A Katona József Színház Jó kérdés címmel múlt ősszel indította el havonta jelentkező rendezvénysorozatát a Színház folyóirat kezdeményezésére és a Magyar Színházi Társasággal együttműködve. Ennek keretében május 14-én Veiszer Alinda Ráckevei Annát, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház most leköszönő igazgatóját, Béres Attilát, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját és Imre Zoltán színháztörténészt, a Nemzet színpadra állításai című, komoly szakmai visszhangot kiváltott kötet szerzőjét kérdezte arról, hogy mit jelent 2018-ban a nemzeti színházi státus.
Jó volt hallgatni a két gyakorlati színházcsinálót az elmúlt évek sikertörténeteiről. A színházaik által meghirdetett drámaíró-pályázatokról, a fiatal színészgeneráció folyamatos jelenlétéről, a már bejáratott fesztiválokról, mint amilyen például a Deszka, és azokról, amelyeket ma még csak terveznek, mint az Európai Nemzeti Színházak Fesztiválját, amelyet a Miskolci Nemzeti Színház fennállásának 200. évfordulójára, 2023-ra szeretnének tető alá hozni.
Mindketten megerősítették, hogy a többtagozatos működés számukra nem teher, hanem kivételes lehetőség arra, hogy színházaiknak a várossal való együttélése még jobban kiteljesedhessen; az operett komolyan vétele véleményük szerint éppúgy elvárható ezekben a vidéki műhelyekben, mint a színvonalas operajátszás, a táncművészet helyzetbe hozása, valamint a gyermek- és ifjúsági előadásokra való fokozott szakmai odafigyelés.
A többségében színházi emberekből álló közönség a két beszámoló nyomán konstatálhatta, hogy az elmúlt évek folyamatosan emelkedő nézőszámai mögött – e két vidéki műhelyben legalábbis – a józan helyzetfelmérés képessége és a határokat folyamatosan feszegető vállalkozókedv, a jövőbe vetett bizalom jelenti azt a felhajtóerőt, amely nemcsak a vezetők, hanem minden valamirevaló művész számára nélkülözhetetlen.
De érdemben tudtak reagálni Imre Zoltánnak a Színház hasábjain közzétett „nemzeti színházi” modelljére is, amellyel annak idején, 2007-ben a budapesti Nemzeti Színház igazgatói tisztségére pályázott. Beszámolóik minden részlete azt támasztotta alá, hogy ez a magyar tradíciókra épülő színházi struktúra az elmúlt évek során életképesnek és innovatívnak bizonyult, szemben azokkal a nyugat-európai kísérletekkel, amelyek – mint Imre Zoltán projektje is – a maguk nemzeti színházát nem egy stabil, kiemelt státusú alkotóműhelyként, hanem egyfajta központi „műsorszóró” menedzserintézményként próbálják működtetni.
Szakmai beszélgetéseken több Nyugat-Európából érkezett alkotó – például Thomas Jolly vagy Francois Chattot – panaszkodott a maga színházi struktúrájának ingatagságáról, hangsúlyozva, hogy a színészek egzisztenciáját negatívan befolyásoló „szabadság”, amely az állandó társulatok hiányából fakad, valójában a produkciók piaci versenyének való kitettséget eredményezi.
Felteszem, hogy többen is jelen voltunk a mostani közönségből azon a 2014. május 26-án rendezett fórumon, amelyre akkor a Katona zsúfolásig telt színháztermében került sor Ascher Tamás, Oberfrank Pál, Schilling Árpád és Vidnyánszky Attila részvételével. Én jól emlékszem arra a késhegyig menő vitára, amelyen Ascher és Schilling az egy évvel korábban működésbe lépett új színházi szisztéma létjogosultságát kérdőjelezte meg, mondván, hogy a módosított előadó-művészeti törvény ellehetetleníti az alternatív szcénát és gátolja a kőszínházak megújulását.
Az elmúlt öt év szerencsére nem ezeket a félelmeket igazolta. Végre lenne tehát minek örülnünk. A két sikertörténeten túl üdvözölhetnénk azt is, hogy megváltozott a hangnem.
Ma már kedélyesen cserélgetünk eszmét azokról a színház létfeltételeit érintő alapkérdésekről, amelyek néhány évvel korábban még felkorbácsolták az indulatokat. De a „jó kérdések” mellett annyi azért ettől a fórumtól is elvárható lett volna, hogy elhangozzék: a vidéki színházi műhelyek napjainkban tapasztalható felértékelődése mindenekelőtt annak az összefogásnak köszönhető, amelyet 2009-ben, az akkor frissen alakult Magyar Teátrumi Társaság kezdeményezett az összes hivatásos és független előadóművész védelme érdekében.
A szerző a Nemzeti Színház dramaturgja
