Az időközi választásokon Felcsúton és Pásztón folytatódott az ellenzék vesszőfutása. A bukással terhelt tavaszt hosszú, forró, kudarcokkal teletűzdelt nyár követte a számukra katasztrofális kimenetelű eredmények tükrében. Mégis, hogy meg is dicsérjük valamiért az egyesített és Jobbikkal összekotyvasztott baloldalt, különleges képességük van arra, hogy a valóságot maguk előtt is letagadják.
Folytatódik az az önfelmentő, önbecsapó kommunikáció, miszerint minden bajukról a Fidesz tehet, amely megszüntette a demokráciát, a rettegés légkörét hozta el a mindennapokba, és a médiatúlhatalmán keresztül lehetetlenné teszi az emberek tájékozódását, szabad akaratnyilvánítását.
Ha valaki őket hallgatja, az a benyomása támad, hogy a közép-afrikai császárság hozzánk képest a demokrácia virágzó fellegvára volt. Így persze érthető, hogy pár hónap alatt az április 8-i, csúfos országgyűlési választási leszereplést megfejelték annyi újabb időközi helyhatósági választási zakóval, hogy egy komplett gardróbszekrény is kitelik belőle.
Ennek ellenére mákonyos önbizalommal nem érzékelik, hogy komoly söprögetnivalójuk lenne saját portájukon. Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli alapon meglévő sikertelenségeiknek is örvendeznek. Helyesebben, pozitív momentumokat érzékelnek a bődületes fiaskókban, és láthatóan továbbra is úgy bíznak a kormánypártok közeli bukásában, mint a sivatagi kecskepásztor abban, hogy száz nap aszály után majd csak elered az eső. Sajtójuk adja is alájuk a lovat, felfedezve a halovány reménysugarakat a sötétségben, azt sugallva, nem is oly nagy a gond.
Az egyik harcos janicsárportál például azt adta címnek a felcsúti tudósításának, hogy „Orbán Mészárosa nyert Felcsúton, bár 66-an nem őt akarták.” De nem fukarkodott az ellenzéket felmentő és megnyugtató, Monty Python-os szövegekkel a Publicus Intézet kutatási igazgatója sem, aki egy másik liliputi lapnak azt nyilatkozta: a felcsúti papírforma-győzelemmel döntetlenre mentette a Fidesz a hétvégi rangadókat.
A politológusgéniusz mindezt arra alapozta, hogy Balmazújvárosban az egyik független kandidálót tényleg legyőzte a polgármester-választáson egy másik, akit kétségtelenül az ellenzék támogatott. Na, de mi köze mindehhez a Fidesznek, amely minden esetben vállalja jelöltjeit, névvel, logóval, ha azok valóban az ő delegáltjai? Szemben az egyre furcsább politikai kanyarulatokat leíró ellenzékkel, amelyről hovatovább már azt sem lehet tudni, önmagát balosként, liberálisként vagy baljobbosként, azaz jobbikosként szándékszik-e definiálni.
A Publicus fenoménja a döntetlenes szöveg hitelének megteremtése kedvéért nem tért ki arra, hogy Pásztón szintén volt aznap voksolás, ahol nemcsak a névleg független, ám nyíltan ellenzéki, áprilisban LMP-s mezben még a parlamentbe való jutással is próbálkozó eddigi polgármestert küldték el, hanem a komplett képviselő-testületről is döntöttek. Mégpedig úgy, hogy egyetlen független aspiráns kapott benne helyet hét fideszessel szemben, tovább növelve a kormánypárti többséget.
Az időközi választások tényei, adatai bizony elég riasztók az ellenzékre nézve, még ha kampányguruik meg is próbálják behunyni a szemüket. Július 8-án a józsefvárosi polgármester-választáson porolta el a Fidesz jelöltje a baloldal által támogatott volt SZDSZ-es politikust, ám közben a Belvárosban is nagyarányú győzelmet regisztrálhatott a kormánypárt a helyi képviselő-választáson. Következett július 15., amikor Miskolcon, Veszprémben és Sopronban aratott nagy diadalt a Fidesz–KDNP. Július 22-én Békéscsabán nyert a konzervatív induló, 29-én pedig Szerencsen választottak fideszes polgármestert, utóbbi városban érdekes módon kihívó nélkül.
Figyelemre méltó, hogy a veszprémi LMP-s és a soproni MSZP-s ringbe szállón kívül mindenütt, úgymond, független jelöltekkel kísérleteztek, sikertelenül. Összességében tehát 16 mandátumot, polgármesteri posztot szerzett meg a Fidesz kilenc településen, önkormányzatban, miközben az ellenzék egyetlenegyet sem. Nagylelkűen a balmazújvárosi független győzelmet is beleszámítva ez bizony 16:1.
A masszív lejtmenetük oka kézenfekvő. Az emberek pontosan tudják, hogy ezek álcivilek, álfüggetlenek, és nem díjazzák a sumákolást. Az ellenzéki pártmaradványok pedig egyszerűen nem bírnak belenyugodni, hogy mocskolódó, fejlődés- és hazaellenes politizálással nem kellenek a választóknak. Azt mondják a balfélen: vagy így kellünk, vagy sehogy! Ha nem, akkor meg majd megbosszuljuk külföldön, az EU-ban az újabb és újabb feljelentésekkel. Ez pedig vegytiszta szektás hozzáállás, ami taszító.
Viszont csak ezzel a ketrecharcos mentalitással kapnak pénzt, paripát, fegyvert az európai baloldaltól, Soroséktól – ha azt mondják, amit ők odakint hallani akarnak. A nyugati nagy testvérek azonban szintén akkora kulimászban vannak, hogy nem bírnak érdemben segíteni. Így a kör bezárul, és a hazai ellenzék önfelszámoló töpörödése törvényszerűen folytatódik.