A Magyar Időkben A Wall Streetről szeretettel címen Szikszai Péter tollából Soros György furcsa visszakozásáról olvashattunk: „Soros jól érzékelte, hogy mivel Olaszországban és Németországban is előretörtek a bevándorlásellenes erők, a magyar kormánypárt pedig nemrég az ő világmegváltó projektjével szembehelyezkedve aratott földcsuszamlásszerű győzelmet, az veszélyezteti üzleti érdekeit, ha tovább gyengíti Európát. Most már inkább abban van számára biznisz, ha megmenti a kontinenst. Átlátszó hadműveleteit liberális sajtója igyekszik álcázni, amely most épp azt harsogja, hogy Orbán és Soros gyakorlatilag ugyanazt mondják a migrációról.”
– S ennek dokumentumai tényleg meglepőek: „Mindig az volt az álláspontom, hogy a menekültek szétosztásának teljesen önkéntes alapon kell történnie. Sem a tagállamokat nem szabad befogadásra kényszeríteni, sem a menekülteket olyan országokba irányítani, ahová ők nem akarnak menni” – idézte a spekulánst az általa finanszírozott 444.hu annak bizonyítékául, hogy „létrejött az Orbán–Soros közös platform, Soros szerint a kvóta rossz megoldás”.
„Hát persze, mert kiderült, hogy kivitelezhetetlen” – jegyzi meg a Magyar Idők cikkírója. De azért kételkedik is a fordulat őszinteségben. „Soros persze annyira megszállott, hogy csak pillanatokra tud gátlástalanul képmutató lenni. Következő mondatában már arról beszél, hogy a határnak »nyitva kell állnia a legális bevándorlás előtt«. Mivel a tömeges illegális migráció befulladt, jöjjön a »rendezett migráció«! Új Marshall-segéllyel Afrikának (persze nem a saját zsebéből, hanem az unió kontójára).”
Soros lehetséges pálfordulásának témája nem most vetődött fel először. A Magyar Időkben a volt hírszerző Földi László már hangot adott annak a gyanújának, hogy egy ilyen taktikai fordulat az erőviszonyok alakulását többnyire jól bemérő szuper-spekulánsnál előbb-utóbb előfordulhat.
Míg az ellenzéki sajtó és saját gyakori megszólalásai a milliárdost humanitárius eszmék önzetlen követőjeként tüntetik fel – például Soros tavaly decemberi Népszava-cikkében ünnepélyesen írja: „Ígérem, hogy hátralévő éveimet a gondolat és szólásszabadság előmozdításának, a kutatás szabadsága támogatásának, a kisebbségek, a kisebbségi vélemények, a nehéz helyzetben lévők támogatásának szentelem, szülőhazámban és az egész világon”–, addig Földi másfajta mozgatórugók feltételezésével kalkulálja a spekuláns taktikájának lehetséges alakulását:
„Természetesen nem a nyilvánosan hangoztatott emberbaráti szempontok vezérlik. A több millió jövevény élelmezése, lakhatásának biztosítása, nyelvtanulása átmenetileg élénkíti a fogyasztást, ami jót tesz a gazdaságnak, és nem mellesleg a projektet hitelek formájában finanszírozók komoly profitra tehetnek szert. Ám ez a folyamat csak ideig-óráig működik. Tehát egy buborékot fújnak, ami – hasonlóan a 2008-as pénzügyi válsághoz – egy idő után kipukkad, és jön az újabb összeomlás. Ismert, hogy Soros György mindig is shortolással növelte vagyonát. Ő pontosan tudni fogja, mikor durran ki ez a migrációs buborék, és abból is hasznot húz majd.”
A fő kérdés ezek után tényleg az, hogy higgyünk-e az újonnan beharangozott fordulatban, vagy ezt csak a változatlan stratégia taktikai álcázásának vegyük. A tisztánlátáshoz közelebb segíthet, ha mélyebb bepillantást nyernünk a pénzpiaci főszereplő gondolkodásmódjába. Ezzel speciális területen szakmai elemzők foglalkoztak, de eredményeikből óvatos általánosításokra józan házi ésszel az olvasó is vállalkozhat.
A gazdaságpszichológus Garai László például felfedezett egy „vakfoltot” Soros György pénzpiaci dinamikáról szóló elméletében, sőt magyarázatot is talált arra, hogy Soros „nem véletlenül megrökönyödést keltett” különvéleményének téves voltát maga miért is nem vehette észre.
A nagy spekuláns szerint ugyanis „Ha az éppen bekövetkezett ármozgásban annak jelét látom, hogy az árak a továbbiakban növekedni fognak, ez növeli vásárlási vagy csökkenti eladási hajlandóságomat, márpedig ez tényleg az árak növekedését fogja eredményezni. Ha ugyanabból az ármozgásból annak jelét olvasom ki, hogy a piac árletörő hatása fog érvényesülni, e várakozás hatására elhalasztom a vásárlásaimat vagy előre hozom eladásaimat, akkor meg a kereslet csökkenése vagy/és a kínálat növekedése állítja elő megint csak azt, amit várok: ezúttal az árak tényleges csökkenését.”
A gazdaságpszichológus szerint viszont a piac normális működésének más a logikája. „Egy populációban mindig lennének olyanok is nagy számban, akik az árak növekedését várják, meg olyanok is, akik a csökkenését, s a kétféle várakozásnak megfeleltetett, egymással ellentétes gazdasági magatartás egymást lerontaná, úgyhogy tőlük nem zavartatva, tisztán érvényre juthatna a piac önszabályozó működése. A folyamatba beiktatódik a kommunikáció.
Sorosnak pedig azért nem juthatott eszébe, hogy megállapításait a kommunikáció feltételéhez kösse, mert őnála a pénznek azt a kritikus tömegét, amelyre vonatkozó döntés már zavarja a piac önszabályozó teljesítményét, nem a kommunikáció biztosítja, hanem trezorjának a fala: ő egymaga birtokában van a kritikus tömegű pénznek, amely lehetővé teszi számára, hogy pénzpiaci döntései maguk igazolják magukat” – mutatja ki Garai.
Sorosnak tehát a tüzetesebb vizsgálat szerint ugyanaz adja hallatlan erejét, ami nem engedi kitörni tévedéséből: a trezorja fala. Egyfelől a világ egyik legbefolyásosabb milliárdosa számára szubjektíve tényleg elképzelhető, hogy a nála jóval kisebb befolyással bíró, bár esetleg érdekeiket integrálni képes egyéb aktorokat figyelmen kívül hagyva, maga teremthet olyan világot, ahol a fejlemények pontosan saját elvárásai szerint alakulnak.
Ám lehet, hogy a „valóság kritikája” esetenként mégis erősebb. Például nem lehet kizárni, hogy a visegrádi négyek független eltökéltsége és kommunikációja, illetve a magyar kormányzatnak a nép véleményét kikérő álláspontja, majd ezek nyomában a bajor, az osztrák, az olasz, sőt talán még a „nagynémet” állásfoglalás is apasztani kezdi jól kiépített hadállásainak elrettentő erejét.
Mintha éberebb elmék már a saját táborából is éreznék a számukra riasztó szélfordulást. Például Tamás Gáspár Mikós már az ősszel azon aggódott az akkor még zavartalanul létező Simicska-orgánum hasábjain, hogy Soros György „pár újságcikkben foglalt javaslatait senki se fogadta meg (…) és politikai meggyőződését mára egyre kevesebben osztják (…), bár alapítványainak van némi (csökkenő) politikai befolyásuk, migrációs ügyekben ez a befolyás ma – szerintem: sajnos – egyáltalán nem érvényesül. OV-nek már csupáncsak ellenségkép szükségletből kell a kvótaveszély, hiszen már meggyőzte egész Európát a Soros-filozófia tarthatatlanságáról.” (Magyar Nemzet, október 28.)
Vagyis amíg Soros Györgynek a gazdaságpszichológus szerint elméletileg nincs igaza, a filozófus publicista szerint a közvélekedést terelő, sőt a nagypolitikát befolyásoló ereje is fogyatkozóban van, addig a biztonsági szakértő szerint gyakorlatilag előbb-utóbb mégiscsak neki lesz igaza. De talán e különböző diszciplínák művelői nem szükségképp mondanak ellent egymásnak.
A tőzsdespekuláns ugyan megszokta, hogy számos esetben tényleg ő fújja a passzátszelet, de nem ellensége a saját trezorjának sem. Nemrég azt nyilatkozta, hogy vesztésre áll, de az EU-választások célegyenesében úgy fog változtatni stratégiáján, hogy abból is elsősorban ő profitáljon, másfelől ebből már a fenyegetett európai társadalomban is az egészséges önvédelem kerekedhessen felül.
A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológiai tanszékének alapító, nyugalmazott professzora