A sorsunk azon fog múlni, hogy képesek vagyunk-e a demokráciánkat életben tartani akkor is, ha viszonylag jelentős és komoly anyagi és médiabefolyással rendelkező csoportok meg akarják szüntetni azt.
A demokrácia egyetlen univerzális ismérve az, hogy egy értelmes szabályrendszeren alapuló választás eredménye alapján a kormányzat leváltható, és új állítható a helyébe. A legutóbbi időkig Nyugat-Európában és Amerikában a demokráciában teljesen elfogadhatónak tartották azt, hogy a legerősebb párt, ha megszerezte a kormányképességhez szükséges parlamenti többséget, programja és elvei szerint kormányozhasson.
Mostanában azonban a tetszőlegesen definiált kisebbségi csoportok jogainak olyan mértékű kiterjesztése történt meg, amely jogi és szociológiai értelemben is értelmetlenné teszi a többség fogalmát, és akadályoz minden olyan kormányzást, amely a militáns kisebbségi csoportok fő vagy összes követelését nem veszi eléggé vagy teljesen figyelembe.
Ez lehetővé teszi a többségellenes ideológiát valló csoportoknak, hogy „polgárháborúsítsák” a demokráciát, és teljesen komolyan követeljék a kisebbségi hatalomgyakorlást azon az alapon, hogy a mindenkori többség úgyis visszaélne a hatalmával. Arról nem is beszélve, hogy a militáns többségellenes csoportok médiafölényüknek köszönhetően a népképviselet összes, eddig minden demokráciában kiküszöbölhetetlennek bizonyult rendszerhibájáért a többséget és az aktuális kormányzatot teszik felelőssé.
Ma Magyarországon is egy ilyen folyamatnak vagyunk tanúi. 2010-ben egy majdnem százéves társadalmi válság kezeletlen időszaka ért véget, amelyhez egy-két szakaszra bontható gazdasági válság is társult, a kommunista-szocialista kísérlet negyven éve, és a gazdasági liberalizmus húszéves reménytelen pusztítása. 2010-ben az ország és a nemzet minden értelemben a megszűnés határán volt. Azóta azonban a politikailag aktív választói közösség fele minden választáson a pragmatikus kormányzást folytató, nemzeti és keresztény Fideszre szavazott.
Sem az ultraliberális ellenzéki csoportocskák, pártocskák, sem a nyilas jellegű, populista Jobbik nem volt képes semmiféle választási lehetőséget adni a választóknak. Jól látszik, hogy a nemzeti sorskérdésekben a Fidesznek nagyobb többsége van, mint amit választásokon szerez, mert a harminc (tulajdonképpen hetven) éve zajló nemzet-, keresztény- és józanész-ellenes baloldali liberális propaganda a szavazók jelentős része számára protestálássá degradálja az érdemi döntést a választásokon.
A jó kormányzás, vagyis a normális állapotok fenntartása, a gazdaság jó állapota és az életszínvonal fokozatos növekedése, úgy látszik, nem elég. Az aktív szavazók egy jó része még mindig ellenséges a Fidesszel szemben. Nem egyszerűen nem Fidesz-szavazó, hanem tulajdonképpen olyan világot akar, amelyből a Fidesz és törzsszavazói ki vannak szorítva.
Ezzel párhuzamosan szűk, de akcióképes választói csoportok radikalizálódnak, és készek mindenüket, minket és az országot is feláldozni az őrületük kiéléséért. Az ellenzék, az ellenzéki sajtó és külföldi támogatóik mostani akciójának legfontosabb tulajdonsága az, hogy semmiféle konkrétumot nem tud felmutatni.
Egyetlen „mondanivalója”, hogy „Ha győzünk, jobb lesz!”. Egyszerre örvendetes és rémisztő, hogy ilyen századrangú politikusok állnak ennek az ügynek az élén, örvendetes, mert a karizmát és a személyes komolyságot még egy ilyen bohócmozgalom sem nélkülözheti. Rémisztő viszont, hogy a magyarországi baloldal és a liberálisok ennyire döbbenetes káderhiányban szenvednek. Néhány hetes aktivistakurzusokon nem lehet valakiből sikeres hazaárulót faragni.
Még az anarchista rohamosztagosokból is behozatalra szorul az ellenzék. Hiába nem szimpatizál velük azonban az ország nyolcvan százaléka, hiába elhanyagolhatók a győzelmi esélyeik, iszonyatos mennyiségű kárt tudnak okozni az ország nemzetközi pozícióiban és abban a hitben, hogy a demokrácia értelmes államforma a számunkra.
Nyugat-Európában ezek a csoportok már hatalomra kerültek, és az emberek akarata ellenére számolják fel a helyi kultúrákat, a nemzeti életformákat, telepítenek be új etnikumokat és egy agresszív keresztényellenes vallást. Úgy, hogy az életformájuk megváltoztatásáról soha semmikor nem kérdezték meg az embereket.
Ne feledjük el, hogy a most tomboló ellenzék nem demokráciát akar, hanem egy leválthatatlan kormányra cserélné a mostani, nyilvánvalóan magát leválthatónak gondoló és úgy is viselkedő kormányzatot.
Az ellenzék a jobboldali szavazókat, értelmiséget, politikusokat, gazdasági szereplőket kitaszítaná a demokráciából, nyilvánvalóan olyan formális demokratikus rendszert akarnak létrehozni, mint a kommunista diktatúrákban, vagy amilyenné a nyugati „demokráciák” most alakulnak át. Olyat, amelyben a választásokon csak az ultraliberális ideológiát elfogadó pártok indulhatnak el.
Ezek közveszélyes szélsőségesek, akik a néppel akarják felszámoltatni a demokráciát. Vegyük észre, ha most lennénk a gyurcsányi nyolc év végén, akkor a Nyugat már nem engedné meg, hogy a Fidesz megnyerje a választásokat.
Az Európai Parlament és a Bizottság tevékenysége már régóta demokráciaellenes, hiszen a tagállamokon mindent a szélsőliberális ideológia szempontjai alapján kérnek számon.
Senki nem állítja, hogy a Fidesz-kormány tökéletes, hogy nem tehetne akár mindent jobban. Tényleg minden hiba jellemző rá, ami bármilyen valóságos kormánynál előfordulhat.
Azonban mi, Fidesz-szavazók a valósághoz mérjük a kormányunkat, és nem utópiákhoz. Egy valóságos kormány ilyen. Csak a liberális kormányok tökéletesek, hiszen azok teljes pontossággal hajtják végre az ultraliberális programot, és sikerességüket is eszerint mérik. Meg kell értetnünk az ellenzéki szavazókkal, hogy egy sötét utópiába akarják belehajszolni őket, amelyben egy örökre bebetonozott, leválthatatlan kormány alatt kell majd élni az életüket. Soha többé nem hozhatnak majd magukra vonatkozó döntéseket.
Két dolgot kell jelenleg egyszerre megőriznünk. Egyrészt azt, hogy a szabad választások megmaradjanak, a szavazók 2022-ben ugyanúgy dönthessenek arról, hogy marad-e a kormány vagy megy, mint a korábbiakban.
Másrészt ezen a szabad választásokon és természetesen addig is, mindennap támogatnunk és meg kell védenünk a kormányt. Rá kell persze szorítanunk, hogy önreflexívebb legyen, hogy legyen nagyvonalúbb, de meg kell védenünk.
Mert nem jó, ha a kormány rászokik arra, hogy nem támaszkodik a választóira, másrészt mert végre olyan kormányunk van, amely tényleg a nemzeté és az országé. 2010-ben a katasztrófa előtti pillanatokban szereztük vissza magunknak a sorsunk irányítását. Aki 2018-ban ezt vissza akarja adni Gyurcsány Ferencnek és a hozzá hasonló futóbolondoknak, az nemcsak elmebeteg, hanem a halálos ellenségünk is.
Szerencsére vannak jelei, hogy mind az ellenzéki szavazók, mind az ellenzéki értelmiség és sajtó képviselői között egyre többen visszarettennek attól, hogy vérontás árán szerezzék meg a hatalmat, és ezzel párhuzamosan gátlástalanul felszámolják a demokráciát.
Mindenkinek érdeke, hogy Magyarországnak demokratikusan választott kormánya legyen, még azoknak is, akik terrorral fenyegetnek. Az ő biztonságukat is egy demokrataként viselkedő kormány és egy demokratikusan viselkedő kormánypárti szavazói többség képes csak garantálni.
A Fidesz támogatása nem csodavárás, hanem a realitásokhoz történő alkalmazkodás. Az ellenzék támogatása csodavárás. A jelenlegi ellenzék kormányzóképessége meg sem közelíti még a gyurcsányi tehetetlenséget sem, a kétezres évek elejének szocialistái ezekhez képest nemcsak demokraták, hanem soha nem látott szellemi nagyságok is. Kovács László meg az igazmondó juhász.
A magyar demokrácia elmúlt huszonnyolc évében a törvényes időben megtartott választások garantálták, hogy egyetlen kormányzat se gondolhassa azt, hogy örökre hatalmon marad. A szélsőliberálissá erodálódó baloldal 2010-re annyira elveszítette a társadalmi támogatottságát, hogy az gyakorlatilag újraépíthetetlennek bizonyult.
Az örökség, amit hagyott, húszszázaléknyi olyan választó, aki még a Jobbikra, egy erősen nyilas jellegű pártra is hajlandó volt szavazni dühében, valamint olyan marginális liberális csoportok a szocialista párt roncsain kívül, amelyek csak a több évtizedes gyűlöletpropagandával előkészített választók további elkeserítéséhez és hergeléséhez értenek.
Nagyon komoly társadalmi többséget kell szembeállítanunk a törekvéseikkel. Őket és külföldi megbízóikat csak a politizáló, szavazó magyar választók erős többsége rettenti el a helyzet további eszkalálásától.
Ebbe a többségbe bele kell tartozniuk azoknak az ellenzéki szavazóknak is, akik egy működő és fejlődő országot többre becsülnek egy utópia megvalósításába – nem először – belepusztuló országnál.
A szerző szociológus
