Biztos helyről, a tévéből tudom, hogy tűz van. És ezt nem Milos Forman valamelyik legendás tűzoltója jelezte, hanem egy jobbikos képviselő. Nem, nem országgyűlési, utcagyűlési képviselő. Megszólaltatta a riasztót, de érdekes módon senki nem szaladt el. Sőt még lelkesebbek lettek, hiszen amit az utcagyűlési képviselők a köztévé székházában előadtak, az valóban világszám. Mert hát a DK-s Varju László szabadulóművész például a nagy Houdinit is megszégyenítve – amire senki nem gondolt – mentővel szökött el a helyszínről.
De a többiek! A többiek kitartottak, és többségük halált megvető bátorságról tett tanúbizonyságot. Így káprázatos volt a Hadházy Ákos mászócsoport névadójának lépcsőszáma háló nélkül. Bizony, ez a szám még a Parlamentben is szólna. A gazdája helyett is, és legalább mi is szórakoznánk az adáson.
Látszott, hogy valamennyien gyakorlott artisták, s a jeles Bangóné parancsára úgy feküdtek hasra, akár a ketrecből jött oroszlánok, bár azok nem tudják – a külföldi tévések számára is mutatósan – tarkójukra rakni munkában megfáradt végtagjukat. És hát Kunhalmi Ágnes. Ő valóban tudja, mi az a gender, mit jelent a férfias keménység. Úgy rontott neki az előtte betett ajtónak, akár egy rögbis a goromba ellennek. Igaz, lepattant róla, de látszott, hogy még egy sokkalta keményebb ellenfélnek, akár egy tölgyfa ajtónak vagy valamelyik párttársának is hajlandó lenne nekifeszülni, ha a párt érdeke úgy kívánja. Most is felpattant, s bánatában vagy lelkesedésében csaknem meglengette a körülötte topogó valamelyik ellenállót.
Aztán Ágica, mindenki Vadai Ágicája, sőt a nemzeté. A nagy illuzionista. Minden mozdulatán, rezzenésén és hangja tremolóján, jelszavai bravúros ismételgetésén érezni, ő valóban a kor gyermeke, igazi utcagyűlési képviselő. Azt várja az ember, hogy néhány konvencionális kártyatrükk után – elvégre a konzervatívoknak is kell nyújtani valamit – a cilinderéből a fülénél fogva előráncigálja a Marseillaise hangjaira ütemesen rugdalódzó főnökét, Szemlőhegy örökös vers- és igazmondó bajnokát, majd a tapsokat bekasszírozva sűrű meghajlások és bocsánatkérések közepette elrohan vele, mint Varju képviselővel a mentő.
És meg sem állnak a legközelebbi templomig, ahol Gyurcsány – legújabban ő is – utcagyűlési és pártmogul megejti napi bérmálkozását. Így aztán még szorosabb lesz a viszony népének vallásos része és a híres szőlész-borász között, ugyanakkor a nemzet – mínusz a határon túliak – Ágicájával is, hiszen ő lesz az igazmondó bérmakeresztanyja.
Csak a bohócok hiányoztak. Pontosabban ahol mindenki ripacs és bohóc, ott senki nem az. Ott az a norma, a mindennapi létminimum. Viszont melóst tényleg nem lehetett látni. Persze ránézésre ki mondja meg, hogy ki a munkás vagy a – polkorrekt migránsmegnevezés mintájára – munkásgyökerű? Első blikkre ezt csak valamelyik nagy felismerő, jeles liberális hitszónok tudná bizton kijelenteni, s amíg valamelyikük meg nem szólal, pontosabban ki nem nyilvánít, csak találgathatunk, hogy mire ez a nagy felhajtás, görögtűz – az is lesz –, petárdaszó és konfettizivatar. Kik tüntetnek és miért? Ki ellen? A világ ugyan ünnepli az utcaművészeket, talán még élvezi is a műsort, mi kevésbé. Bár lehet, Forman ezt is meg tudná énekelni. Az idétlen magyartűzzel együtt.
A szerző újságíró