A mai kétdimenziós, liberális világképből logikusan következik a családi, nemzeti és vallási kötöttségek lebontása, továbbá a biológiai, természeti determináltságok „meghaladása”. Ennek folyománya a „gendertudomány”, amely azt hivatott megmagyarázni és a tudomány rangjára emelni, miért nem számít semmit sem, hogy minek is születik az ember, fiúnak vagy lánynak. Ennek az elmebajnak a megnyilvánulási formái rémesek, hátborzongatóak, leginkább azonban egyszerűen groteszkek és nevetségesek. Nem veszélytelenek, de korántsem a legveszélyesebbek.
A legnagyobb veszély máshol keresendő!
A végső cél a nemzet, a nemzetállamok lebontása, az Európai Egyesült Államok létrehozása. Ez a célja az európai baloldalnak, az európai liberálisoknak és nem utolsósorban Sorosnak és az általa működtetett hálózatnak. Nézzük az ideológián túli okokat!
Az európai liberálisok és baloldaliak (lényegében már nincs közöttük különbség!) meg vannak győződve arról, hogy a kínzó európai munkaerőhiányon – amely a brexittel még rosszabb lesz! – kizárólag a bevándorlással (bevándoroltatással) lehet segíteni. Az ő fejükben fel sem merülhet semmiféle „családpolitika”, gyermekvállalásra ösztönzés, az abortusz megkérdőjelezése pedig maga a halálos bűn a szemükben, ugyanis ezek mind-mind szembemennek az Én és az abszolút szabadság meghatározta, kétdimenziós világképükkel. Marad tehát a bevándorlás, a migráció.
Az európai baloldal és a liberálisok szerint Európa minden nehézség nélkül képes befogadni és integrálni 40-50 millió (!) migránst. (Még azt is képtelenek felfogni, hogy éppen most, a szemünk láttára fordul ellenünk az a második-harmadik generációs, iszlám hátterű fiatalság, amelyik pedig itt született, európai iskolákban tanult, velünk szocializálódott, és most ránk robbantja házainkat, kávézóinkat, koncerttermeinket…)
Soros György és birodalma 1-2 rész.
Bayer Zsolt cikksorozatának első részét itt olvashatja. A második részt pedig itt.
Tehát 40-50 millió migráns befogadásáról delirálnak, nem kis részben azért is, mert számításuk szerint ez a tömeg az ő szavazóbázisuk lesz, amint megkapta az állampolgárságot és a szavazati jogot. Ebből pedig az következik, hogy például keresztény alapon szerveződő politikai erők soha többé nem nyerhetnek választást. A CDU nevében szereplő és a kereszténységre utaló C pedig majd átalakul Centrállá. Igaz: első lépésben a bevándorlók tömegei valóban baloldali és/vagy liberális pártokra szavaznak. De második lépésben megalakítják a maguk vallási – vagyis iszlám – alapon szerveződő pártjait, lásd Hollandia!
Ez tehát a mesterterv: lebontani a nemzetállamokat, ehhez felhasználni a migrációt, amely az európai civilizációval nem kompatibilis, nem összeegyeztethető, idegen és ellenséges tömeg ránk szabadítását jelenti egyben, amely tömeg az európai baloldal és liberálisok szerint az ő szavazóbázisukat fogja gyarapítani, egyszersmind megoldja a munkaerőhiányt, ami amúgy éppen a kétdimenziós, csupán az Énre és az abszolút szabadságra koncentráló liberális világkép, a családtalanság, gyermektelenség következménye. E világkép következménye, hogy az európai őslakos fehér rassz mára elveszítette két alapösztönét, azt a két alapösztönt, amelyek nélkül a föld egyetlen élőlénye sem képes életben maradni: az önfenntartás és a fajfenntartás ösztönét.
Ez a mesterterv, és ezt támogatja Soros és a teljes birodalma.
Tavaly Soros Brüsszelben kifejtette téziseit: Európának be kell engednie minden migránst. Ha nincs elég pénze erre, akkor vegye el ezt a pénzt a kohéziós alapokból, ha az sem elég, akkor vegyen fel hitelt, és azt is fordítsa a migránsokra. Ez Soros célja és álma. És ezt szolgálja a birodalma. A birodalom fontos része a CEU. A CEU – amely nem azonos a Közép-európai Egyetemmel, viszont éppen ezzel a kettősséggel játszik ügyesen! – mind ez idáig előjogokat élvezett Magyarországon. Többek között azt, hogy egyszerre két diplomát – amerikait és magyart – adhatott ki diákjainak, amely tény jogtalan versenyelőnyt jelentett számára.
