Callmeyer Ferenc építészmérnök az egyik közös barátunknál ünnepelte a 80. születésnapját. A tetőkertes otthon ablakából szinte egész Budapestet beláttuk, így tartott a tanár úr élő történelemórát nekünk. Arról beszélt, hogy milyen eufóriát, majd pánikot, később halálfélelmet élt meg 1956. október 25-én a Kossuth téren mint műegyetemi forradalmár.
Némi pesszimizmusra utalt az arcán átsuhanó szelíd mosoly, amikor a mára már köztudottan az Apró Antal által vezényelt ÁVH-sok, nem pedig szovjet kiskatonák által végrehajtott sortűz eseményeit felidézte. Az elhíresült fényképen ő az a fiatalember, aki világos lódenkabátban egy tank tetején áll. Arról azonban nincs fotó, amikor már megsebesülve a mostani nevén Földművelésügyi Minisztériumban ápolják. Az épület falán emléktábla őrzi az október 25-i tömegmészárlás iszonyú fájdalmát.
Sokat beszélgettünk az 1956-os sortüzekről Zétényi Zsolt ügyvéddel, aki a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat 1991. november 4-i, csaknem kétharmados többséggel történt megszavazása után a nemzeti jogvédelem ikonjává vált. A lex Zétényi lehetőséget adott volna az 1944. december 21. (Ideiglenes Nemzetgyűlés) és az 1990. május 2. (a szabadon választott parlament első ülésnapja) között elkövetett emberölések, halált okozó testi sértések és hazaárulások ügyében, hogy az elévülés újrakezdődjék azon esetekben, amelyeket a proletárdiktatúra rendszere nem torolt meg.
Göncz Árpád akkori köztársasági elnök azonban előzetes alkotmányossági vizsgálatot kezdeményezett, amelynek eredményeként a Sólyom László által elnökölt Alkotmánybíróság a 11/1992-es határozatában kimondta, hogy a törvényszöveg sérti a jogbiztonság követelményét. Mivel az alkotmányossági vizsgálat előzetes volt, a törvény nem léphetett életbe.
Hiába mondta Zétényi Zsolt, parlamenti képviselőként jogalkotó, hogy a törvény lényege elsősorban az igazságtétel és nem a bosszúállás. Az akkori köztársasági elnök és a befolyásos SZDSZ-es lobbisták féltették a nemzetet attól, hogy a lusztrációs törvény a végeláthatatlan megtorlás eszközévé válik. Így maradt el hazánkban közvetlenül a rendszerváltást követően – Cseh- és Lengyelországgal ellentétben – a politikai és közéleti megtisztulás.
A sortüzekről szóló párbeszédet Völgyesi Miklóssal, a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának egykori elnökével folytattuk a tatai sortűzper kapcsán. Az 1956. október 26-án történt véres eseményen több emberen elkövetett emberöléssel megvalósuló emberiség elleni bűntettért Korbely János honvéd századost 2001 végén jogerősen ötévi szabadságvesztésre ítélte a Völgyesi Miklós bíró által vezetett öttagú büntetőtanács.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2008-ban emiatt elmarasztalta a magyar államot. Ennek ellenére – addig példa nélküli módon – 2009. február 9-én a Legfelsőbb Bíróság visszaadta az 1956-ban megölt és a megtorlás éveiben kivégzett emberek „Európa” által elvett hősiességét, ezáltal a forradalmunk és szabadságharcunk méltóságát.
Tudom, történelmietlennek tűnhet megkérdezni, hogy „Mi lett volna, ha…”. Azonban minden gondolkodó elme számára világos, hogy az igazságtételi törvényünk elvéreztetése vezetett ahhoz, hogy a rendszerváltáskor még rettegő posztkommunisták 1994-ben a pufajkás Horn Gyula vezetésével újra kormánypártot alkottak. Ezáltal meríthetett bátorságot nem sokkal később Havas Szófia, a Magyar Országgyűlés egykori MSZP-s képviselője az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének megszentségtelenítésére, akkor, amikor az ő ellenforradalmi kijelentése már alkotmányellenes volt.
Az igazságtételi törvény elvéreztetése által feszülhetett tovább Magyarországon a nemzetiszocializmus és a kommunizmus rémtettei között fennálló kettős mérce a rendszerváltást követő évtizedekben. Isten adjon sok erőt és jó egészséget a szabadságharcos Callmeyer Ferenc építészmérnöknek, Zétényi Zsolt ügyvédnek és Völgyesi Miklós bírónak, hogy a nemzeti küldetésüket beteljesítve láthassák!
A szerző jogász-pszichológus