Ha csupán az ellenzéki pártokat vizsgáljuk, akkor azt mondhatnánk, a nemzeti oldalnak nincs oka aggodalomra, hiszen egyikük sincs olyan állapotban, hogy bármilyen veszélyt jelentene a Fidesz–KDNP-re nézve. A legnagyobb bajban mindenképpen az MSZP van, amely évről évre fokozatosan veszítette el korábbi domináns szerepét.
Az egykor többmilliós táború párt mára középpárttá zsugorodott, amelynek csupán Budapest egyes körzeteiben és Szegeden maradtak fellegvárai. A többi balliberális rétegpárthoz hasonlóan nem képes minden társadalmi csoportban kimutatható támogatottságot szerezni.
Mára nem az a kérdés, hogy megszűnik-e az MSZP, hanem az, hogy mikor. A szocialisták megszámlálhatatlan törésvonal mentén feszülnek szét, és nem látni, hogy tudnák-e ezeket a konfliktusokat orvosolni.
A választási kampányban is csupán saját egzisztenciális életben maradásukkal voltak elfoglalva a szocialista politikusok, a közösség érdeke számukra már egyáltalán nem fontos.
Az MSZP teljesen kiszolgáltatottá vált Gyurcsány Ferencnek, aki az ellenzéki térfélen egyedüli győztesnek számít az április 8-i választás fényében. A volt miniszterelnöknek ugyanis hosszú idő után saját frakciója van az Országgyűlésben, ráadásul az MSZP elnöki pozíciójának várományosa, Kunhalmi Ágnes korábban kijelentette: szívesen lenne ismét egy pártban Gyurcsány Ferenccel.
Ennek fényében, ha a várakozásoknak megfelelően Kunhalmi Ágnes lesz az MSZP elnöke, akkor rövid időn belül egyesülhetnek az összefogáspárti szocialisták a Demokratikus Koalícióval, amelynek köszönhetően ismét Gyurcsány Ferenc lehet a balliberális oldal első számú vezetője. Erről a tervéről Gyurcsány már többször beszélt, ő Demokrata Pártnak hívná ezt az új formációt.
A Jobbik egy totálisan identitását vesztett párt lett, amely Vona Gábor távozásával – az MSZP-hez hasonlóan – vezetési válságba is sodródott, nem igazán látni azt, ki tudná irányítani az egykori nemzeti erőt. Mivel Vona Gábor a párt vezető pozícióiba és frakciójába saját embereit ültette, így a visszavonult pártelnöknek továbbra is komoly befolyása van a döntéshozatalra.
A Jobbik csúfos választási kudarca ugyanakkor megerősítette a cukiságkampánnyal szemben kritikus erőket, így a májusi tisztújításon éles vitákra kell számítani. Ha ezen a kongresszuson nem jut közös nevezőre a két tábor, akkor itt is elkerülhetetlen lesz a pártszakadás, a csalódott radikálisok vagy a néppártosodást támogató politikusok várhatóan új pártot alapíthatnak majd.
A társelnöki szisztéma bevezetése semmiképpen sem fogja elfedni a törésvonalakat, de a pártszakadást sem fogja megakadályozni. Jó példa erre az LMP, ahol hiába van társelnöki rendszer, az ellentétek miatt már a fizikai erőszaktól sem riadnak vissza a párt vezető politikusai.
A leglátványosabb belső harc mindenképpen az LMP-ben zajlik. A rendszerváltás óta nem fordult elő olyan Magyarországon, hogy azonos színben politizáló politikusok összeverekedtek volna.
A zöldpárt három frakcióra oszlott: a Sallai R. Benedek fémjelezte tábor senkivel sem szeretne együttműködni, a Szél Bernadett által képviselt irányvonal bizonyos pártokkal taktikai együttműködésre hajlandó lenne, míg a Hadházy-féle vonal még Gyurcsány Ferenccel is összefogna. Ilyen komoly törésvonalak láttán csupán idő kérdése, hogy mikor lesz újabb pártszakadás az LMP-n belül.
Mindezt annak köszönhetik az ellenzéki pártok, hogy a hatalomtechnikai alkudozásokon kívül nem tudtak felmutatni semmit a választási kampányban. Az európaiakat leginkább érdeklő bevándorlás ügyében pedig folyamatosan változtatták álláspontjukat, vagy a legtöbbször egyszerűen csak hallgattak az ezzel kapcsolatos terveikről. Mindezek ellenére a támadások intenzitása a korábbiaknál is hevesebb.
Amint azt már a választási kampányban is megtapasztaltuk, a Soros-féle szervezetek 2014-gyel ellentétben már nem az ellenzéki pártokon keresztül igyekeznek érvényesíteni politikai érdekeiket, hanem a különféle NGO-hálózatokon keresztül. Ezek a civilnek nevezett szervezetek hívták utcára az embereket múlt szombaton és a mostani hétvégén is.