Amúgy a 28 magyarországi külföldi fenntartású felsőoktatási intézményből 27 szabálytalanul működött, tehát nem a CEU, hanem gyakorlatilag az összes miatt kellett módosítani a felsőoktatási törvényt, és azért most, mert most jár(t) le az ötéves ciklus, amelynek végén a kormányzatnak kötelező megvizsgálni az egyetemek működését. Szeretném felhívni a figyelmet arra a nem elhanyagolható tényre, hogy az érintett többi 27 intézmény nem hisztériázik, kizárólag a CEU kavar botrányt, kihasználva azt, hogy súlyánál és jelentőségénél lényegesen nagyobb érdekérvényesítő képességgel bír. Soros tehát most a semmivel sem indokolható előjogaiért harcol – és azért, hogy birodalma sértetlen maradjon. Az a birodalom, amely most teljes erejével a nemzetállamok lebontásán és a migránsok korlátlan betelepítésén dolgozik, és egyre kevésbé válogat eszközeiben.
Ha innen vizsgáljuk meg a CEU-n tavaly megszületett szakdolgozatok témáit, akkor mindjárt felsejlik az értelem az értelmetlenség és feleslegesség álarca mögül. A nemi identitások ad abszurdumig vitt tézisei, a queer és a marxizmus összekapcsolása, a szado-mazo beemelése a tudományosságba, a „nem heteroszexuális” londoni muszlimok identitása és az izlandi feminista férfiak tapasztalatainak vizsgálata bornírt marhaságnak tűnik, és azért tűnik annak, mert bornírt marhaság.
De egy magasabb cél szolgálata felől nézve mégis van haszna: elhiteti a fiatal generációkkal, hogy ezek az amúgy teljesen felesleges, marginális marhaságok igenis életünk legfontosabb, legégetőbb kérdései, így segítenek lebontani a kötődést családhoz, a hagyományos nemi szerepekhez, tovább rombolni a társadalmi szöveteket.
A migránsokat segítő embercsempészek felmentése és bűnbakká maszkírozásuk, továbbá a hagyományos társadalmi felfogások, a nacionalizmus, a hagyományos nemi szerepek összekapcsolása az egészséges önvédelmi reflexek lebontását célozzák és a társadalmak érzékenyítését segítik; érzékenyítést azért, hogy az európai társadalmak lelkileg is készen álljanak mindenki befogadására, és az ellenállók bűnösnek, embertelennek, megvetendőnek, aljasnak és kirekesztőnek, egyszersmind kirekesztendőnek érezzék magukat. Ez a cél. Továbbá a káosz előidézése és fenntartása a stratégiai helyeken.
Soros birodalmának része a CEU, amely ellátja az előző részben tárgyalt feladatokat, valamint állandó utánpótlást nyújt a birodalom másik részének, a Soros által fenntartott és finanszírozott NGO-nak, vagyis az oly sokat emlegetett „civil” szervezeteknek. Ezek puszta léte és működése felveti a demokrácia alapkérdéseit. Ezek az NGO-k, civil szervezetek semmiféle demokratikus legitimitással nem bírnak. Választásokon nem indulnak, nem méretik meg magukat, értelemszerűen soha senki nem szavazott rájuk. A másik oldalon pedig ott állnak a nemzeti kormányok. Ezek demokratikus legitimitással bírnak. Választásokon mérették meg magukat, a szavazópolgárok szabad és demokratikus választáson adták le rájuk (illetve a mögöttük álló pártokra) voksaikat, és a képviseleti demokrácia normáinak megfelelően rájuk bízták a közügye(i)k intézését.
Velük szemben határozzák meg önmagukat ezek az NGO-k, mondván, ők a választópolgárok felhatalmazása alapján tevékenykednek a választópolgárok érdekében és a választott kormányokkal szemben. Tehát politikát csinálnak demokratikus felhatalmazás nélkül a demokratikusan megválasztott és politikai cselekvéssel felhatalmazott kormányok ellen. Teszik mindezt azon ideológia jegyében, amely szerint a nemzetállami lét eleve túlhaladott, a nemzetállamokat meg kell szüntetni, ebből következően (nemzeti) kormányokra sincs szükség, a nemzetek feletti, teljes globalizációban majd egy globális világkormány eligazgatja a dolgokat.
