A meglepetésekben és fordulatokban valóban gazdag elnökválasztás lehetséges megértéséhez mindenképpen szükséges megvizsgálni azt a felszínt, amelyet a választás kampányeseményei láttatnak. Egyfelől ugyanis fél évszázada nem fordult elő, hogy a politikai elit körein kívülről érkező elnöke lehet az Egyesült Államoknak. Dwight D. Eisenhower elnök óta ugyanis kizárólag korábbi szenátorok, kormányzók, esetleg alelnökök avanzsálhattak elnökké. Sőt, Eisenhower elnök, ha nem is politikai, de az amerikai katonai elit prominens tagja volt, vagyis tulajdonképpen ő is az állami szolgálat legfelsőbb köreiből érkezett.
Másfelől arra egyáltalán nem volt példa az amerikai történelemben, hogy a politikai eliten kívül álló az őt támogató párt legfőbb politikai irányvonalával szembehelyezkedve induljon, sőt nyerjen választást. Márpedig Donald Trump megválasztott elnök éppen ezt tette. Az alapvetően szabadpiaci gondolkodási sémát képviselő republikánus párt ellenében egy erősebb és jóval protekcionistább gazdaságpolitikát hirdetett meg, és programjából leginkább a munkahelyteremtés és a társadalmi mobilitás növelése hámozható ki. Kampányában így olyan vészharangokat kongatott, amelyet hagyományosan nem a republikánus, hanem éppen a demokrata politika érdeklődésére tarthatnának számot.
A meglepetések e sorozatának teljesebb megértéséhez érdemes az idő kerekét visszaforgatni az úgynevezett „Reagan-demokraták” fogalmához. A „Reagan-demokraták” az 1980-as években azok a demokrata szavazók voltak, akik javarészt az alacsony és középes jövedelmű munkavállalók soraiból kerültek ki. Akik politikai felfogásukat tekintve nem igazán liberálisoknak, sokkal inkább mérsékeltebb konzervatívoknak számítottak. És akiket az 1930-as évekbeli, Franklin D. Roosevelt-féle New Deal, valamint az 1960-as évekbeli Lyndon B. Johnson-féle Great Society, vagyis a tradicionális demokrata politika megszólított, és akiknek programot kínált. És akik aztán az 1980-as években többek között azért szavaztak Ronald Reagan republikánus elnökre, mert a Demokrata Pártban érdekképviseletük rohamos meggyengülését látták. Emellett pedig Amerikát egy „shining city upon a hill”, vagyis egy hegyen elterülő fényes városnak láttató patrióta Reagan-retorika vonzotta őket.
A „Reagan-demokraták”, vagy az alsó és középosztálybeli munkavállalók eltávolodása, elidegenedése az 1990-es években, majd azt követően az új évezredben is folytatódott. Részben a demokrata párt megváltozott retorikájának, részben pedig annak a politikának köszönhetően, amelyet ténylegesen követett. Egyfelől ugyanis a demokrata párt helyettük egészen más választói csoportokra kezdett összpontosítani, így többek között a szegényekre, a spanyol ajkúakra, az afroamerikaikra, a nőkre. Éppen a demokrata párt kezdte el a kisebbségi hovatartozás mentén szétszabdalni a választói csoportokat. Egy olyan identitáspolitikába gabalyodott bele, amelyet sokak szerint tulajdonképpen rajta kívül senki, de lehet, hogy már ő maga sem ért.
Tényleges politikája is nagyot fordult Bill Clinton elnöksége alatt. A nagy liberális társadalmi változások reményével a Fehér Házba érkező Clinton elnök rövid idő alatt lemondott saját eredeti elképzeléseiről, és olyan súlyos kompromisszumot kötött, amely lényegében véglegesen feladta a Roosevelt- és Johnson-féle erős és védelmező, gazdaságpolitikájában aktív állami koncepciót. „The era of big government is over”, vagyis „a nagy kormány időszakának vége” súlyos szavai Bill Clinton elnök 1996 januárjában megtartott kongresszusi beszámolóján hangzottak el.
