A globális piachoz való alkalmazkodás által megkövetelt normák, a szabadpiac érdekében kikövetelt privatizációk és deregulációk nyomán most már ott is megjelent a mélynyomor jelensége, ahol eddig ismeretlen volt. Mindezt súlyosbítja a fejlett Nyugat elhibázott, felelőtlen és haszonleső észak-afrikai, továbbá közel-keleti politikája, valamint a Szíriában jelenleg is folyó katonai beavatkozása nyomán támadt káosz. A Nyugat globális károkozása miatt a globálisan bajbajutottak kiérdemlik az egész fejlett nyugati világ szolidaritását. Ehelyett ebből a feladatból kizárólag Európa, illetve az unió egyes országai, köztük hazánk veszi ki oroszlánrészét.
Az ENSZ statisztikái szerint 1974-ben 2,4 millió migránst tartottak nyilván, de rohamosan globalizálódó világunkban számuk 1994-re 24 millióra növekedett és 2015-re 60 millióra duzzadt. Ez az embertömeg ordító jelzés a nemzetközi közösségnek, mert egy exponenciálisan állandóan növekvő, már egyenesen drámai létszámú „állam nélküli” tömegről kell beszélnünk. Ezeknek a migránsoknak a sorsát nem lehet megoldani a nemzetállami szintek fölötti globális szolidaritás nélkül. Azonban annak lehetünk a tanúi, hogy az uniós politikai intézmények és brüsszeli vezetők által fennen hangoztatott szolidaritás mélységesen töredezett. Ugyanis hiányzik a fogalom belső tartalmával kapcsolatos egyetértés, hiányzik a szolidaritás következetlen, parttalan, túlzó és korlátozatlan alkalmazása veszélyének felismerése. Ráadásul a szolidaritás kifejeződésének irányai is igen eltérőek az uniós jogban, mert sokféle szolidaritás van egyszerre jelen, és egymással szemben.
A szolidaritás irányára vonatkozóan az uniós szerződések döntően és elsősorban a tagállamok közötti szolidaritás megvalósulását írják elő normatív módon. Azonban ezen túlmenően számos további irány jelenik meg, úgymint a nemzedékek közötti szolidaritás, a népek közötti szolidaritás, Európát és a tengerentúli országokat összekapcsoló szolidaritás, valamint a harmadik országokkal és a hontalanokkal szemben tanúsított szolidaritás. Közben a brüsszeli adminisztráció lábbal tiporja a tagállamok közötti szolidaritás eszményének egyik megjelenési formáját, amikor hátba támadja hazánkat az illegális migrációs áradattal szembeni küzdelemben, és alamizsnát vetve a kormány elé súlyosan megsérti a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap létrehozásáról szóló döntések szellemiségét. Továbbá az alap elfogadásáról szóló rendelet egyes szakasza mintha tiltott fejezete lenne az uniós jognak, napjainkban említésre sem kerül az illegális bevándorlás megfékezését illetően.
E pénzügyi alapnak egyik fontos és jelenleg elhallgatott rendeltetése, hogy a hatékony migrációs politika eszközeként az illegális bevándorlás elleni küzdelmet is szolgálnia kell. Az alap többek között az illegális bevándorlók hazajuttatásának költségeihez is fedezetet nyújt, elsősorban a visszatérési programok és akár a kényszerített visszatérési műveletek végrehajtása érdekében. Úgy tűnik, az unió csak egyirányú szolidaritást ismer: mi legyünk szolidárisak a többi tagországgal, legyünk szolidárisak az illegális bevándorlók százezreivel, azonban a brüsszeli adminisztráció már nem érzi szükségét annak, hogy kimutassa és tisztességes pénzügyi támogatásra váltsa szolidaritását hazánkkal kapcsolatban, valamint azt sugallja, hogy a bevándorlóktól se várjuk el a szolidaritás legkisebb morzsáját sem. A szolidaritásban kölcsönösen jogok és kötelességek vannak jelen, amelyek a viszonosságon alapulnak, és szimmetrikusnak is kell lenniük. Az illegális migráció hazai folyamatában állandóan felszínre bukkan a szolidaritás zavara, a jogok és kötelességek egyoldalúsága. Ugyanis az illegális migránsnak határtalanul több joga van, mint kötelessége, ellenben a befogadó országunknak főleg csak kötelessége van, az illegális migránssal szembeni megfelelő jog nélkül.
Ez a brüsszeli adminisztráció által sugallt hamis álszolidaritás a társadalmi és politikai rend felbomlásával fenyeget. Mivel a szolidaritás és a tolerancia kéz a kézben együtt járó és egymást feltételező fogalmak, ezért az aszimmetrikus szolidaritás által létrejövő kaotikus állapot a tolerancia határát feszegeti.
Van, ami nem tolerálható! Vannak olyan dolgok, amelyekkel szemben nem lehetünk toleránsak. Legyünk toleránsak a jogellenes határátlépés intézményesített gyakorlatával? Miközben maga az uniós jog is szigorúan tiltja azt? Legyünk toleránsak a hazai és uniós jognak fittyet hányó illegális bevándorlók jogtipró magatartásával? Legyünk türelmesek a rendőrségi intézkedésnek rendszeresen ellenszegülő és gátlástalanul követelődző migránsokkal? Legyünk elnézőek és elfogadóak olyanokkal, akik a rajtuk segítő és őket fuvarozó buszsofőrt megöléssel fenyegetik? Tűrjük el szó nélkül a nyilvántartásba vételüket megtagadó hőbörgők útblokádját? Ne utasítsuk el az egészségügyi szűrővizsgálatokat megtagadók, a fertőző betegségekkel kezeletlenül kóborlók ön- és közveszélyes magatartását? Legyünk toleránsak azzal az illegális migránsok által közvetített viselkedési modellel, amelynek következménye egy élhetetlenné váló ország?
Nem lehet számunkra kétséges, hogy az életképtelen szolidaritás és a parttalan tolerancia a pusztulásnak ad teret. A hamis álszolidaritás nem más, mint kapitulálás, amikor a jogellenes magatartást tanúsító illegális bevándorlókkal szemben folyamatosan csak visszavonulunk. Csak az az ország életképes, amelyik rendelkezik önvédelmi reflexekkel. El lehet-e ítélni azt az önvédelmi magatartást, amellyel lefogom az engem megütni készülő kezet? Ekkor érkeztünk el a tolerancia határára! Az ország számára végzetes következményekkel járna, ha a balliberális ellenzék szándéka szerint a mindent tolerálás jegyében utat engednénk az illegális bevándorlók által generált káosznak.
A szerző jogász