Eseménydús tavasznak néz elébe a közoktatás szinte valamennyi szereplője, legyen az diák, tanár, vagy éppen szülő. Mindenkit érint valamilyen formában, akár saját akarata ellenére is, mert a közoktatás törvényileg szabályozott keretek szerint működik, egyesek pedig most ezeket a kereteket feszegetik és törik szét. A gyerek teljesíti a kötelezettségét, az anyag elsajátítását, amelynek egyik feléért, az iskolába járásért valójában a szülő felel. A mások oldalról a pedagógus legjobb tudása szerint oktatja, felkészíti az életre a nebulókat. Ezért a munkáért törvényben rögzített bér illeti meg. Látszólag így minden rendben is van, és minden érthető is lenne, különösen annak tükrében, hogy a pedagógusok tervszerűen ütemezett béremelésben részesültek és részesülnek.
De valakik nagy örömére mégis beütött a mennykő.
A tét ma már nem is az oktatás ügye, dehogy. Többfrontos támadás Orbán és a Fidesz ellen, a minél több botrány látszatának a fenntartása a kormány körül. A tervezett internetadó keltette felháborodás és hatásos tömegtüntetés mintájára ezúttal az oktatásügy ígérkezett ideális terepnek az ellenzéknek a politikacsinálásra, és való igaz, hogy a rendszer soha sem működött hibátlanul. Magára az állami fenntartásra nem érdemes szót vesztegetni, mert az ilyen-olyan gondok nem abból fakadnak. Inkább a szereplők hatékonyságán, tehát az emberi tényezőn múlnak dolgok, amely munícióval szolgálhatott az elégedetlenkedő tüntetőknek. Amit és ahogyan léptek, az viszont minden képzeletet alulmúlt.
Ma már nem lényeges, és felesleges is azt bogozni, hogy a politika csak rácsatlakozott eleme, vagy kovásza lett a mozgalomnak. A dolgok jelenlegi állása szerint ugyanis sokan hajlamosak úgy látni, hogy ami összetartozik, az összenőtt. Nagyon rövid idő alatt a szakmai érvek sutba lettek dobva, és így jött el a „harag napja”, vagy az ostobaság diadala. Február hónap utolsó napjára egy teljesen elképesztő, és évekkel ezelőtt elképzelhetetlen akció lett betervezve és valamilyen szinten megvalósítva. Általános iskolásokat, középiskolás diákokat pajzsként maguk előtt tolva, a szülőket felheccelve, a kirekesztés eszközétől sem visszariadva próbálták a szervezők és támogatóik megakadályozni a normális tanítást az intézményekben. A politikai akcióhoz hangosan tapsikolt az Együtt, a PM, az LMP, a Szolidaritás Mozgalom, a Liberálisok és az MSZP. A komplett baloldal. Ennyire sikerült szakmai alapon tartani a tiltakozásokat!
Ha valaki sztrájkolni akar, azt megteheti, erről jogszabály is rendelkezik. Ha az szervezetten zajlik, az illető tagja egy tőkeerős szakszervezetnek, amely sztrájkalappal rendelkezik, akkor még nagy anyagi veszteség sem érheti. Na de így tiltakozni, az több mint öv alatti ütésnek minősül. Bevonni egy tiltakozási akcióba a gyerekeket, akiknek általában fogalmuk sincs a dolgok menetéről, az vérlázító. Egyetemen, főiskolán pszichológiát, pedagógiát tanult emberek tudhatják, mennyire befolyásolható egy gyermek, lelkében milyen károkat lehet okozni. Ezzel a tudománnyal éltek vissza, amikor azt közölték gyermekeikkel, hogy nem kell egy nap iskolába menni.
Holnap is lesz nap. Viszont holnaptól hogyan mennek tovább a dolgok? Tanárok és diákok innentől cinkosok mindenben, összekacsintanak? Vagy hogyan? Egy vagy két jeggyel jobbat fog kapni az a gyerek, aki nem jött iskolába vagy egy hete kockásban flangál? Netán retorzió éri azokat, akik, élve alkotmányos jogukkal, szeretnék teljesíteni kötelességüket és tudáshoz jutni? Ha a tanár haladt az anyaggal a fél osztály kedvéért, mert ez a kötelessége, akkor a többit hátrány éri? Mi van akkor, ha jövő héten is úgy gondolják egyesek, hogy egy napot kihagynak? Akkor már nem lehet? Mi van, ha a gyerek ezt nem érti meg? Felnőttel is előfordult már, hogy nem értette, hogy amiért tegnap még megdicsérték, másnap már felelősségre vonták. Gondoljunk csak Bertolt Brecht Kurázsi mamájának Eilifjére, akinek nem fért a fejébe, hogy tegnap még el lehetett hajtani a paraszt marháját, de egy nap múlva kitört a béke, és lapogatás helyett már teljesen más járt érte.
Azok a szülők is biztosan el tudnak számolni a lelkiismeretükkel, akik nem engedték a gyereküket az iskolába, csak egyszer nekik is szembesülniük kell azzal, hogy a gyerekük ezt az akciót számon kéri rajtuk. Ilyen vagy olyan formában. Most igazolt a gyereknek egy napot, ami pedig egyáltalán nem állt a gyerek érdekében, viszont pár hónapon belül lehet olyan helyzet, hogy éppen jó lenne, de elfogytak az igazolható napok. Akkor pedig egy kis kegyes hazugsághoz lehet majd nyúlni, ami nem a legjobb példa a gyerek számára. Nem jó, mert az emberek a hozzájuk közel állóktól őszinteséget remélnek. Egyébként az események lecsengése után az a tapasztalat, hogy az iskolák többségében zökkenőmentes volt a tanítás. Leginkább az elitgimnáziumok egy része – tehát nem mind –, alapítványi iskolák és baloldali értelmiségi szülők gyerekei által látogatott iskolák játszhatták el életük szerepét a köznevelés nagy színpadán. Az iskolák többségében pedig nem is tudtak a gyerekek az akciózásról, mert tanárok és szülők igyekeztek távol tartani a napi politikát az iskolától.
E sorok szerzője a Klik létrejöttéig az V. kerület oktatási osztályvezetője volt, és az ominózus napon megfordult a Szent István Általános Iskolában. Az iskola vezetését nem érte meglepetés, mert ugyanannyi gyerek volt iskolában, mint egy átlagos tanítási napon. Se többen, se kevesebben nem hiányoztak. A pedagógusok a szakmai munkával voltak elfoglalva ezen a napon is. Éppen a kerület testvérvárosának, Rahónak a szórványmagyarságban oktató pedagógusai voltak itt tapasztalatcserén és vettek részt óralátogatásokon. Mert a pedagógusok azért vannak az iskolákban, hogy okítsanak, neveljenek és a tapasztalataikat átadják a fiataloknak, kicseréljék egymás között.
A többség ugyanis így gondolkodik, a tudatos bomlasztás, a politikai propaganda helyett.
A szerző tanár