Az iszlám valláson belül is vitatják imámok, muszlimák és jogtudósok, hogy milyen mértékben kell elfednie magát a nőnek és egyáltalán előírja-e ezt a vallás. Az iszlámot megismerni a Koránon és Mohamed életén keresztül lehetséges, a vallási vezetők és hívők is a Korán és Mohamed élete és hagyományai (a Szíra és a hadíszok) összességét vizsgálják az ilyen kérdések eldöntésénél. A vallási nézetekre, Korán-idézetekre, hadíszokra találunk rengeteg példát az interneten, ez azonban inkább a vallás gyakorlóinak érdekes.
Ami leginkább érinti a káfirok, vagyis a nem muszlimok közösségét, az a fátyolviselés politikai oka. A politikai iszlám ideológia térnyerésével egyre több, a fátyolviselésért harcosan kiálló irányzat jelent meg. Jól látható Afganisztántól Iránon át Egyiptomig, hogyan változott a XX. század folyamán a fátyolviselés szokása.
Az ötvenes-hatvanas években a muszlim nők szabadon, fátyol nélkül éltek vallásosan, ahogy az első generációs európai bevándorlóknál is gyakoribb volt a fátyol letétele, mint megtartása, majd a századfordulóra felerősödtek azok a szigorúbb, tradicionálisabb vallásos megközelítések, amelyek hatására a nőkre komoly társadalmi, szociális, egyes esetekben jogi kötelezettségként hárult a fátyol viselése.
Ennek az elvnek a lényege, hogy a nő teste elfedésével tudja megakadályozni, hogy vágyat keltsen a férfiakban. Egy erősen férfiközpontú látásmódban így érvényesül az az elv, hogy a nő a hibás az ellene elkövetett szexuális zaklatásért, mert nem öltözött illendően. Ezt az elvet az európai társadalmak nem érvényesítik, helyette törvényeket alkotnak arra, hogy megbüntessék azokat a férfiakat, akik a nők ellen erőszakot követnek el.
A hidzsáb szó használatával a fejkendőre utalva egy olyan, Irán, Szaúd-Arábia, Afganisztán és az Iszlám Állam által inspirált politikai irányzat is megjelent, amely az elválasztást és nem az összetartozást szolgálja. Muszlim nők hirdettek mozgalmat a hidzsábirányzat ellen, visszakövetelve vallásukat és szabadságukat a kendőtől.
A hidzsáb szót a Korán többször említi, de sohasem a fej elfedéseként. Szó szerint függönyt vagy válaszfalat jelent, de leginkább elválasztásra utal, a vallásos és a hitetlen, a mennyország és a pokol között. Tehát a feljebbvaló muszlimok és a hitetlen káfirok világa között, így válik egy egyszerű fejfedő politikai deklarációvá.
A test és az arc teljes elfedését szolgáló burka, és a szemet szabadon hagyó nikáb pedig kiemelten vitatott nemcsak a vallásgyakorlók, hanem az európai döntéshozók és állampolgárok körében is. Nemcsak ízlés és öltözködésbeli kérdés ez: az alapvető európai társadalmi szokások és értékek hétköznapi érvényesítését gátló tényező, az egymással való kommunikáció, a nők és férfiak közötti nem szexuális kapcsolat és az integráció ellen hat, míg a szegregációt növeli.
A terrorizmus növekedésével komoly biztonsági kockázatot jelent egy ellenőrizhetetlen személyazonosság, a bankokba eltakart arccal nem lehet belépni, a kriminológiai statisztikákban pedig egyre gyakrabban találkozunk olyan bűncselekményekkel (leginkább lopásokkal), amelyet a köpeny leple alatt követnek el, motozásról pedig a vallási érzékenység megsértése miatt szó sem lehet. Ez persze nem általános, de segít megérteni, hogy milyen tényezők mentén hozza meg egy kormány a burka és a nikáb viselését tiltó intézkedéseit.
És végül, de nem utolsósorban a szekularizációt, vagyis az állam és az egyház szétválasztásának elvét, amelyre az európai társadalmak épülnek, nem szolgálja egy olyan ideológia szimbólumának folyamatos megjelenítése, amely a vallási előírásokat az állam törvényei fölé pozicionálja, akár úgy is, ha azok alapvető emberi jogokat sértenek.
A saría, vagyis az iszlám törvénykezés bevezetése nem a kezek levágásánál kezdődik, hanem a politikai iszlám elveinek érvényesítésénél a többségi társadalom felett.
A szerző a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja kutatója