programja a fejlődés és a biztonság programja. Ilyen Magyarországot képzelek el.”
Ezeket a mondatokat Gyurcsány Ferenc ejtette ki a száján a 2006-os választások előtt, amikor kampányfilmjében egy luxusautó hátsó ülésén utazva húzta el a mézesmadzagot a szavazók orra előtt. Ne tagadjuk, sikerrel. Az ígéreteit azonban olyannyira nem teljesítette, hogy azoknak épp az ellenkezőjét zúdította az emberek nyakába. A terhek csökkentéséből adóemelés lett, kurtítottak a gázártámogatáson, visszavágták az egészségügyi kiadásokat, bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, miközben kórházi osztályokat szüntettek meg.
A Világbank persze tapsolt a megszorításoknak, így rögtön javult Magyarország külföldi megítélése. Ennek azonban igen jelentős ára volt. A gazdasági növekedés drasztikusan visszaesett, az infláció pedig megugrott. A lakosság a bőrén tapasztalta, hogy a luxusautó bőrüléséből egészen máshogy fest az élet, mint a valóság.
Vállalva a kritikákat, most jólesik az „elmúltnyócévezés”. Mégpedig azért, mert megismerhetővé vált az Orbán-kormány 2018-as költségvetési terve, amelyet tegnap nyújtottak be az Országgyűlésnek. A kontraszt jól látszik a két világ között.
„A jövő évi nem lesz választási költségvetés, ahogy már 2014-ben sem volt ilyen, és most is tükröződik a legfőbb politikai cél, a gazdasági stabilitás és a fejlődés. Merőben más a helyzet, mint akár néhány éve volt. Most sokkal kisebb arányú tartalékokkal is szavatolható a költségvetés egyensúlya.” Még egy idézet, most Kovács Árpádtól, a Költségvetési Tanács elnökétől. Ő az a személy, aki szakmai tekintélyét nem áldozta fel a politika oltárán. Jobboldalisággal nem vádolható, 1997 és 2009 között az Állami Számvevőszék elnökeként sem tartották elfogultnak a meglátásait. Szerinte a magyar gazdaságnak most olyan jó évei vannak, amit ki kell használni.
Fel sem lehet sorolni, mennyit szapulta az ellenzék 2014-ben az Orbán-kormányt, hogy a választások előtt a „folytatjuk” szóra hegyezte ki a kampányát. Erre mondták, hogy ez nem program. Pedig a program világos volt, olyan szociális és gazdaságpolitikát takart, amely nem a bérből és fizetésből élők sanyargatására épített.
Erről szól a 2018-as költségvetés is. Mindenki előreléphet egyet. Emelkednek a bérek, egyes területeken csökken az áfa, nőnek a családi adókedvezmények. Mindezt úgy, hogy az államháztartás egyensúlya nem kerül veszélybe. Érdekes, a miniszterelnöknek sem azért kell csatákat vívnia Brüsszellel, mert Magyarországnak mint uniós tagállamnak rogyadozik a gazdasága és összedőlt a pénzügyi stabilitása. Az ország talpra állt, nincs szükség a nemzetközi szervezetek infúziójára.
Jövőre választási év jön. A költségvetés számai láthatók, szó sincs felelőtlen osztogatásról. Sokkal inkább az elmúlt évek intézkedéseinek folytatásáról. A központi kassza jól áll, érthető, hogy lökdösődik a kulcsáért az ellenzék.
