A kormányzat a napokban meghirdette augusztus 20. ünnepi programját. Kiderül belőle, hogy a Kossuth téren most is állami megemlékezés lesz, az érdeklődők az Országházban megtekinthetik a Szent Koronát, a Duna-parton megnyílik az ízek utcája. A külföldieknek is oly vonzó magyar főváros a hét végén nyilvánvalóan sok látogatóra számíthat.
Erős túlzás lenne persze azt állítani, hogy a készülődést kizárólag az előre meghatározott menetrend szabná meg. Semmilyen szempontból sem egyszeri, kivételes, netán új alkalom a jelenlegi. Augusztus 20. hosszú ideje szinte elképzelhetetlen például zászlófelvonás, tisztavatás és tűzijáték nélkül. Régóta hozzátartozik az ünnephez a légi és a vízi parádé, csakúgy mint a helyi ünnepségek sorozata országszerte.
Az államalapításról és az államalapító Szent István királyról egészében véve évszázadok, évtizedek óta megemlékezik az ország, s a most meghirdetett program legtöbb eleme is az erős hagyományt követi. Talán éppen ez az állami ünnep fő vonzereje. A rendezvények sora átível az elmúlt időszakokon, s önkéntelenül is ott él mindenkinek a gondolataiban, aki a nemzethez tartozónak érzi magát.
Más kérdés, hogy az élet mostanára sok új elemmel bővült. Rengeteg változás történt már csak azóta is, hogy az ország 2004-ben az Európai Unió tagja lett, s a tágabb nemzetközi környezet is lényegesen átalakult. Az új feltételek közt a legtöbb állam a helyét keresi, és olyan kapcsolatokra törekszik, amelyek garantálni tudják számára a szuverén működést.
A vélemények persze eltérnek, de a tapasztalat szerint a biztonságot nálunk mindenképpen elősegíti, hogy az Országgyűlés 2011-ben új alkotmányt és több sarkalatos jogszabályt fogadott el, s részben módosította a választójogot is. Bár a jogi kódexek hasznosságát, minőségét igazából csak az idő mutathatja meg, annyi már most is megállapítható, hogy a szabályozás eddig kiállta a próbát. A parlamentáris rendszer – a hozzá kapcsolódó fékekkel és ellensúlyokkal együtt – zökkenőmentesen működik, a kormányzati szerkezet szilárd, a választójog pedig garantálja a fontos demokratikus alapjog érvényesülését.
A jogi berendezkedés persze nem csak közjogból áll, a magánélet rendezőelveit az utóbbi években szintén sikerült törvénykönyvekbe foglalni. Ez mondható el a büntetőjog, a polgári jog és a hivatalos eljárások szabályrendszeréről. Így helyenként új formulák szerint alakulnak a családi, a tulajdoni kapcsolatok és az üzleti élet feltételei is. Fontos szempont volt és remélhetőleg marad is, hogy a hivatalos kötöttségek csökkenjenek, ahogyan ezt a leglátványosabban talán az adóügyi és az építési eljárások hatósági kívánalmai mutatják.
Az elmúlt évek gyakorlata már igazolta ugyanakkor, hogy az ország kapcsolatrendszere manapság távolról sem egyirányú. Az állam nemcsak a magánszemélyekkel kerülhet kontaktusba, de például jogi vitába keveredhet az európai országok közösségével, magával az Európai Unióval is. Ennek révén mindegyik résztvevő formálhatja, alakíthatja a saját mozgásterét. Az állam polgárai természetesen szintén elmehetnek az európai fórumokhoz, az így leszűrt tapasztalatok azután visszahatnak a hazai, belső viszonyokra. Ezt a bonyolult, de még mindig szinte idillinek mondható helyzetet, kapcsolatrendszert komplikálja, hogy a nemzetközi és az európai színtéren új problémakör jelent meg, amelyet az újkori népvándorlás idézett elő.
A kérdés tulajdonképpen ez ügyben is egyszerűnek látszik: meddig terjed az egyes szereplők, mondjuk a tagállamok és az Európai Unió cselekvési lehetősége? A válasz – bárhogyan hangozzék is – talán minden korábbinál fontosabb, valószínűleg sorsdöntő lesz.
Az országok és egyben Európa jövőjéről határoz ugyanis, aki végül megadja majd a feleletet.