Miközben Brüsszelből rendszeresen azzal vádolják a magyar kormányt, hogy megsérti a demokratikus értékeket, Olaszországban a választások eredményét semmibe venni teljesen rendben lévő dolognak tartják a haladó nyugatiak. Az elképesztő kettős mérce mellett az olasz válság arra is rávilágít, hogy ma Európa legtöbb államában nem az emberek felhatalmazását elnyerő politikusok, hanem a tőkepiacok és a senki által demokratikusan meg nem választott technokrata elit kormányoz.
Szemmel látható, hogy a bukásban lévő balliberális politikai elit mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze hatalmát. Nem kell messze menni, elég csak visszagondolni a 2016-os osztrák elnökválasztásra.
A közvélemény-kutatások a választás előtti időszakban már jelezték, hogy az osztrákok többsége változást akar, folyamatosan erősödött a Brüsszellel és a bevándorlással szemben kritikus politikai erők társadalmi támogatottsága.
Majd a választás második fordulójában, amikor már csak a bevándorlásellenes Norbert Hofer és a bevándorláspárti Alexander Van der Bellen maradt talpon, szabálytalanságok tucatjait követték el az osztrák hatóságok. Az alkotmánybíróság döntése alapján csaknem nyolcvanezer szavazat tisztasága került veszélybe, miközben a szabadságpárti Norbert Hoferrel szemben Van der Bellen mindössze harmincezer szavazattal kapott többet.
Ezután folytatódott az osztrák demokrácia megcsúfolása, ugyanis a 2016 nyarán október 2-ra kiírt választást szeptember 21-én Wolfgang Sobotka belügyminiszter kérésére a parlament december 4-re tolta ki.
A hivatalos indok egészen elképesztő volt: állításuk szerint a levélszavazóknak szánt és már legyártott boríték nem ragadt, így a levélben leadandó szavazatok érvénytelenek lehettek volna. Csak a vak nem látta, hogy valójában arról volt szó: a muszlim bevándorlógyökerű szavazók nagy része csak szeptember elején tért vissza Ausztriába, és levélszavazói csatasorba állításukra kevésnek bizonyult a választásokig hátralévő három-négy hét.
A liberális sajtó és a brüsszeli elit által majd egy évig megdolgozott osztrák választók ezt követően – 74,2 százalékos részvétellel – Van der Bellent választották meg államfőnek.
Olaszországban most ennél is tovább mentek. A baloldali Demokrata Pártot – a helyi MSZP – megalapító, majd a megválasztásakor Matteo Renzi korábbi miniszterelnök által támogatott államfő a pénzpiacokra hivatkozva megvétózta az új olasz kormány létrehozását, és egy volt IMF-est bízott meg a kormányalakítással.
Ez az elképesztő jelenet az Európai Unió egyik alapító államában játszódott le, Brüsszel és Sargentini-féle hivatásos rettegők hallgatólagos támogatásával.
Sőt, titkon valószínűleg örülnek is neki, hogy sikerült megpuccsolni az olasz embereket, és az államfő a kormányalakítással azt a Carlo Cottarellit bízta meg, aki 1988 óta a Nemzetközi Valutaalapnál dolgozik, ahol több magas tisztséget is betöltött. Az államfő ráadásul 2013-ban az Enrico Letta vezette balközép kormányban költségvetési revizorként dolgozott, ekkor ragadt rá a „Mister Megszorítás” gúnynév, és sokan ma is így ismerik Olaszországban.
Felmerül a kérdés, hogy vajon miért puccsolják meg sorra ilyen látványosan a demokráciát a különböző pénzügyi köröknek befekvő balliberálisok. A válasz igen egyszerű: érzik, hogy recseg-ropog az általuk évtizedekig működtetett brüsszeli bevándorláspárti liberális világrend.
Európa-szerte folyamatosan gyengülnek ugyanis a baloldali pártok: tavaly szeptemberben Németországban történelmi vereséget szenvedett az SPD, de Hollandiában és Franciaországban is jelentősen visszaestek a szocialisták.
Ugyanebbe az európai trendbe illeszkedett bele Ausztria is, ahol a tavaly októberi választáson az Osztrák Szociáldemokrata Párt a 2013-as (26,8 százalékos) történelmi mélypontjáról nem tudott érdemben elmozdulni. Most márciusban pedig Olaszországban vált egyértelművé, hogy az emberek többsége nem kér a bevándorláspárti baloldalból. Az előzetes felméréseknek megfelelően az olasz baloldal minden eddigi leggyengébb szereplését hozta ez a választás.
