Éric Zemmour francia írónak és politikai elemzőnek épp tíz éve jelent meg a párizsi Grasset kiadónál egy gondolatébresztő könyve A bírók államcsínye címmel. A rennes-i, a párizsi és a lyoni székhelyű nagy hatalmú vizsgálóbírók praktikáiról olvashatunk benne, azokról, akik felhatalmazva érzik maguk, hogy egyik napról a másikra, önkényesen és gyakran tévedve pellengérre állítsanak képviselőket, polgármestereket vagy volt minisztereket. És akik – tisztelet a kivételnek – mindig a progresszív, balliberális ideológia elvárásaihoz igazodnak, vagy annak mennek elébe. Alig telik el hónap, hogy a nagy hatalmú napilapok ne dicsérnék agyba-főbe őket, hiszen ők manapság a modern keresztes lovagok, akik a „korrupt elit” elevenébe vágnak. Szuverénként viselkednek, holott nem az a dolguk. Kik is ezek a bírák, kitől kaptak felhatalmazást politikai ügyekben végső szót kimondani? – kérdezi a szerző. Honnan támadt felforgató hevületük? – folytathatnánk. Rosszul tudjuk, hogy a demokráciában az általános választójog teremt legitimitást?
Mint ismeretes, a karlsruhei alkotmánybíróság november 7-i döntésében kimondta, hogy a férfi- és női nem mellett az interszexuális is létezik. A magukat harmadik neműnek tartók jogosultak erre a minősítésre a hivatalos eljárások során, a mellékhelyiségek pedig kibővülnek egy harmadik részleggel. E döntés nemcsak a józan észnek mond ellen, amely e jogászokkal szemben a paraszti társadalomnak még megvolt, hanem szolgai módon követi az amerikai divatdiktátumot, és kétes értékű, gyanús amerikai civilizációs szabványt tukmál ránk, az európaiakra.
Az amerikaiak ugyanis az emberi testtel és annak működésével más viszonyban vannak, mint az európaiak: mi diszkrétebbek vagyunk, ők exhibicionisták. Guy Sormantól, az Egyesült Államokban tanító francia közgazdásztól olvasható a Le Point magazin augusztus végi számában: 1962-ben, amikor először járt Amerikában, meglepve tapasztalta, hogy a Greyhound távolsági autóbuszok megállóiban az illemhelyeknek nem voltak ajtói. Csak egynek, a fizetősnek, de az sem takart el túl sokat a kíváncsi tekintetek elől. A New York-i egyetemeken – hol máshol? – a férfi- és női jelek helyett érthetetlen hieroglifákkal szembesülünk, amely LMBTQ-igényeket elégít ki. Jaj, a be nem avatott európai vendégtanárnak, különösen, ha a prosztata kínozza. Diákjai meg oda mennek, ahová individualista szeszélyük hajtja. De most már jöhetnek Karlsruhébe repülőgéppel a harmadik részlegbe!
A déliek még tartják magukat, nemhiába onnan származik a konzervatív gondolkodók színe-virága. Dél-Karolinában tiltja a törvény az LMBTQ-jeleket a toalettajtókon. Ezért ott a Lee-szobor mellett ezt is támadják a dologtalan, de néha – kénytelen-kelletlen – dolgukat végző haladár tüntetők. Zsivajukat Donald Trump elnök is szította, amikor kijelentette, hogy a transznemű nem lehet katona.
A probléma azonban nem olyan anekdotikus, amilyennek láttatja magát. A vécéhistória is egy fejezete a Legfelső Bíróság által annak idején meghonosított diszkriminációs tanmesének, amely mentén a dresszírozott amerikaiak azonosítják világmegváltó önmagukat. Még az egérlyukban is diszkriminációt keresnek, ezért naponta többször kidobják a szerencsétlen macskát, mivel a felmenője a múltban üldözte az egerek dédapját. Az embereket – a médiabálvány sugárzó hatására – üldözi a rabszolgatartás emlékfúriája, azért minden, ami kirekesztő, azonnal mozgósításra ugraszt a valós vagy vélt kisebbségek mellett. Következésképp: a mai világban a jogok pódiumán, a média reflektorfényében és nem a politika porondján zajlanak a késhegyig menő küzdelmek, amelyek tömegek sorsát döntik el. Ezért ugrott fel a jogászok ára. Amerikában a Legfelső Bíróság törvényesítette a homoszexuálisok házasságát, mert ügyvédeik a diszkrimináció terére tudták vinni ügyeiket.
A fogyatékkal élők és az idősek különleges jogának követelménye is Amerikából jött, akárcsak a dohányzás tilalma. Hiszen a nem dohányzók passzív áldozatai azoknak, akik füstölnek, ami kivételesen igaz is. Az enyhe drogok engedélye is a diszkrimináció miatt van: a cannabist szívó színes bőrűeket többször állítja elő a rendőrség, mint a cannabist mellőző fehéreket. S mivel egy bolond amerikai száz európait csinál, ideje minden európai kormánynak tekintélyes összegeket elkülöníteni a harmadik nem illemhelyeinek a kialakítására, és szivárványszínű hieroglifát gyártani. Aki ehhez engedélyt kap, abból milliomos lesz!
Az első világháborút megjárt dédnagyapám mondogatta: akit a Jóisten el akar pusztítani, annak előbb az ítélőképességét veszi el. Elképzelni, hogy egy dél-amerikai, afrikai vagy ázsiai fiatalnak milyen lesújtó véleménye lehet az ilyen kapitális témákon rágódó atlanti civilizáción. Az illetékes történészek szerint az első, különneműek számára fenntartott illemhelyet 1739-ben használták először egy álarcosbál alkalmával Párizsban. Mindez mára végleg a múlté. A német alkotmánybíróság győzött a francia klasszikus illem(hely) felett.
Régebben hősöket ünnepeltünk, ma mindenki az áldozat szerepében tetszeleg. Mert ez ma az új módi. Aztán előbb-utóbb megnézhetik magukat a haladárok, amikor tényleg áldozattá válnak. Amikor a másság, a kisebbség lesz a többség. Nekik lejt ma a pálya, mert az atlanti világban a politikát felváltották a politikák, a természetes illemet pedig kiötlött jogszabályok. Valakik hasznára.
A szerző politológus
