Mert mint tudjuk, ők nagyon függetlenek, objektívek, minden harag és részrehajlás nélküli újságok és újságírók. Így természetesen nemcsak azt szimatolják vadászkutyaorrokkal, hogy melyik újság kezelte szerintük méltatlanul Esterházy Péter halálhírét, de azt is, hogy a magyar irodalom és közélet legalább olyan fontos halottját, Csoóri Sándort melyik elvetemült lap nem érdemesítette címlapos hírre. (A Magyar Hírlap annak idején pár sorban, mégis a címlapon tudósított Esterházy haláláról.)
Tudom, hiába várok. A haveri kutyák ritkán marcangolják egymás torkát. De lássuk akkor, mi is történt. Csoóri Sándor, Isten nyugosztalja, meghalt. Aznap ennél irgalmatlanabb és fontosabb hír ebben az országban nem volt. A politikai napilapok többsége egyébként súlyos elfogultságból és szakmaiatlanságból nem hozta megfelelő módon a hírt. De azért mindegyik szerkesztőség úgy érezte, ott a helye a címlapon. Ki négy hasábon, ki csak egyen, ki vezető anyagként, ki a hajtás alatt, de hírt adott róla. Kivéve a Népszabadság. Számukra Matolcsy György magánélete mindent vitt, ha tehetik, amolyan blikkes módon még egy meztelen hölggyel is illusztrálták volna a cikket. Volt még a címlapjukon egy kis felmelegített lovagkeresztezés,
bayerezés, köztelevíziózás, no meg természetesen a mindennapi Orbán Viktor, akinek a beszéde szerintük nagy vihart kavart, olyannyira, hogy még Hargitai Miklós (!) is elcsodálkozott rajta.
No meg egy kis Clinton-betegség. Ennyi. A halálhír a 11. oldalon nagyjából fél kolumnát ért.
Csoóri Sándort nem volt kötelező szeretni, talán el sem tűrte volna ezeknek a „rangos senkiknek” a szeretetét, hiányozni biztosan nem hiányzott neki. De az életútját ennyire semmibe venni a gyűlölet olyan foka, amit mi ezen az oldalon nem is értünk. Képzeljük el, ha a Magyar Idők csak ilyen hányaveti módon számol be Esterházyról, hogy nekünk ugrottak volna az említett médiumok. Tán még Molnár, Niedermüller is felszólalt volna az EP-ben, egyben kérve az ENSZ BT összehívását.
De ilyen súlyos szakmai hibát itt nem követhetnek el a szerkesztők. Az lett volna az utolsó munkanapjuk. Pedig, ami közéleti állásfoglalásait illeti, alig maradt valami, amiben egyetértettünk volna Esterházyval. De mindez ilyenkor nem számít. Az ő élete, halála címlapot érdemel. Ahogyan minden kétséget kizáróan Csoóri Sándoré is. Az a szerkesztő, az a szerkesztőség, amelyik ezt sunyi politikai elfogultságból másképp gondolja, viszont nem érdemli meg, hogy magyar újságírónak nevezzék.