Ez a lázadás az európai baloldal ellen egyértelműen annak a következménye, hogy ezek a pártok sem a migrációs, sem a gazdasági válságot nem tudták megfelelően kezelni, az európai polgárok helyett másokat – a bevándorlókat, a globális pénzügyi tőke elvárásait – igyekeztek képviselni. Az itáliai fordulat pedig azt üzente, hogy az olaszok többsége is nemet mond az európai identitás feladására.
Olaszország is felébredt abból a Hamupipőke-álomból, amely az elmúlt évek baloldali kormányzását jellemezte. Éppen itt volt az ideje, hiszen az olasz Demokrata Párt már nyíltan bevándorláspárttá vált: a szervezet a kampány során szavazásszakkört tartott muszlimoknak a milánói Iszlám Központban úgy, hogy a szavazólapon csak az ő pártjuk neve szerepelt! Jól jelzi, hogy milyen komoly népszerűségvesztésen ment keresztül a párt, hogy a 2014-es EP-választáson még a voksok több mint 40 százalékát kapta.
A választáson győztes pártok politikusai a kampányban sorra arról beszéltek, hogy példaértékű az, amit Orbán Viktor tett az elmúlt években. Így az osztrák után az olasz választási kampány is megmutatta, hogy már nem kínos Orbán Viktor mellett kiállni, hanem a magyar gondolkodás és megoldások átvételével választást lehet nyerni.
Ez mindenképpen fordulópontot jelentett a pár évvel ezelőtti világhoz képest, amikor a nyugati politikai elit még Magyarország szidalmazásából igyekezett politikai tőkét kovácsolni. Ennek egyre több országban vége, és már csak egy szűk balliberális szubkultúra szokása maradt ez a bevándorláspárti, önfeladó politika.
Ettől láthatóan megijedtek a balliberális elit képviselői, és már a nyíltan antidemokratikus beavatkozástól sem riadnak vissza. Mindez főként annak fényében félelmetes, hogy a napokban Soros György egyik véleménycikkében világossá tette, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványokon keresztül mindent megtesz azért, hogy a bukásban lévő balliberális világrend életben maradjon.
Mindezek tudatában arra kell felkészülni, hogy a senki által meg nem választott intézmények és a Soros-féle NGO-k még az eddigieknél is erőteljesebben fognak beavatkozni az egyes országok belpolitikai folyamataiba, a propagandafelületeik és pénzügyi befolyásuk segítségével igyekeznek ellehetetleníteni a nemzetállamokat előtérbe helyező, bevándorlásellenes politikai erőket.
Az olasz események tehát nekünk, magyaroknak is intő jelek. Hiába arattak a magyar nemzeti erők április 8-án elsöprő, kétharmados győzelmet, ha Olaszországban ezt meg merték tenni, akkor nálunk is bármikor megpróbálhatnak még az eddigieknél is erőteljesebben beavatkozni. Ezért rendkívül fontos a Stop, Soros! és a többi hasonló intézkedés, amelyekkel megakadályozható, hogy hazánkban is ekkora befolyásra tegyenek szert ezek az illegitim erőcsoportok.
A remény ugyanakkor még nem halt meg, a mostani események ellenére van lehetőség arra, hogy a magyarhoz hasonló álláspontot képviselő politikai pártok végül kormányt tudjanak alakítani Olaszországban is. Mivel a meghiúsult kormányalakítás után az Öt Csillag Mozgalom és a Liga minél előbbi választásokat sürget, akár már szeptemberben sikerülhet pontot tenni a mostani belpolitikai káosz végére.
A felmérések szerint mind az Öt Csillag Mozgalom, mind a Liga növelheti támogatottságát, az igazi nyertes azonban a Liga vezette jobboldal lehet, amely már márciusban is a legtöbb szavazatot kapta, 37 százalékot. Ha a mostani trend kitart, akkor az új választásokon a jobboldali koalíció akár önállóan is parlamenti többséghez juthat.
Árnyalja a képet, hogy a pénzpiacok és a hitelminősítők szintén nyíltan beavatkoznak az olasz politikai folyamatokba, és azt üzenik az olaszoknak, hogy ha nem a technokrata és Brüsszel-párti politikai erőket támogatják, akkor gazdasági összeomlás következik be Olaszországban. Az elkövetkezendő hónapok kérdése az lesz, hogy a demokrácia és a józan ész lesz erősebb a déli államban, vagy a balliberális politikai elit visszahódítja a bevándorlás és a brüsszeli gazdaságpolitika legnagyobb áldozatának számító országot.
A szerző politológus