2017. augusztus 16-án a HVG internetes oldalán a baloldali média legalantasabb személye olyan földhözragadt, ostoba politikusként mutatta be Dúró Dórát, a Jobbik képviselőjét, mint akitől „röhögőgörcsöt” kap az ember. Tóta W. Árpád ekkor még nem tudhatta, hogy a Spinoza folyóban megmártózó és új hitre térő Vona Gábor pártját néhány hónap múlva neki kell majd mosdatnia, mert olyan csúnya barna náci foltok ütnek ki a híveken.
Tóta W. úr pedig igazi hazafi, jellemes és következetes, jó a gyomra, felveszi a kesztyűt, és a korábban mintegy kétezer írásában kőkemény nácinak lefestett, koncentrációs táborokat szervező Jobbik új arcát mutatja be híveinek, akire most már szavazni is érdemes. És hol másutt, mint a Spinoza folyó HVG nevű szigetecskéjén, 2018. március 19-én, ahová újabb megtérő úszott át, nyilván nem gyónásra, hanem ősi szokás szerint vezeklésre.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője megszaggatta a ruháit, hamut szórt a fejére, így tért be a csodarabbi szerepét vállaló Tóta W. úr nyoszolyája elé, aki nem leplezi megilletődöttségét. Mint kezdi: „Még sosem interjúztam jobbikossal, de azért volt valami párbeszédkezdemény közöttünk.
Például többször szerepelhettem a Kuruc.infón gázkamraszökevényként.” Igazi hereszorító kérdés, liftezhetett is a gyomra Mirkóczki úrnak, mert hát még ő sem interjúzott „gázkamraszökevénnyel”. Mint mondja: „Úgy látom, hogy próbálunk tanulni a saját hibáinkból. Sokat tettünk azért, hogy különböző stigmákat ránk aggassanak, és sokat kell még tennünk azért, hogy ne maradjanak kételyek. Biztosan nagyon sok embert megsértettünk, és olyan hibákat követtünk el, amelyeknek a hatása túlmutat egy parlamenti cikluson. Viszont azt hiszem, hogy ha következetesen folytatjuk az utat, azzal helyreállítjuk a hitelességünket.”
Érdekes kísérlet lesz a nem létező hitelesség helyreállítása, no de ennyivel azért mégsem lehet megúszni. Tóta W. úr csavar egyet a szorítón: „Tudom, hogy zajlik le ez egy emberben. De hogyan történik meg egyszerre több ezerrel? Elkezdték egymásnak kölcsönadogatni a Schindler listáját? Megbeszélték, hogy láttak már emberszabású cigányt is? Vagy mondta az elnök, hogy halt, indulás balra, los?”
Mirkóczkinak erősen gyöngyözik a homloka, azt mondja: „Nem, a Jobbikban soha nem voltak német vezényszavak. De ez megkerülhetetlen kérdés. A tagság durván 15 ezer fő, és a többség szintén úgy gondolkodott, hogy az az irány nem lesz tartható és nem vezet sehová.
Akik nem voltak képesek ezt elfogadni, és továbbra is a régi stílust tartják helyesnek, azok jelentős része már nincs a pártban. De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz.” „Színjáték volt?” – kérdezi Tóta W. „Nem, nem színjáték, de valós és fontos problémákra adtunk rossz válaszokat. Sokaknak kell még egy ciklus, hogy lássák, mit csinálunk, és higgyenek nekünk. De abban biztosak lehetnek, hogy a régi Jobbik nem tér vissza.”
Ezután Tóta W. úr szinte remeg a gyönyörtől, amikor felteszi a csúcskérést: „Mi fér bele abba a Magyarországba, amelyet a mai Jobbik elképzel? Én például eddig nyilván nem fértem bele. Belefér-e majd Alföldi Róbert, aki ellen tüntettek? Belefér-e egy ilyen beszélgetés, mint ez?” Mirkóczki úr nem adhat rossz választ, kezd feloldódni új urai bűvkörében: „Szerintem nemhogy belefér, hanem ez egyenesen feltétele egy normális országnak.”
Tehát a Jobbik új példaképei: Tóta W. Árpád és Alföldi Róbert.
Íme, a kasztrálás megtörtént. Mirkóczki úr újjászületett, szinte észre se vette, hogy gendersemleges lett. Már csak emlék, milyen volt Mirkóczki. Terjedelmi okokból csak egy képet idéznénk fel, Mirkóczki úr egyik korábbi írásának a címe: „Gyümölcséről ismerszik meg a fa! – Gondolatok az Alföldi Róbert vezette teátrumról”.
Ebben ezt írja: „Az a tény, hogy a Nemzeti Színház egy ideje már csak nevében »nemzeti«, jól tükrözi Alföldi Róbert 2008-as főigazgatói kinevezése óta tartó ámokfutását. Hogy ő miként éli mindennapjait, magánügye. Az azonban, hogy ferde hajlamait akár követendő mintaként vetítse ki egyik legprominensebb teátrumunk deszkáira »kortárs művészetként« csomagolva, finoman szólva is felháborító. Alföldi irányítása alatt folyamatos a trágárság, a meztelenkedés és a közönséges pornográf, obszcén ízléstelenség a Nemzetiben, amely miatt rengeteg kritika éri. Legutóbbi botránya egy meleg férfi hányattatásairól szóló színdarabhoz (Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból) csatolt kiállítás, amely egyenesen azt sugallja, hogy Jézus apostolai homoszexuális közösséget alkottak. E sajátos »installációt« most hagyjuk. Ám a »művészi szabadságot« védőpajzsként használni egy kereszténység elleni provokációra (nem először) az adófizetők pénzén fenntartott Nemzeti Színházban, már több mint gusztustalan. Hogy Alfölditől és a beteg hajlama által inspirált »művészeti termékekért« rajongó tábortól messze van a keresztény kultúrkör érthető, de talán nem túlzás azt állítani, hogy egy ezer éve a kereszténységgel szorosan összeforrt magyar kultúra egyik fellegvárában ez megengedhetetlen.”
A HVG-ben megjelent interjú kordokumentum. A Jobbik nyíltan és egyértelműen zászlajára tűzi a hiteltelenséget, az aljasságot mint politikai programot. A Spinoza folyó örvénye mindent elnyel, mélysége megbecsülhetetlen.
A szerző újságíró