Magyarország nyolc év alatt egy lesajnált, becsődölt, konformista államból a saját útját járó, közepes méretű európai országgá vált. A magyarok dolgai ügyében immár nem Sztambulban, Bécsben, Berlinben, Moszkvában, Washingtonban vagy Brüsszelben döntenek, hanem Budapesten.
A sorozatos, kétharmados demokratikus felhatalmazásra támaszkodva az Orbán-kormányok 2010 óta következetesen dolgoztak Magyarország nemzetközi mozgásterének bővítésén, ahol elérkeztek a legújabb korlátokhoz, amelyeket le kell bontani a további erősödéshez: hazánk további erősödéséhez szükség van a magyar vállalkozások versenyképességének, értékteremtő képességének javítására, a magyar családok további megerősítésére, a gyengélkedő, válságról válságra evickélő Európai Unió gatyába rázására.
A héten a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársai diplomáciai rekordhónapként kezdtek hivatkozni Orbán Viktor sűrű nemzetközi programjára. EU-csúcs, NATO-csúcs, a 16+1 kezdeményezés csúcstalálkozója és kínai bilaterális tárgyalás, Erdogan török, Putyin orosz és Đukanovic montenegrói elnök, Netanjahu izraeli miniszterelnök és Merkel német kancellár – egyebek mellett ezt az illusztris társaságot üdvözölhette személyesen a magyar miniszterelnök 2018. június–július havában.
A rekordhónap tehát nem túlzó, de ne feledjük azt sem, hogy a tavalyi, 2017-es évet is diplomáciai csúcsévként minősítette a magyar külügy.
A nemzetközi kapcsolatok világában nem ritka ugyan, hogy egyes időszakok sűrűbbek másoknál; a magyar miniszterelnök évek óta tartó diplomáciai szériáját azonban dőreség volna a véletlenek szerencsés játékának betudni. Sokkal inkább arra vonatkozó jelzés ez, hogy Magyarország nyitottsága, pragmatikusan együttműködő hozzáállása és kezdeményezőkészsége világszerte partnerekre talál. Ha úgy tetszik, a legmagasabb szintű találkozók során keresztül a magyar politika mozgásterének bővülése mutatja meg magát a fizikai világ valóságában is.
A mozgástér, ami alatt a választott vezetők számára nyitott és elérhető döntési lehetőségek számosságát és a választás, cselekvés szabadságát értjük, az egyik legértékesebb politikai jószág. Nem véletlen, hogy aki szívós munkával meg- vagy visszaszerezte, az óvatosan, a kockázatok minimalizálásával igyekszik apránként bővíteni azt. Akinek pedig radikálisan beszűkült a mozgástere, lásd éppen Görögországot (gyámság) vagy átmenetileg az Egyesült Királyságot (csapda), annak politikai értelemben stagnálás a sorsa, erről pedig tudjuk, hogy valójában süllyedést jelent.
Magyarország kormánya 2010-től kezdve előbb a rendezett állami pénzügyeket és a makrogazdasági stabilizációt, egyensúlyteremtést tűzte zászlajára, amelyet sikeresen véghez is vitt; ezt követte a gazdasági növekedés motorjainak beindítása a termelővállalatok bevonzásával, az export felpörgetésével, az adócsökkentéssel és családtámogatással megtámogatott reálbér-növekedéssel. Magyarország mára a legjobban teljesítő európai gazdaságok közé emelkedett, és ne feledjük: a gazdasági teljesítmény mind közvetve, mind közvetlenül hazánk nemzetközi mozgásterét bővíti.
Stabil gazdasági teljesítménnyel ráztuk le az IMF gyámságát, törtünk ki az EU túlzottdeficit-eljárása alól, és diverzifikálással egybekötve csökkentettük az államadósságot, különös tekintettel annak külső dimenziójára. Mindezek által nemcsak gazdaságunk külső sérülékenysége csökkent örvendetes módon, de sikerült a nemzeti szuverenitást korlátozó, mozgástércsökkentő tényezőktől is megszabadulni.
A gazdasági teljesítmény erősödése révén folyamatosan bővülnek a magyar költségvetés erőforrásai, a nagyobb tortából pedig több jut hazánk nemzetközi prioritásainak támogatására is: biztonságunk és védelmünk megerősítésére, a kapcsolatok megerősítésére a határainkon kívül élő honfitársainkkal, a magyar vállalkozások külpiaci terjeszkedésének támogatására vagy éppen az üldözött keresztény sorstársaink megsegítésére.
Kevésbé közvetlen módon is érvényesül a gazdaság mozgástérbővítő hatása: egy dinamikus, prosperáló ország miniszterelnöke teljesen más testtartással ülhet a tárgyalóasztalhoz egy nála százszor, ezerszer nagyobb és befolyásosabb állam vezetőjével, mint eladósodott, kiszolgáltatott kollégája.
A kibővült mozgástér ugyanakkor visszahat a gazdasági teljesítményre is. Az elmúlt hetek miniszterelnöki találkozóinak döntő hányada elsősorban gazdasági kérdésekre koncentrált: olcsó és fenntartható energiára (Putyin), innovációs és technológiai együttműködésre (Netanjahu), infrastrukturális beruházásokra (Li Ko-csiang), uniós fejlesztési forrásokra, külföldi működő tőkére, védelemgazdasági együttműködésre, és a sor folytatható.
Magyarország nemzetközi manőverezési képességének javítása azonban nem pusztán gazdasági természetű feladat. Ha Orbán Viktor és stábja nem ismeri fel idejekorán a térségünket (és talán a világot) felforgató, meghatározó trendeket és eseményeket, és nem képviseli sziklaszilárdan a magyar érdeket ezekben a kérdésekben, akkor ma mind a migrációs, mind a gazdasági, mind pedig a nyugat-európai politikai eliteket jellemző legitimációs válság itt dühöngene a határainkon belül. Magyarország egymás után állhatna be a kölcsönkérők, a migránsokat továbbpasszolni akarók és a szinte pár havonta jövő-menő európai kormányok sorába is.
A világ ugyanis nem lett kevésbé kockázatos és veszélyes hely 2010 óta. A világgazdaság tele van a 2000-es évekre is jellemző, mohóságból fakadó kockázatokkal, miközben országon belüli konfliktusok és félresikerült külső beavatkozások tesznek tönkre korábban évtizedekig stabil térségeket. A nemzetközi térben az államok mellé felnőttek a technológiai óriásvállalatok és a senki által meg nem választott, hamis küldetéstudattól szenvedő nemzetközi NGO-k, hogy akaratukat a választott kormányokra erőltessék. Ember (nemzet) legyen a talpán, aki mindezekkel sikeresen szembe kíván nézni.
Magyarország mozgástere abban áll, hogy elsősorban mi, magyarok határozhassuk meg a jövőnk alakítását, tartsuk a saját kezünkben sorsunkat. A történelem során túl sok alkalommal, túl hosszú ideig hoztak döntéseket a fejünk felett.
Érdekünk az, hogy bármi legyen is az aktuális nagy nemzetközi kérdés, Magyarország választott vezetőin keresztül maga adhassa meg rá a választ.
Végül pedig: a mozgástér nemcsak cél, de eszköz, csakúgy, mint a külpolitika egésze. Arra szolgálnak, hogy a kormány a magyarok boldogulását, létfeltételeit támogassa általuk. Magyarország ma attól is lehet európai középhatalom, hogy Orbán Viktor a kormánya teljesítményével kivívta a magyar választók döntő többségének bizalmát. A nemrég megalakult negyedik Orbán-kormány feladata, hogy éljen ezzel a bizalommal.
A szerző a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója