Több elemző kiemelte Matteo Salvini és a magyar miniszterelnök találkozójának a fontosságát. Én egy kicsit másképp közelítem meg. Több oldalról szándékozom bemutatni, és más szálon talán máshová is fogok eljutni.
Az Európai Unió nagy változások előtt áll, szó szerint vagy állva marad, vagy összeomlik és alkotórészeire hull. Magát a találkozót nem a két politikus emelte magasba, hanem paradox módon Emmanuel Macron, a francia elnök, amikor ellenfélnek aposztrofálta Orbán Viktort. Ezzel több hibát is vétett. Beismerte, hogy ideológiai szempontból egy, a sajátjához képest kis ország miniszterelnökét tartja igazi ellenfélnek az elkövetkező uniós választásokon, egyben azt is beismerte, hogy tart tőle. Ezzel Orbánt a maga szintjére helyezte, felemelte, ami jó, nagyon-nagyon jó.
Másik aspektus: a valóságról. A valóság nem a fa, az épület, a gépjármű, a ruha. Nem. A valóságot mi, emberek teremtjük meg, mint közösség, társadalom. Már a primitív társadalmak (nem szeretem ezt a pejoratív megnevezést) is idejük túlnyomó részében beszélgettek, és a civilizációk azóta is mindig hálózatot és ezzel valóságot hoztak létre. Az állam, a társadalom, a nemzet, a kultúra valóságteremtő közösség. Ez a funkciója. Ezért fontos az ideológia és a beszélgetés. Valóságot teremt.
Orbán Viktor elindult egy göröngyös, nehéz úton, és amikor elindult, még nem tudhatta, hogy a hazáján kívül is talál szövetségeseket, de volt egy víziója, amely valóságot teremtett. Ettől a valóságtól riadt meg Macron, ezt a politikai pillanatot tudtuk megragadni a minap az elnök arcán. Ez pedig a döbbenet és a riadalom. Ő, aki meghirdette a nacionalizmus, a nemzetállam és a néppárti frakció szétverését (szó szerint szétverését, szétzúzását).
Azt gondolta, Angela Merkel meggyengülése után egyedül van Európa porondján, ő a karmester. Most szembesül azzal, hogy nem úgy lesz, ahogy gondolta, a zenekar nem úgy játszik, ahogy ő szeretné. Ki is igazából Macron? Kinek a kottájából játszik? A nagyhangú és a (még) fősodratú liberális elit mögé állt, sőt ők találták ki, gyakorlatilag egy laborban kimérték grammokban, köbcentikben.
Valójában az igazi tét az, hogy tud-e még győzni a liberális ideológia, e harcias kisebbség rá tudja-e erőszakolni kártékony akaratát a többségre. Keresztül tudja-e vinni milliók betelepítését? Erről szól a következő uniós választás: liberális, nyitott társadalom, süllyedő, hanyatló Európa vagy virágzó nemzetek Európája. Kulturálatlanság kontra kultúra.
Tehát nem Macront kell látnunk, hanem mögötte a liberális elitet, amit Macron mond, valójában nem ő mondja, hanem mondatják vele. Vagyis amikor megnevezi Orbánt mint ellenséget, nem ő, hanem a liberális elit neonácizza le és próbálja a legrosszabb bélyegekkel teleragasztani, de ez egyben emberi és politikai gyengeségét is elárulja. A küzdelemben mindenkinek a valós arca mutatkozik meg. Ha megmutatkozott, néven kell nevezni. Ha beteg a test, márpedig Európa teste beteg, meg kell nevezni a betegséget, meg kell hozzá nevezni a gyógyszert és meg kell találni a gyógyulás módját. Ez a betegség a gazdasági menekülteket szervezetten betelepítő, szélsőséges liberalizmus. A gyógyszer pedig a keresztény nemzetek Európája, amely megállítja az illegális migrációt.
Macron elszámolta magát. Azt hitte, Európa és Franciaország egy, azt hitte, hogy amit eltervezett, könnyedén keresztülviheti, azt hitte, a liberális szövetségesei könnyed győzelemre segítik az általa képviselt eszmét, de nem. Ez az igazi üzenet. Új valóság van, az igazi, végre. A régit sutba lehet dobni!
A szerző egyetemi docens