Az sem véletlen, hogy a Soros-kötődésű Együtt kevesebb mint egy hét alatt csaknem százmillió forintot kalapozott össze. A választásokon egy százaléknál is kevesebb támogatói voksot begyűjtő párt példa nélküli módon sikeres „adománygyűjtése” rávilágít arra: bizonyos hazai vagy külföldi pénzügyi körök továbbra is érdekeltek abban, hogy a rendbontásairól és radikálisan bevándorláspárti politikájáról elhíresült Együtt jelen legyen a magyar politikai életben. Juhász Péter azt nyilatkozta, ha megszűnik a párt, akkor a szervezetet mozgalomként építik tovább, tehát betagolódnak a Soros-féle szervezetek világába.
Jól látszik tehát, hogy pénzt nem sajnálva erősítik ezeket a mozgalmakat Magyarországon, így továbbra is hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb akciókra kell számítani, amelyeknek kizárólagos céljuk a rombolás és a stabilitás megdöntése.
E tekintetben már nem is a hazai folyamatokat érdemes szemlélni, hanem a határainkon kívüli eseményeket. Soros György ugyanis egy héttel az országgyűlési választás után máris Brüsszelbe rohant, hogy új tervet dolgozzon ki hazánk ellehetetlenítésére.
A jelek szerint Brüsszelben a korábbiaknál is komolyabb eszközöket igyekeznek majd bevetni a magyar bevándorláspolitika megváltoztatásáért. Az idő ugyanis sürgeti őket: egy év múlva itt az európai parlamenti választás, amelyen várhatóan az európai választópolgárok megbüntetik a Soros György megbízható szövetségeseinek számító EP-képviselőket, akik az európaiak érdekei helyett sokkal inkább az amerikai spekuláns elvárásait teljesítették.
Emiatt igyekeznek felgyorsítani a korábban megkezdett folyamatokat. Céljuk, hogy a Lengyelországgal és Magyarországgal szemben folyó, 7-es cikkely szerinti eljárást vonják össze, megakadályozva ezzel, hogy a két ország vétózni tudjon a másik védelme érdekében.
A tervek szerint az új uniós ciklusról szóló költségvetési tervben összekötnék a bevándorlók befogadását az uniós források elosztásával. Mindezzel párhuzamosan pedig a nemzetközi sajtóban és a közösségi médiafelületeken igyekeznek megbélyegezni és karanténba zárni a nemzeti oldal képviselőit, sőt a Facebookon sorra cenzúrázzák és letiltják a jobboldali véleményvezéreket.
A céljuk ezzel az, hogy a júniusi uniós csúcson kisebbségbe szoruljon a kvótaellenes álláspont, és elfogadhassák azt a tervet, amelynek részeként több tízezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak. Sokan azt mondják arra, hogy ez nem valós veszély, úgysem fognak migránsokat kényszerrel telepíteni sehova.
A brüsszeli vezetők nyilatkozataiból azonban világosan látszik, hogy a veszély valós. Dimitrisz Avramopulosz a Berliner Morgenpost című lapban nemrég közölt interjúban például elmondta, hogy „júniusig megállapodásra kell jutni, mert a jelenlegi szabályozás, az úgynevezett dublini rendszer nem működik, és nem nézhetjük tovább, hogy néhány tagállam egyedül viseli a terheket”. Arról is beszélt, hogy „egyes tagállamok nagyon vonakodnak, kormányaik csak a hazai publikumra figyelnek és nem Európára”.
Ezek a mondatok két dolgot jelentenek. Az első általánossá váló jelenség, hogy a bevándorlásra ezek a politikusok európai értékként tekintenek, illetve nem tartják európainak azokat a politikusokat és országokat, amelyek nemet mondanak a bevándorlásra.
A másik üzenet pedig az, hiába döntöttek a magyarok április 8-án arról, hogy kétharmados parlamenti felhatalmazást adnak a bevándorlásellenes nemzeti kormánynak, ők különböző hatalmi eszközökkel mindent meg fognak tenni, hogy a kötelező betelepítési kvótákat ráerőltessék minden tagállamra.
Mindezek fényében egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok katasztrofális helyzete ellenére a Soros-hálózat, illetve a bevándorláspárti brüsszeli elit soha nem látott elszántsága miatt az igazi küzdelem csak most kezdődik. Az elkövetkezendő hónapok talán még a választási kampánynál is keményebbek lesznek, amelyek során a magyar emberek által nyújtott kiállás adhatja a legnagyobb segítséget a magyar kormánynak.
A szerző politológus