Manapság a versenyképesség fogalma nagyon népszerű a közbeszédben, már szinte nincs olyan nap, hogy ne hallanánk valamelyik rádió- vagy tévécsatornán, olvasnánk napilapban, internetes honlapon. Ezekben a beszélgetésekben, írásokban rendszeresen szó esik egyes termékek és szolgáltatások, vállalatok, intézmények, országok, nemzetek, több országra kiterjedő regionális tömbök, integrációs szervezetek versenyképességéről.
Ugyanakkor érdekes módon a regionális versenyképességről sokkal kevesebbszer hallunk, pedig a regionális politika már az Európai Unió jogelődje, az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó római szerződésnek is az egyik legfontosabb eleme volt. De ki emlékszik már az EU egykori alapító atyáira, mint például Robert Schumanra, az elképzeléseikre, vagy arra, hogy mi célból is jött létre egykoron ez az integráció? Sajnos az azóta eltelt évtizedek alatt az uniót ellepték a lobbisták, akik érdekeik maximális érvényesítése végett mára úgy átalakították ezt a közösséget, hogy jószerivel rá sem ismerhetünk.
Egy ideje gőzerővel azon munkálkodnak, hogy megfosszák még meglévő jogaiktól a közösség korábbi legfőbb alkotóit, a nemzetállamokat, és lecseréljék a lakosságát bevándorlókra egy erőltetett migrációs folyamat révén. Ez inkább egy újkori tatárjárásra, invázióra emlékeztet, mintsem bármilyen észszerű projektre. Ennek érdekében folyamatosan veszik el az egyes tagállamok különféle szerződésekben korábban részletesen lefektetett jogait és igyekeznek átírni a kötelezettségeiket.
Ennek során fittyet hánynak az alapvető demokratikus szabályokra is. Az Európai Parlamentben addig szavaztatnak egyes határozatokat, ameddig ki nem jön a megfelelő eredmény, és el nem fogadják azokat. Figyelmen kívül hagyják a tartózkodó szavazatokat, és már attól sem riadnak vissza, hogy a tagállamok megkérdezése nélkül hozzanak az unió állampolgárainak alapvető érdekeit sértő intézkedéseket. Márpedig a jelenlegi franciaországi események egyik legfőbb tanulsága, hogy ha az emberek azt látják, a demokrácia nem működik, és a demokrácia fenntartói nem értik és nem is próbálják megérteni az emberek problémáit, akkor a nép fogja kezébe venni az irányítást.
Az Európai Közösség Görögország, Spanyolország és Portugália csatlakozásakor döntött arról, hogy az addigi strukturális alapokat egy átfogó kohéziós politikába integrálják, amely alapelvként rögzítette a legszegényebb és legkevésbé fejlett régiók középpontba állítását, többéves programok kialakítását, a tervezett beruházások stratégiai orientációját, a regionális és helyi partnerek bevonását. A maastrichti szerződés három új elemet vezetett be: létrehozta a Kohéziós Alapot, a Régiók Bizottságát és a források elosztására deklarálta a szubszidiaritás elvét. A lisszaboni stratégia az EU legfőbb célkitűzéseiként a növekedést, a munkahelyteremtést és az innovációt nevezte meg.
Az Európai Bizottság időről időre elkészíti minden egyes régió versenyképességének alakulására vonatkozó jelentését, amelyből részletes képet kaphatunk arról, hogy melyik az Európai Unió tizenöt legfejlettebb vagy legkevésbé fejlett régiója. Az Európai Unió regionális és kohéziós politikája egy évtizedek óta jól és eredményesen működő rendszer, amelynek a lerombolását szeretnék most elérni a kohézió ellenfelei.
Várhatóan felpörögnek az Európai Unió többéves költségvetéséről folyó tárgyalások. A kohézió barátai november végén Pozsonyban egyetértettek abban, hogy erős, biztonságos és prosperáló Európára van szükség, amely elegendő forrást biztosít az olyan hagyományos területeknek, mint a kohéziós politika, a közös agrárpolitika és más fontos kihívások, mint például a biztonság, a közös védelem, a bevándorlás vagy a klímaváltozás. De ne legyenek kétségeink afelől, hogy a kohézió (a felzárkóztatás) ellenfelei sem tétlenkednek, és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy minél nagyobb szeletet hasítsanak ki a formálódó költségvetésből a bevándorlás ösztönzésére. Az úgynevezett magállamok közben gőzerővel dolgoznak az uniós tagországokban most összeálló és erősödő új szövetségek megosztásán, valamint az Európai Unió gyengítésén, és ehhez ismételten minden eszközt be fognak vetni a zsarolástól akár a jelenlegi szabályok, alapelvek, érvényes szerződések nyílt megsértéséig.
Szögezzük le: a bevándorlás ösztönzése, támogatása és elősegítése egyetlen meghatározó EU-dokumentumban sem szerepel. Ugyanakkor az ENSZ migrációs csomagjának elfogadásán dolgozók éppen azt szeretnék elérni, hogy ez a helyzet gyökeresen megváltozzon.
Günther Oettinger költségvetési biztos már bejelentette, hogy a brexit nyomán jelentős mértékben kell majd csökkenteni a kiadásokat. Az emberek igazságérzete azt kívánja, hogy mindezt azok állják, akik hibás politikájukkal ezért felelősek. Egyelőre azonban még vizsgálat sem indult erre vonatkozóan. A költségvetési biztos azt is bejelentette, hogy a jövőben a támogatásokat „jogállamisági kritériumokhoz” kívánják kötni. Mindenesetre a nagy kérdés inkább az, hogy például a franciaországi rendőri brutalitás mennyiben felel meg a jogállamiság kritériumrendszerének. Mert a LIBE-bizottság, az Európai Parlament és az EB vezetőinek a hallgatása ez ügyben meglehetősen visszataszító.
Az, hogy csökkenteni kell a költségvetést, semmiképpen sem jelentheti azt, hogy fel kellene adni az alapító atyák elgondolásait az Európai Unió meghatározó dokumentumaiban, szerződéseiben. Mi több, azt sem jelentheti, hogy azokat Soros György tragikusan Európa-ellenes elképzeléseire kellene cserélni.
És azt sem jelentheti, hogy fel kell rúgni minden korábban megkötött szerződést, lefektetett alapelvet, stratégiát és szabályt. Leginkább a konszenzusos döntéshozás elveit. A hétéves költségvetés csökkentése egyúttal azt sem jelentheti, hogy az agrárpolitikai támogatások visszavágásával kockára tegyük az élelmiszer-ellátás biztonságát, és utat engedjünk az élelmiszerárak és a háztartások rezsiköltségei korlátlan megemelkedésének.
Kellene végre egy testület, amely az Európai Unió jogsértő határozatait, döntéseit, intézkedéseit ellenőrzi, és véget vet az unió káros, a demokratikus szabályokat felrúgó, jogsértő, megosztó, az egyes tagállamokat pozitívan, míg másokat negatívan megkülönböztető magatartásának, és az európai állampolgárok kezébe adja az irányítást.
A szerző közgazdász, egyetemi docens
