Számos nemzetközi és hazai jogszabály utal a környezeti szempontból veszélyes cégek és azok vezetőinek felelősségére, elővigyázatossági és megelőzési kötelezettségére. A gyakorlatban azonban a nagy környezetszennyezők, illetve azok gazdag és befolyásos vezetői – a különböző regionális, nemzeti vagy éppen globális érdekek és összefonódások miatt – szinte mindig büntetlenek maradnak. Például a nagybányai telephelyű Aurul SA cianidos folyadékot tartalmazó zagytározójának az átszakadása után a román bíróság – nem meglepő módon – úgy döntött, hogy a kanadai–román vegyesvállalatnak nincs nemzetközi felelőssége, mert azt „előre nem látható körülmények”, értsd havazás, okozta. Így Magyarország nem kapott kártérítést az elszenvedett ökológiai károk miatt.
Azt gondolta volna az ember, hogy egy magyarországi zagytározó átszakadása esetében a magyar bíróság képes lesz felelősségre vonni a szennyezőt.
Nehéz ugyanis elképzelni annál egyértelműbb ipari szennyezést, mint ami a vörösiszapos nátronlúg kiömlésekor bekövetkezett 2010. október 4-én. Ennek ellenére az első fokon eljáró Veszprémi Bíróság felmentette a cég, illetve a regionális környezetvédelmi hatóság vezetését. A 2016. január 28-án hozott ítélet bűncselekmény hiányában mentesítette mind a tizenöt vádlottat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének vádja alól. A bírónő kijelentette, hogy a katasztrófa oka az „altalaj eredetű stabilitásvesztés”.
A tragédiát egy korábbi (1998-as) tervezési hiba okozta, s csak idő kérdése volt a gátfal leomlása. Ezért a szennyezés bekövetkezéséért – a bíróság érvelése szerint – a vádlottak nem felelősek. A vádlottak között volt a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója, a műszaki és a kereskedelmi igazgató, az üzemvezető, a környezetvédelmi felelős és a diszpécser. A vádhatóság fellebbezése után a másodfokú per 2017. január 23-án kezdődött Győrben, majd ez év februárjában a tanács elnöke hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet. Indoklása szerint az elsőfokú ítélet alkalmatlan a felülbírálatra. Októberben kezdődik újra első fokon a vörösiszapper tárgyalása.
A Mal Zrt. 2000-ben jött létre. A magyar tulajdonban levő cégnek, a régió legnagyobb munkaadójának az értékét hárommilliárd forintra becsülték. A jelenlegi tulajdonosi struktúra egy bonyolult folyamat eredményeképpen alakult ki a szocialista kormányzat alatt (1995 és ’97 között), amelyet az LMP által felkért szakértők „irányított privatizációnak” minősítettek a Kolontár-jelentésben (2011). A tulajdonosok az ajkai timföldgyárért tízmillió forintot fizettek, viszont hárommilliárd forint értékű környezetvédelmi beruházást vállaltak. Erre a beruházásra később nem került sor.
Az alumíniumgyártó cégek számára a legnagyobb kihívást a vörösiszap, illetve a nátronlúg kezelése jelenti, amely a timföldgyártás mellékterméke. Egy tonna alumínium előállítása során négy tonna vörösiszap keletkezik. A Mal Zrt. minden évben 700 000 tonna vörös-iszapot termelt, amely a korábbi évek hulladékával együtt összesen már 14,5 millió tonna szennyező anyag tárolását jelentette. A vörös-iszap szilárd hulladék, amely nehézfémeket – kadmiumot, kobaltot és ólmot –, valamint a feldolgozó vegyszereket tartalmazza. A magyar szabályozás 2002 előtt mindig veszélyes hulladékként kezelte a vörösiszapot.
Később a száraz (lúgmentes) vörösiszapot már nem tekintették veszélyes hulladéknak. A baleset előtt a Mal vezetése elérte a helyi környezetvédelmi hatóságoknál, hogy a 10-es tározó ne minősüljön veszélyeshulladék-lerakóhelynek, bár az ott tárolt nagy mennyiségű folyékony lúg miatt valójában az volt. A helyi szereplőknek ez a korrupciógyanús döntése meghatározó szerepet játszott a szennyezésben, ugyanis minimálisra csökkentette a hatósági ellenőrzés lehetőségét. Az országban található többi, nem a Mal tulajdonában levő vörös-iszap-tározók továbbra is veszélyeshulladék-lerakóhelynek minősültek, ennek megfelelően szigorú hatósági ellenőrzésnek voltak kitéve.
