A Panama-botrány kapcsán ismét a közbeszéd fókuszába került az offshore kérdésköre. Nemcsak szakmai berkekben, hanem a mindennapi beszélgetések során is gyakran előkerül ez a tárgy. Hasonlóan más közéleti témákhoz, itt is jellemző a fogalmi tisztaság hiánya. Akárcsak a múlt évben bedőlt brókercégek esetében megfigyelhető volt, hogy a közvélemény hajlamos egy kalap alá venni a kereskedelmi bankokat, a takarék- és hitelszövetkezeteket, illetve a brókercégeket, úgy most az offshore egyszerre jelent pénzmosást, adócsalást, adóelkerülést és adóoptimalizálást. Bár hosszasan lehetne fejtegetni, mi is pontosan az offshore, mégis e rövid cikk keretében járom körbe a témát, remélve, hogy ezzel is hozzájárulhatok az oly gyakran felmerülő pontatlanságok és tévedések tisztázásához.
Kezdjük hát a legelején! Bátran kijelenthető, hogy a világgazdaságban a tőke mozgása rendelkezik a legnagyobb szabadságfokkal. A világ országai között erős a verseny a tőkevonzás tekintetében, az országok (kormányok) arra törekednek, hogy minél több tőkét vonzzanak saját határaikon belülre, és azt minél tovább ott is tudják tartani. Céljukat több eszközzel is elérhetik: a munkaerő képzésével, a munkaerő költségének csökkentésével és más befektetésösztönző intézkedésekkel. A legegyszerűbb mind közül az adócsökkentés.
Az utóbbi két-három évtizedben a kedvező adózási feltételek kialakítása, a kedvező társasági jogi szabályozás létrehozása rendkívül fontos tényezővé vált sok ország tőkevonzó stratégiájának kialakításában. Sok esetben az adóelőnyök önmagukban is vonzók a külföldi tőke számára, azonban néhány ország esetében ezek néhány egyéb fontos „szolgáltatással” – például anonimitás biztosítása a befektetőknek, rendkívül gyors cégbejegyzés – is kiegészülnek. Az ilyen „adóparadicsomokban” letelepedett cégeket nevezzük a mindennapokban offshore cégeknek. Így érkeztünk el a nem mind offshore, ami annak látszik típusú problémához. Különbség van offshore és offshore-nak mondott országok között.
Világszerte több tucat adóparadicsomi országban működő offshore-helyszín létezik, ezek közül talán a legismertebbek Panama, Hongkong, Belize vagy a Seychelle-szigetek. Ezek azok a helyek, amelyek valóban problémásak, hiszen az itt bejegyzett cégek gyakran adóelkerülési céllal jönnek ide. A rendszerek alapja, hogy az itt letelepedett vállalkozások könnyen anonimitásba tudnak vonulni, rejtve maradhatnak. Vagyis az offshore definíciójához alapvetően hozzátartozik a névtelenség. És ez az, ami megkülönbözteti az offshore-t és az offshore-nak mondott országokat, hiszen a klasszikus offshore-helyszíneken a kedvező adózás mellett a rejtőzködés a cél.
Vannak olyan helyszínek tehát, amelyek már nem említhetők egy lapon Panamával például, mégis gyakran így teszünk. Ilyen Ciprus. Ciprus az Európai Unió tagállama, mégis sűrűn halljuk offshore-kontextusban. Tegyük hozzá: nem minden alap nélkül. A válság hatására emelkedett, de még mindig alacsony (12,5 százalékos) társaságiadó-kulcs vonzó célponttá teszi a szigetországot a befektetőknek. Ezenkívül Ciprus számos – több mint ötven –, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt kötött meg, amelyek lehetővé teszik a különböző forrásokból (például osztalék, kamat, jogdíj) származó jövedelmek Ciprusra helyezését, illetve azok transzferálását más országokba. Ugyanakkor Ciprus az Európai Unió tagállama, ezért vonatkoznak rá az EU-s direktívák, szabályok, így ott sokkal kisebb mértékben érvényesülhet az anonimitás.
