A vörös csillag Európának ezen a felén a kommunista diktatúra keserű évtizedeinek és sok millió áldozatának a jelképe. Nem tapad hozzá pozitív tartalom. Még akkor sem, ha egy latin-amerikai forradalmárral díszített pólón vagy ha egy sörösüvegen látjuk. Van azonban sajnos (és ez nagy probléma!) egy olyan – bár szerencsére kicsiny – réteg, amelyik szerint a vörös csillag elfogadható szimbólum, és az általa megjelenített tartalom nemcsak vállalható, de kifejezetten üdvözlendő is. Ők azok a kádáristák, akik miatt napjaink Magyarországának az államszocializmustól kapott öröksége Kádár János szellemisége, s járulékként a kommunista diktatúra jelképe: a vörös csillag.
Az ötágú vörös csillag mint nemzetközi kommunista szimbólum ismert, de a gyökerei régebbiek. Előképe, a pentagramma az antikvitástól kezdve – többek között – az anyagba zártságnak és az emberben keresendő világmagyarázatoknak a jele, éppen azért lett később a boszorkánysággal kapcsolatba hozva, illetve emiatt kedvelték az alkimisták, az okkultizmus hívei és a titkos társaságok tagjai. Mindez a tartalom a forradalom vörös színével megbolondítva a materialista kommunistáknak tökéletes megfelelt.
A vörös csillag ma már önkényuralmi jelképként van számon tartva, s ideológiai és politikai jellegű használatát jogszabályok tiltják. 1919 márciusa és augusztusa között viszont rövid ideig a magyar állam, az első hazai kommunista diktatúra, a Magyar Tanácsköztársaság címere volt. 1945 után a vörös csillagok ismét ellepték Magyarországot, hiszen ott találjuk a Magyar Kommunista Párt logóján, majd a diktatúra kiépülése után, az 1949-ben bevezetett „Rákosi-címeren” és a rendszerváltozásig használatos „Kádár-címeren” is. S ott van a munkahelyeken, az iskolákban, a köztereken, valamint az intézmények és a közterületek nevében. De ott látható a megszálló, majd az ötvenhatos forradalmat és szabadságharcot is leverő szovjet Vörös Hadsereg katonáinak egyenruháján is.
Az ötvenhatos forradalom első napjaiban országszerte megfigyelhető jelenség, hogy a középületek, gyárak, téeszirodák, tanácsi és párthelyiségek falairól eltávolítják a vörös csillagokat. Persze ledöntik a szovjet „felszabadulási” emlékműveket is (mert a diktatúrában a magyarokat arra kényszerítették, hogy hálásak legyenek, és ünnepeljék megszállásukat, minden évben, rendületlenül, április 4-én), rajtuk a vörös csillaggal. Szegeden például a fiatalok az egyetem rektori hivatalának tetejéről levert kivilágítható vörös csillagot egyenesen az akkortájt Rákosi Mátyásról elnevezett hídhoz vitték és a Tiszába dobták.
Az 1956. novemberi szovjet intervenció után aztán a megszállókkal együtt visszatértek a vörös csillagok is. Velük pedig a forradalom idején lapuló, menekülő, s hogy egy régi munkásmozgalmi klisét is alkalmazzak: „illegalitásba vonuló” kommunista hatalombirtokosok, országos és helyi pártfunkcionáriusok, állami és közigazgatási hivatalnokok, vállalat- és intézményvezetők. A Rákosi-korszak kísértetei voltak, akik elevenné váltak az újrafogalmazott, de a lényegét tekintve a „régi”, a „proletár”-diktatúrában: Kádár János Magyarországán, a vörös csillag árnyékában.
Mit jelent ma a vörös csillag? Egyrészt azt, amit ötvenhatban. Vagyis a megszálló Szovjetuniót és Rákosi sztálini mintájú diktatúráját. Másrészt azt, amit utána tapasztalt a magyar társadalom. Vagyis a magát gulyáslevesbe és panelházépítési programba csomagoló kádári kommunista diktatúrát.
Idén az ötvenhatot követő hatvan évvel ezelőtti kádári megtorlások több mint kétszáz halálos ítéletére és mintegy huszonhatezer elítéltjére is emlékezve (hogy az 1944/45-ös szovjet megszállás és az azt követő malenykij robotra hurcolások százezres nagyságrendű áldozatait ne is említsem) jó lenne társadalmi konszenzusra jutni a vörös csillag kapcsán. Elhelyezni végre az általa jelképezett kommunizmussal együtt történelemkönyveink szomorú és sötét lapjain, s tudatosítani, hogy a vele járó tartalom, a közép- és kelet-európaiak millióinak halálát okozó kommunizmus és a más véleményt nem tűrő diktatúra az emberi méltósággal nem összeegyeztethető.
A szerző történész