Néhány országban – például Franciaországban, Görögországban és Japánban – a vörös-iszapot egyszerűen a tengerbe engedik. Máshol a lúgos folyadékot újrahasznosítják, és csak az úgynevezett száraz vörösiszapot tárolják. A legnagyobb probléma a lúggal van, amely a Mal Zrt. által is használt elavult nedves technológia esetében benne marad a vörösiszapban, mert égési sérüléshez hasonló szövetkárosodást okoz. A szennyezés során két ember a nátronlúg maró hatásába halt bele a kórházban, a többi ember súlyos sérülését is ez okozta, nyolc ember pedig megfulladt az áradatban. Ez is mutatja, hogy milyen nagy mennyiségű lúgos folyadék ömlött ki a tározóból.
A 10-es tározóban a vörösiszapon több mint egyméternyi – más források szerint hatméternyi –, erősen maró, 13-as pH-jú tömény lúgot tároltak. A tározó gátja délben szakadt át, és körülbelül egymillió köbméter nátronlúg ömlött ki. A kiömlő lúgot vörösre festette a tározóban levő szilárd halmazállapotú vörös-iszap. Innen a szennyezés téves megnevezése. Ezzel a nyelvi eszközzel élt vissza a Mal vezetése is, amikor folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy a vörösiszap nem kimondottan veszélyes anyag, ami igaz, viszont a kiömlött marónátron már kimondottan az. „Olyan, mintha hipó folyt volna a településekre és a völgyre” – mondta az egyik szakértő.
A nátronlúg áradása öt perc alatt elérte és beborította Kolontár szélső házait, mivel azok egy mély gödörben álltak. Az otthon tartózkodóknak esélyük sem volt a menekülésre. Ezután a lúgos zagy elérte a Tolna patakot, és annak a folyását követve levonult; Devecseren elpusztított 300 házat, sőt még Somlóvásárhelyen is néhányat. A szennyező árhullámot még a Dunába érkezése előtt sikerült közömbösíteni. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált, és összesen 315 milliárd forintos veszteség keletkezett. Az ipari szennyezés hétköznap, munkaidőben történt, amikor viszonylag kevesen voltak otthon. Belegondolni is rossz, hogy hány ember halt volna meg, ha a gátszakadás néhány órával korábban vagy később történik, amikor az emberek többsége még vagy már otthon van.
Az elsőfokú bíróság teljes mértékben elfogadta a Mal védekezését, amely szerint a gátszakadás oka a talajmozgás volt. Kétségtelen, hogy a gátépítők is hibásak voltak, amikor rossz helyre, egy áthelyezett patakmederbe, és rossz anyagból, az Ajka környéki, magas urántartalmú szén salakjából és pernyéjéből építették meg a tározó falát. Ugyanakkor számos kérdés felmerül a cég és a regionális hatóság felelősségével kapcsolatban.
Miért nem tudott a cég vezetése a 10-es tározó altalajának az instabilitásáról, és ha tudott róla, miért nem foglalkozott vele? Valójában azonban a Mal tudott arról, hogy a tározó nem stabil, hiszen a kiszivárgott iszapot folyamatosan visszaszivattyúzta, ami ráadásul gyengítette a gát alsó rétegét. Miért nem modernizálták a technológiát? A katasztrófa után az állami felügyelet alatt levő cég 2011 februárjában áttért az úgynevezett száraz technológiára, amikor a környezetet nem terhelik folyékony zaggyal. A cég vezetése ezt a technológiaváltást már a katasztrófa előtt is megtehette volna.
Miért nem tette meg?
Miért volt olyan nagy mennyiségű és nagy koncentrációjú tömény lúg a vörösiszap tetején? A vörösiszap kiporzása már sokkal kevesebb és sokkal hígabb folyadék alkalmazásával is elkerülhető lett volna. Ha például csak negyedannyi nátronlúg van a vörösiszap tetején, akkor elkerülhető lett volna nyolc ember halála, akik megfulladtak. Hogyan tudta elérni a Mal a helyi hatóságoknál, hogy az instabil és nagy mennyiségű tömény lúgot tartalmazó 10-es tározót veszélytelen hulladéktárolónak minősítsék? A regionális hatóságok miért nem akartak és tudtak ellenállni a cég kérésének vagy nyomásának? Miért nem volt legalább egy védőgát a tározó és az alatta elhelyezkedő települések között? A szennyezés után gyorsan épült egy védőgyűrű Kolontár körül. Ez miért nem történt meg a szennyezés előtt?
A Mal Zrt. vezetése egymillió köbméternyi tömény lúgot tartott három település, illetve több ezer ember feje felett. Miközben a gátszakadást – ha más nem – már egy kisebb földrengés is előidézhette volna. Mi ez, ha nem maga a közveszély? Felfoghatatlan, hogyan állíthatta az első fokon eljáró bíróság, hogy a Mal vezetői mindent megtettek a közveszély elhárításáért. Azt, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan volt és eljárási szabálysértések is történtek, a Győri Ítélőtábla is kimondta a másodfokú eljárásban, egyúttal arról is döntve, hogy az egész pert újra le kell folytatni.
A szerző habilitált docens