Nos, ismétlem, ez felveti a demokrácia alapkérdéseit! És a távoli cél, a világkormány és a nemzetállam megszüntetése eléréséig ezek az NGO-k, „civil” szervezetek a lehető leghétköznapibb politikát csinálják, éspedig megbízóik, finanszírozóik elvárásai szerint, szintúgy politikai céljai elérése érdekében.
Nézzük, a mostani helyzetben melyek a legközvetlenebb politikai céljai a Soros finanszírozta szervezeteknek, vagyis tehát magának Sorosnak. A mostani legközvetlenebb cél a migránsok Európába telepítése és a határok lebontása, a határellenőrzések megszüntetése. Hogyan lehet elérni ezt a célt? Már Hunyadi rájött annak idején, hogy az Oszmán Birodalom csak úgy állítható meg, ha a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom között van egy erős, védhető pufferzóna a Balkánon.
Igyekezett is megtenni mindent ezért, és igyekezett a határainktól minél messzebb megvívni a csatákat a törökkel. De már Rigómező előrevetítette annak árnyát, hogy ez a küzdelem nem lesz sikeres. A helyzet ebben a tekintetben nem sokat változott.
A migránsözön feltartóztatásához ma is szükség van (lenne) egy erős Balkánra. Ehhez képest Macedónia lassan teljes anarchiába zuhan. Itt nem részletezendő okok miatt nem lehet kormányt alakítani, állandósultak a tüntetések, egymást verik az emberek az utcákon, az albán kisebbség nem hajlandó engedményekre, káosz, anarchia, lassan felszámolódó állam. És a háttérben ott van mindezek mögött a Soros fenntartotta „civil” szervezetek hálózata, amely szervezi, élteti ezt a káoszt. És Macedónia határát ma a V4-ek erői védik!
De lássuk, mi is történik legújabban Szerbiában! Két hete sincs még, hogy egy legitim, demokratikus választáson a szerb nép nagy többséggel bizalmat szavazott és elnökévé választotta Vucicot. Vucicot, aki alatt eddig is rend volt az országban, és aki rendkívül jó viszonyt ápol a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral. De láss csodát: a választások másnapjától a szerb egyetemi ifjúság utcára vonul tüntetni az éppen demokratikusan megválasztott szerb elnök ellen. De milyen alapon? Miért? Hát nem nonszensz ez? De igen, az. Viszont a szerb sajtó megírja, hogy az utcára vonuló ifjúságot Soros NGO-i tüzelik, szervezik, ők állnak a „kirobbant elégedetlenség” hátterében!
S hogy miért? Mert káosz kell Szerbiában is. Ha rend van, ha együttműködés van Orbánnal, ha létezik a határvédelem, akkor veszélyben a nagy cél, a migránsok korlátlan betelepítése. Hát ezért. És talán senki sem lepődik már meg, ha Vucicot, aki a magyar sajtóban maga volt az európai államférfi, szemben Orbánnal, 2015-ben, amikor kitört a balhé a magyar határon, most ugyanez a sajtó hirtelen elkezdi Vucicot Seselj táskahordozójának becézgetni.
A sajtónak az a része, amelyiket Soros fizeti…
És ne legyünk tévedésben: ugyanez a szándék Magyarországon is. Káoszt csinálni, felfordulást, megingatni a rendet, hiszen Magyarországon ráadásul minden más európai országban elképzelhetetlen erősségű felhatalmazással bíró kormányzat van hatalmon, amely dupla kerítést húzott a határra, és nem hajlandó átengedni azon senkit sem. Soros és birodalma számára ez nem elfogadható. Ezért zajlik most a háború. Ennek része a CEU-hisztéria is és minden más is. Az NGO-k körüli botrány, egyebek.
Mi pedig tudatosítsuk magunkban, hogy ez háború. Egyetlen pillanatig se gondoljuk azt, hogy nekünk lábhoz kell tennünk a fegyvert, hogy a mi harcunk nem legitim. Éppen fordítva van: csak a kormány harca legitim, mert a kormány bír demokratikus felhatalmazással. És a demokratikus felhatalmazás többek között a határok megvédésére és a migránsok távoltartására szól. Aki ezzel szemben csinál politikát, demokratikus felhatalmazás nélkül, az nem cselekszik legitim módon és szembemegy a többség akaratával.
Akkor pedig vállalja is annak következményeit!