Van az offshore-nak mondott országoknak egy harmadik kategóriája is, amelyeket nyugodtan nevezhetünk technikai offshore-országoknak, vagyis olyan helyszíneknek, amelyeket annak tart a nyilvánosság, pedig valójában nem azok. A legklasszikusabb példa erre Luxemburg. Uniós társunknál a társaságiadó-kulcs csaknem 30 százalék, vagyis nem éppen paradicsomi. Ellenben a legkisebb Benelux állam rendkívül fejlett befektetési kultúrát alakított ki. Ahogy a bankolás esetében Svájc az egyik legnépszerűbb helyszín, úgy a befektetési alapok terén Luxemburg. Például a neves svájci banknak – Edmond de Rothschild Group – is van Luxemburgban bejegyzett leányvállalata. Luxemburg alapvető előnye – az európai uniós és egyben eurózónás tagságon kívül –, hogy egy bizonyos pénzügyi ágazatnak, jellemzően a befektetési alapok működésének biztosít magas szintű szolgáltatásokat. Ennek része lehet adókedvezmény is, aminek jogszerűségéről élénk vita folyik az Európai Unióban, de van ennek reálgazdasági összefüggése: a luxemburgi gazdaság egésze segíti a befektetési ágazat működését. A bemutatóra szóló (anonim) részvények szabályozása az utóbbi években jelentősen szigorodott, ami által a részvényesek személye és a részvényesi szerkezet azonosíthatóvá vált.
Az eddigi okfejtésből kiviláglik: az offshore esetében a hangsúly a jogszerűségen van. Addig, amíg nem adócsalási, adóelkerülési céllal vannak jelen ezekben az országokban az egyes vállalkozások, nem mondható, hogy – pejoratív értelemben vett – offshore cégek lennének.
Hogy miért tartottam szükségesnek az alábbi gondolatmenet megosztását? Mert úgy gondolom, hogy csak a konstruktív párbeszéd vihet előre. Ennek előfeltétele, hogy ne beszéljünk el egymás mellett, mint Csehov műveiben a szereplők. A Panama-iratok napvilágra kerülése kapcsán megtapasztaltam, mennyire sokféle esetben használjuk az offshore szót, néha teljesen tévesen. És sajnos ez csak egy a sok közül. Ez azonban egy mélyebb összefüggést vet fel: a tőke és az állam közötti viszony kérdését. Mit jelent a tőke felelőssége az állam működése tekintetében, hogyan tud élni ezzel a felelősséggel? A válság utáni gazdaságpolitika a világ egészén felvetette ennek a felelősségnek a kérdését, és egyértelműen elutasította azt az álláspontot – ami korábban jelen volt –, hogy a tőke közömbös az állam működésével szemben. Ma már az a szakmai álláspont, hogy a befektetők, a tőkével gazdálkodók elkötelezettsége az állam fejlődése iránt megkerülhetetlen, és a gazdaságpolitikának az elkötelezett, „kulturált” befektetőt, vállalkozót kell támogatnia.
Ez a támogatás ma már összhangba hozható a teljesítményelvvel. A tőke szabadságának értelme a magas szintű teljesítmény elérése, de a gazdaság mai körülményei között, a tudásalapú gazdaság korában a teljesítmény alapja az alkotókészségek kibontakozása, a kultúra művelése a globalizáció követelményeivel összhangban. A helyes, XXI. századi gazdaságpolitika ezért nem feltétlenül az adóztatáson keresztül kényszeríti ki az elkötelezettséget, erre más eszközöket is lehet találni. Ezek keresése, a különböző formák közötti harmónia megtalálása a napirenden lévő kérdés, és a Panama-papírok körüli botrány segíti ennek a vitának a nyugvópontra jutását.
A szerző közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója