Közéletünk nemzeti szellemű fősodra – és Vona Gábor… címmel márciusban a Demokrata című hetilapban megjelent írásom a legnagyobb visszhangot (nem kis meglepetésemre) a Jobbikhoz kötődő értelmiségi holdudvarban keltette. Voltak szép számmal, akik „fideszbirkáztak”. Elviselem. Magukat minősítik. Végtére is a stílus maga az ember. Mondd, Gábor: rájuk vagy büszke? Egyre fogyatkozva már csak ők maradtak a nyájadban? És megélhetési párttársaid.
Elnézésed kérem, hogy mai „magasságodat” figyelmen kívül hagyva ilyen személyes közvetlenséggel szólítalak meg. Teszem ezt azért, mert tizenöt évvel ezelőtt egy jobboldali értelmiségiekből alakult polgári körnek a közösségében voltunk együtt. Igaz, csak néhány hónapig, mert te eloldalogtál. Eloldalogtál a világhírű magyar építőművésznek, Makovecz Imrének a budai tervezőirodájában alakult polgári körből, amelynek ovális asztalát ültük körül kötetlen eszmecseréinken 2002 júniusától minden héten szerdán. Közöttünk Orbán Viktorral. Szövetséget kötöttünk a nemzetért. Akkor még te – velem és néhány társunkkal ellentétben – Fidesz-tagként hallgattál és jegyzeteltél, és alig-alig nyilvánítottál véleményt eszmecseréinken. Annál többet hangoskodtál a szárnyait akkor bontogató, magát nemzeti radikálisként meghatározó, többnyire egyetemistákból verbuválódó mozgalmatok hétvégi fórumain.
Emlékszel, hogy Lanczendorfer Erzsébettel, Balás-Piri Lászlóval és Tőkéczki Lászlóval a makoveczi „szentély” hangulatos belső kis kertjében, eszmecseréink szüneteiben, hányszor biztattunk-kértünk: közöttünk fejtsd ki a nézeteidet, hátha tehetünk azokhoz mi is valami reálpolitikai előrevivő gondolatot, s egyben képet kapunk a fiatal nemzeti elkötelezettségű értelmiség nézőpontjairól.
Nem fogadtad meg a javaslatunkat. Nemsokára le is morzsolódtál. Arra bizonyára azért emlékszel, amikor egy alkalommal körünk egyik tagja szélsőséges nacionalista populista demagógiának minősítette mozgalmatok egyik fórumán hallott nézeteidet, amelyre elsőként Orbán Viktor reagált: 1988–89-ben, mozgalmárkorunkban mi, fideszesek is radikálisak voltunk. A radikalizmus egyébként az ifjúság egyik legjellemzőbb sajátossága. Javaslom tehát: ne bántsuk radikális barátainkat!
Makovecz Imre még félreérthetetlenebbül reagált: „Milyen szélsőségről beszéltek? Én csak két szélsőséges politikai pártot ismerek Magyarországon, az MSZP-t és a vele összeforrott, a nemzetközi pénztőke alázatos szolgáját, az SZDSZ-t, amely párt magát a rendszerváltáskor álságosan a leghangosabb kommunistaellenes erőnek hazudta. És már másodszor fekszik össze a posztkommunistákkal. Ezért javaslom: amíg ezek a pártok nem kerülnek a történelem szemétdombjára, addig a nemzeti oldalon ne egymással hadakozzunk!”
Kértelek: körünk kötetlen eszmecseréin is vitassuk meg az ebben-abban elfoglalt álláspontodat. Hiába. Nem tiszteltél meg bennünket, noha különösen Makovecz Imre, Balás-Piri László és jómagam is (hallhattad!) keményen radikálisak voltunk. A mi radikalizmusunkat ugyanis a bennünk elevenen élő ifjúkori emlékeink is fűtötték, mivel mindhárman aktívan részt vettünk az ’56-os forradalomban.
Visszatérve az Orbán Viktorral közös polgári körünkhöz. Te egyre büszkébb vagy arra, hogy abban Néma Levente voltál, és „előrelátóan” – hirdeted – ki is léptél abból. Úgy viselkedsz, mintha politikai zseni vagy előrelátó öreg bölcs lettél volna már huszonévesen is. Kérdezem tőled, Gábor: hogyan, miért és mennyiért ér le a csatorna legaljára emberi és közéleti mélyrepülésed? Odáig, hogy már a megrögzött és tébolyult Gyurcsány-féléket és a csak füttyögni képes juhászpétereket is alulmúló nemzetárulók győztese lettél?
A nemzeti ügyek kormánya Orbán Viktor vezetésével 2010–2014 között visszarántotta a szakadék széléről az ország szekerét, és döntő nagyságrendben mérsékelte a külső és belső eladósodásunkat. Elsőként említem a nemzetpolitikai kimagasló tettet, hogy a trianoni határokon kívül rekedt és a világban szétszórtan élő nemzettestvéreink visszakapták és kaphatják magyar állampolgárságukat. A gazdaságban lakossági rezsicsökkentés és új munkahelyek tízezrei jöttek létre. Rekordalacsony a költségvetés hiánya, az ország kikerült az adósságcsapdából. Infláció szinte nincs, kilőtt a GDP. A devizahiteleket forintosították, nincs már pusztító árfolyamkockázat. Bővült és korszerűsödött a közúthálózat, megújultak, korszerűsödtek kórházaink. (Egerben a minap adták át a hétmilliárd forintból felújított és korszerűsített megyei kórházat.) Megteremtették az Európában egyedülálló lakásépítési és családtámogatási kedvezmények rendszerét, rekonstruálták nemzeti büszkeségeink történelmi épületeit. Lehetne tovább sorolni.
Napjainkban viszont gigászi küzdelmet kell folytatni az egész Európára rászabadított migrációs nyomás kivédéséért, forintmilliárdokat felemésztő küzdelmek közepette. Az Európai Bizottság ezalatt mindenáron erőlteti az életképtelen és abszurd migránskvótát, továbbá az uniós pénzcsapok elzárásával fenyeget. És te ennek a nemzeti küzdelemnek a támogatása helyett – „a nép nevében” – rátévedtél arra a nemzetvesztő útra, amelyre 1945 után a magyar kommunisták pártja sodorta 1920-ban megcsonkított hazánkat. Nem vettetek részt a tavalyi kvótanépszavazáson, semmibe vettétek a mozgósító kampányt, majd a parlamentben szégyenszemre nem szavaztátok meg azt az alkotmánymódosítást, amelyet előzőleg éppen te követeltél a leghangosabban. Gábor, hányszor köpöd még szembe önmagadat?
„Programalkotásba” is kezdtetek. Demagóg módon bedobva az európai javak sajátos újraelosztását: az EU valamilyen módon garantálja a tagországok munkavállalóinak az „egyenlő munkáért egyenlő bért” megvalósítását. Ez igen! A magyar ősbolsevikok csupán a hazai gazdagokat (a parasztbirtokokat is!) fosztották meg a vagyonuktól, és ebből ígérték felemelni a szegény sorsúak életszínvonalát. Te ezen is túl akarsz tenni: a kommunista rablást megúszó európai országok adófizetőinek megsarcolásával jussunk mi, magyarok is velük azonos életnívóra?! Mondhatom, ehhez nemcsak Rákosi Mátyás, hanem Marx Károly is gratulálna mint (leg)Jobbik tanítványának. Igazuk van azoknak, akik úgy vélekednek: megható, mondhatni cuki, amikor egy korábbi demagógiája szerint EU-ellenes párt az EU-tól kér könyöradományt az úgynevezett bérunió nevében.
A kormány felemelkedésünket a magyar emberek tehetségére, szorgalmára épített reálpolitikai célkitűzésekkel és munkával kívánja megvalósítani. 2010 óta így értük el mindazt, amit. A „még több pénzt mindenre!”-féle radikális elképzelések a Jobbikra is jellemzők. De jó lenne, ha azokat adókkal történő megsarcolásunk nélkül, hatástanulmányokon alapuló reálpolitikai megfontolásokból kiindulva lennétek képesek alátámasztani! Ezek kimunkálására adjuk adóforintjainkból a párttámogatást nektek is, már ha politikusi tehetséged legalább kicsit megközelítené Orbán Viktorét, vagy vezető párttársaid között látnánk Lázár Jánoshoz, Varga Mihályhoz, Kövér Lászlóhoz hasonló egyéniségeket. Vagy hogy néhány fiatal nemzedéktársadat említsem: Csepreghy Nándort vagy Szijjártó Pétert. Ugyancsak figyelmedbe ajánlom Gulyás Gergelyt, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnökét és Gyuricza Csabát, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal átalakítása előtti korábbi elnökét (egykori főtanácsadóim egyikét), aki alig túl a negyvenen a gödöllői agráregyetem növénytermesztési karának dékáni tisztségéből akadémiai nagydoktorként került a kormányzati apparátusba. Remélhetőleg 2018 után valamennyien újra helyet kapnak a kormány és az Országgyűlés fontos posztjain.
Velük ellentétben csak egyetlen emberedről van közelebbi képem, Mirkóczki Ádám szóvivődről, akit egy Heves megyei falusi fórumon hallottam először megnyilvánulni 2010-ben. Az a benyomásom alakult ki, hogy eminens tanulóként bemagolta a Jobbik idevonatkozó leckéjét, aminek valódi tartalmáról fogalma sem volt. Nos, ez az a fiatalember, aki az új amerikai elnök győzelme után a pártotok képviseletében alpári módon szidalmazta Donald Trumpot. Ennyit a Jobbik világpolitikai és „nemzeti” látásmódjáról.
Gábor! Fényévnyi távolságra kerültél a polgári köri mozgalom zászlóshajójának értékrendjétől. Rossz társaságba keveredtél. Becsaptad a Jobbikra szavazó választóidat, mert már politikuspalánta korodban is kétszínű voltál. Egyre többen látják, hogy tisztázatlan hátterű erők, pénzek és érdekeltségek csicskája lettél. Undorodva köpik le, mázolják át és tépkedik le a gusztustalan és ízléstelen óriásplakátjaidat. Előzőleg a valóban nemzeti radikális pártelnököt, Csurka Istvánt próbáltad megalázni, most meg Orbán Viktort mocskolod, Gyurcsányt is megelőzve ebben, attól a megmosolyogtató, gyermekded vágyakozástól megrészegülten, hogy 2018-ban Magyarország miniszterelnöke leszel.
Gábor, Gábor! Ezzel a morál alatti tiszteletlenséggel és reálpolitikai tehetségtelenséggel nem Orbán Viktorral, hanem Gyurcsánnyal és az undorító, a nemzeti és a keresztény ünnepeinket meggyalázó, gyűlölködő és drogos Juhász Péterrel versenyezhetsz. Orbán Viktor kihívója, te? Ugyan már! Erről velem együtt millióknak az jut eszébe: tengerre szállt az egér…
Gábor! Kihívlak egy vagy akárhány tévévitára bármelyik csatornán azzal a feltétellel, ha élő műsorban párbajozhatunk. Persze ha te hajlandó vagy az önmagad ácsolta trónusról alászállani, és velem, az idős közéleti harcossal párbajozni.
A szerző földműves, biogazdálkodó,
a Fidesz gazdatagozatának
alapító elnöke