Happy birthday, Karl Marx. You were right! (Boldog születésnapot, Marx Károly. Önnek igaza volt!) Így indított április 30-án a The New York Times véleménycikke Karl Marx születésének kétszázadik évfordulóján. A német filozófus bizonyára forog a sírjában, hogy éppen egy olyan újság hozsannázza, amely annak a kapitalizmusnak a szócsöve, amely ellen egész életében foggal-körömmel küzdött. Változnak az idők.
A cikk szerzője, Jason Barker Marxot egyenesen napjaink aktuális filozófusának nevezi, aki olyan mozgalmakat ihletett meg, mint a Black Lives Matter (A feketék élete is számít), vagy a MeToo, amely a férfiak által molesztált nőkkel való szolidaritásra hívja fel a figyelmet. Eközben Nyugat-Európa szintén ünnepelt. Trierben, Marx szülővárosában Jean-Claude Juncker, az Európai Unió vezetője tartott ünnepi beszédet és avatta fel az öt méter magas Marx-szobrot. Az alkotást a kommunista Kína ajándékozta Trier hálás népének. (Ilyenkor jó a kínai kapcsolat, egyébként tilos.)
Juncker beszédében nyomatékosan kifejtette, hogy Marx nem lehet felelős a nevében elkövetett XX. századi bűnökért, és eszméi, ha változott formában is, de továbbélnek a jelenben is. Mit is lehet mindezekre cáfolatként kijelenteni? Hiszen itt visszaköszön az európai balliberális oldal összes frázisa. Az, hogy ugyan a marxizmus nevében szörnyű bűnöket követtek el, osztályalapon gyilkoltak le társadalmi rétegeket, de az elmélet maga tiszta és nemes volt, és hogy Marx emancipációs elmélete egyedülálló, kapitalizmuskritikája pedig máig jelentős.
Fő műve, A tőke első kötete még 1867-ben jelent meg, és a Londonban élő filozófus figyelmét nyilvánvalóan nem kerülte el az akkor tomboló ipari forradalom és vadhajtásai: a gyermekmunka, a szegényházak, a nyomor és a szennyezéstől már-már ihatatlan Temze vize. Úgyhogy nem kellett látnoknak lenni ahhoz, hogy valaki felismerje a kapitalizmus sötét oldalát.
De hogyan is lehetne mindez érvényes a jelenben, még ha csak szimbolikusan is? Juncker, mint az 1968-as szélsőbaloldali fordulathoz és ideológiához hű politikusok többsége, úgy gondolja, hogy mivel a globalizáció hosszú távon ugyanolyan emancipációs szerepet fog betölteni, mint a kommunista forradalmi aktus, miért ne magasztalhatná az egekig azt, aki erőszakkal akarta véghezvinni az osztályok nélküli világ megvalósítását.
Juncker képes volt kijelenteni, hogy Marx nem vonható felelősségre a nevében elkövetett emberiségellenes bűnökért. Nos, úri szalonokban ez már történelmi inzultusnak számít. Juncker talán nem hallott a Kommunista kiáltványról? A kiáltvány ugyanis intellektuális hadüzenet, amelyet Marx és Engels adott ki 1848-ban, és amely nem más, mint a könyörtelen és kíméletlen osztályharc meghirdetése a burzsoázia, a tőkés társadalmi osztály ellen, egy osztálygenocídium. A vérbe mártott irat szerint a kommunista társadalom felé vezető út a kapitalista rend forradalmi lerombolása, majd proletárdiktatúra létrehozása.
A kiáltvány útmutatásait híven követte Sztálin, Ho Si Minh, Mao Ce-tung és a kambodzsai vörös khmerek a XX. században. A balliberális gondolkodás ennek ellenére mindmáig csak a nácizmus szörnyűségeit ítéli el, de azt naponta, és nagyvonalúan átsiklik a kommunizmus százmillió áldozatot követelő rémtettei felett.
Karl Marx filozófiából ledoktorált ugyan Jénában 1841-ben, ám komolyan értékelhető filozófiai munkája inkább csak a Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből című volt. Ez nem egy irodalmi remekmű, de stílusában és intencióiban mégiscsak minőségi színvonal. Ebben Marx egy ideális társadalom megépítéséről beszél, amelyben ötvöződik a francia szocializmus, az angol gazdaság és a német filozófia a feuerbachi antropológiával. (Ludwig Andreas von Feuerbach német filozófus és antropológus Marx kortársa volt.)
Ettől kezdve azonban filozófiai műveket nem publikált, sőt a hátralevő éveiben határozott filozófiaellenességet hangoztatott. A tőke többi részét halála után Friedrich Engels rendezte sajtó alá. Marx minden ódzkodása ellenére A tőke híven tükrözi alapvetően hegeliánus felfogását, ha nem is a nyelvezetben, de a mű sodrásában, ahol az ellentétek lökik előre a kapitalizmust a végzete felé. Élete végén állítólag kijelentette, hogy ő soha nem volt marxista, sőt hírhedt volt antiszemita kiszólásairól.
A halálát követően megjelentek módszertani elméletek, mint például a dialektikus materializmus. A kifejezést az orosz marxista forradalmár, Georgij Valentyinovics Plehanov alkalmazta először 1891-ben. A történelmi materializmus viszont Engels találmánya volt. Az elméletek a későbbi Szovjetunióban Lenin, majd Sztálin alatt váltak a kommunista ideológia alappilléreivé.
Marx munkássága az 1968-as párizsi diákfelkelések idején reneszánszát élte, de csak átmenetileg, a diákság romantikus antikapitalizmusa ugyanis nem volt képes felülírni a teljes nyugati gazdasági rendszert. A XX. század végére a marxizmus csak egy-két maradványországban (Kuba, Észak-Korea) jelentett még útmutatást a jövő felé.
Ezzel együtt Karl Marx művei és politikai tevékenysége felmérhetetlen károkat okozott az emberiségnek. Egyetemes emancipáció helyett milliók estek áldozatul a kommunista önkényuralmaknak szerte a világban, tanainak kritikátlan dicsőítése pedig óriási károkat okozott az emberi gondolkodásnak.
Annak veszélye, hogy elméletei ismét teret nyerhetnek, sajnos máig fennáll, lásd az Európai Parlamentet átható eszmeiséget. Még generációkat kell meggyőzni arról, hogy az az alternatíva, amelyet ő kínált, az emberiség vesztét okozza.
A szerző politológus