Történelmi perspektívából tekintve a demokraták következő elnökének, Barack Obamának elnöki öröksége szintén ezen a ponton bizonyulhat a leggyengébbnek. A 2008-tól kibontakozó gazdasági válságot nem arra használta, hogy átszabja a gazdasági szerepvállalás terén uralkodó sémákat, ehelyett sokkal inkább konzerválta a clintoni politikát, valamint átmentette a fennálló politikai elitet és annak doktrínáit. Az alacsony és közepes jövedelmű munkavállalók pedig joggal érezhetik úgy, hogy érdekeikről mindkét nagypárt megfeledkezett.
Ezért válhatott valóságos mozgalommá Donald Trump patriotizmusa és ehhez kapcsolódóan programjának lényege, nevezetesen az amerikai gazdasági szuverenitás megerősítése munkahelyteremtéssel és a társadalmi mobilitás növelésével.
Ám Donald Trump talán abban is rendhagyó, hogy nem programja, hanem sokkal inkább az a képessége lett népszerű, amellyel egy meglévő betegség tüneteit azonosította. Maga a személyisége része programjának: az állandóan nyerni akaró, önbizalommal teljes patrióta optimizmus és az a mentalitás, hogy ha a héten hat napot dolgozott, miért ne dolgozna a hetediken is. Ebből a szempontból igen érdekes párhuzam lelhető fel közte és Ronald Reagan elnök között. A cowboy típusú amerikai filmszínész Ronald Reagan sem részletes programmal a táskájában érkezett a Fehér Házba. Neki mindösszesen két célkitűzése volt: csökkenteni az adókat és legyőzni a kommunizmust. A részletek kidolgozását ráhagyta az apparátusra. És dacára e nagyvonalúságának, ő a huszadik század egyik legkiválóbb elnöki hagyatékát tudhatja maga mögött.
Donald Trump elnöksége több szempontból is sorsfordító lehet mind az Amerikát alakító politikai doktrínák érvényesülésében, mind pedig Amerika történelmében. Egyik legnagyobb tétjének számít, hogy ígéretéhez híven képes-e meghaladni azokat a jelenlegi sémákat, amelyek a gazdaságot alakítják. Emellett pedig Donald Trump elnöki ciklusa alatt a kilenctagú – jelenleg nyolc taggal működő – legfelső bíróságban hárman is betöltik a 80. évüket, és bár nyugdíjba vonulásukra kényszerítő szabály nincsen, ez mégis valószínű. Trump elnöknek lehetősége lesz négy olyan bírót is a testületbe jelölni, akik hűen képviselik az általa vallott konzervatívabb elveket és államfelfogást. Ennek megfelelően Trump elnök több évtizedre megerősítheti a legfelső bíróságon uralkodó konzervatív többséget.
Ennek pedig kiemelkedő jelentősége van Amerikában. Nemcsak azért, mert a kontinentális európaihoz képest a tengerentúli alkotmányos berendezkedés a jog alakításában jóval nagyobb részvételi lehetőséget biztosít a legfelső bíróságnak, hanem azért is, mert a legfelső bíróság működésének és döntéseinek a mindennapi közbeszédet formáló ereje van. Fiataloktól idősekig, egyetemistáktól a vállalkozókig, a nagy metropoliszok lakosaitól a vidék Amerikájáig szinte valamennyi amerikai polgárt megmozgatnak azok a kérdések, amelyekről a legfelső bíróság évről évre vitázik. Donald Trump megválasztott elnöknek pedig most lehetősége lesz nemcsak a gazdasági, de e jogi és közéleti párbeszéd fonalát évtizedekre meghatározni.
Hogy merre halad tovább Amerika, leginkább azon fog múlni, vajon Donald Trump elnöksége ténylegesen túllép-e a megrekedt politikai doktrínákon, valódi alternatívát nyújtva az alacsony és közepes jövedelmű munkavállalói rétegeknek.
A szerző jogász-közgazdász
