Túl vagyunk már három tüntetésen, amelyet az „oktatásügy érdekében” szerveztek pedagógusok, pedagógus-szakszervezetek, politikusok, és, hogy a gyerekek sem maradjanak ki, hát meg is hirdették a Ne menj suliba! mozgalmat. Ha az idő kedvez, a legkényesebb mozgalmárok részvételével készülhetünk még legalább két utcai kivonulásra.
Beígérték, várhatjuk, hogy nem ez a harc lesz a végső, természetesen gyermekeink, unokáink érdekében. Csak mozgalmi emberek fejében fordulhat meg a gondolat, hogy utcára vigyen szakmai ügyeket, figyelmen kívül hagyva a gyerekekért aggódó jóérzésű pedagógusok és a szülők többségének felháborodását.
A hírek szerint a „diáktüntetésen” több volt a felnőtt, az öregdiák az esti tagozatról, mint a nappali iskolába járó tanuló. A Simicska-féle graffitik tanulmányozásától, főleg reklámozásától viszont óvnánk a korosztályos tüntetőket. Azt hagyjuk meg a politikusok fantáziavilágában!
Volt és van tapasztalatunk arról, amikor a politikusok meg akartak oldani pedagógiai-szakmai kérdéseket. Emlékszünk még a nyolcosztályos oktatási rendszer minden átmenet nélküli bevezetésére; se iskola, se tanterem, se tankönyv, pedagógus pedig végképp sehol. Vagy a szovjet mintára bevezetett politechnika-oktatásra.
Politikai ötlet volt a „bukásmentes iskola” – ugyanúgy hamvába holt, mint annyi nagy gondolat. Felkészülhetünk rá, hogy a készülő alaptantervet ugyanolyan politikai csatározás veszi majd körül, mint a nemzetközi kutatások és tantervbeválási tapasztalatok alapján készített 1993. évi Nemzeti alaptantervet (NAT). A politikai küzdelmek következményeként kerülhettek be olyan részkövetelmények, amelyek ellentétesek a NAT lényegével, szellemével, éppen a most is feszengő Magyartanárok Egyesületének javaslata alapján is.
A politika kierőszakolta, hogy úgy készüljenek helyi pedagógiai programok és tantervek, hogy az érettségivizsga követelményei csak két év múlva jelennek meg. Emlékezünk, hogy hány pedagógusnak okozott fejtörést az előképzettség nélküli tantervírás. Sokaknak elege van a politikai ötletekből, a politika zászlajára írt hecckampányokból!
Szakmai kérdéseket nem az utcán kell megoldani, főleg nem a gyerekek bevonásával. Köztudott, hogy van teendő, megoldandó feladat az oktatásban, további javításra szorulnak mind a tárgyi, mind a személyi feltételek. Megoldásuk tárgyalótermet kíván: pedagógushoz méltó feladatok sora vár még az ágazati irányításra, a társadalomra.
Adódik a kérdés: milyen pedagógus, szakszervezeti vezető az, aki olyan könnyen elérhető célt tűz a tanulók elé, mint a Ne menj suliba!? A szakszervezet hagyományos módon a kedvező, kedvezőbb munkafeltételekért, a magasabb bérekért harcol. Kifogytak a témából? A gyerekek tüntetésében látják a jövőt? Szülői beleegyezés nélkül eltűrik az érzékenyítő tanfolyamokat az iskolában? Kérdezhetjük: milyen pedagógiai program szerint dolgoznak ezek az iskolák? Az érzékenyítő tanfolyamok csak külső szervezetek segítségével oldhatók meg?
Amúgy ne legyen illúziónk: a pártpolitika bent van az iskolákban. Iván Júlia azon kesereg, hogy az Amnesty International emberi jogi táborában felkészült lány a gyűlölet-bűncselekményekről tanulótársainak tartott sikeres előadása meg a megnézett videó után „felállt a tanár, és azt mondta: na jó, de azon is el kellene gondolkodni, hogy Soros György támogatja ezt a szervezetet”.
Fel van háborodva, hogy ebben a „magas színvonalon oktató intézetben” tanít az említett történelemtanár. Mi legfeljebb azon lehetünk felháborodva, hogy a nacionalizmus és a rasszizmus erdélyi magyarságot is érintő kérdéseit miért nem az iskolai nevelés-oktatás részeként tárgyaljuk. Miért „kénytelen” ezzel a TASZ, a Helsinki Bizottság, a Háttér Társaság és az Amnesty International foglalkozni, és akkor nem kényszerülne szegény diák arra, hogy a szomorú egészet megírja „nekünk”.
Nem könnyű kérdések ezek, amelyeknek a megválaszolása, nevelési programba illesztése pedagógushoz méltó feladat. Felkészülés a tanítási órára, a nevelőtestületi értekezletre, a helyi tervező-, tantervi feladatokra – méltó a tanítókhoz, tanárokhoz. Pedagógushoz méltó a tantervi, az olvasótermi, a könyvtári, a levéltári munka. Aki tud tanítani, önállóan is tud tanulni. Ma már nem kell elmenni, elutaznia a könyvtárba, elektronikusan is sok minden elérhető. Az önképzés méltó a pedagógusokhoz.
Javasolhatjuk – többek között – a jó kiállású szakszervezeti vezetőnek is, hogy ne az utcán vesztegesse az időt, hanem készüljön fel, mint a tanítási órára, és fogadja el a meghívást, vegyen részt a szakmai vitákon.
Ez méltó a pedagógusokhoz.
A szerző pedagógiai szakíró