Régóta lehet olyan érzésünk, hogy nem is a kettős mércét szeretik a balfélen, hanem az egyenlő mércét nem bírják. Ennek adták bizonyságát a baloldali pártok képviselői és holdudvaruk, amikor a fülük botját sem mozdították arra a közönség soraiból érkező bemondásra a hagyományos, Farkasházy Tivadar által kreált szárszói találkozón, hogy a kormánypárti politikusokat le kellene lőni.
Ha ugyanis ennek a vérszomjas, a legsötétebb diktatúrákat idéző és imádatukról tanúskodó felszólításnak csupán morzsányi töredéke – mondjuk egy pedagógiai paskolás utáni áhítozás – hangzott volna el egy jobboldaliként számon tartott rendezvényen, a kénköves pokol ásítoztatóan unalmas hely lett volna ahhoz az üvöltőpartihoz képest, ami azonmód követte volna balról a kijelentést. Miután azonban a baloldalnak nevezett zűrös konglomerátumra vonatkoztatva még verbálisan feddő, habkönnyű helyretételi kívánságok sem hangzanak el soha polgári oldalról, ez a feltételezés eleve csak szigorúan hipotetikus lehet.
A neoliberális utódpárti brancs viszont jogot formál arra, hogy a konzervatív értékrendnek még a létjogosultságát is felháborodottan elutasítsa és kikérjen magának minden olyan kísérletet, amely arra irányul, hogy ő is egyenlő megítélés alá essék az internacionalista munkásmozgalmilag elsöprendőnek ítélt haladásellenes, a történelem szemétdombjára küldendő reakciós elemekkel. Ezért aztán nem is igen veszik észre, hogy európai humanista mércével milyen undorító valakinek a lelövését nyilvánosan követelni.
Tudjuk persze az utódpárti napilapban megjelent tudósításból, hogy a kormánypártiak lelövését szorgalmazó rikkantásra érkezett azért reakció a pulpituson ülők egyikétől. Gulyás Márton, a liberóbalos happeningek főpankrátora tudniillik rögvest úgy reagált: erőszakmentesen akarja leváltani a rendszert, az Orbán takarodj nála nem cél, hanem eszköz.
Ez a könnyzacskókra ható kiállás a jogállami normák mellett annyira lenyűgözhette a jelenlévőket, s főként az orgánum tudósítóját, hogy ki is emelte eme intermezzót. Csak hát bizonyára a nagy igyekezettől és feltehetően az ideológiai színvakság okán a cikk szerzője sem érzékelte, mennyire önleleplező még a féloldalas elhatárolódásszerűség is.
Hiszen az emberek útból való eltakarítására buzdítás vajon mire vezet? Nem az erőszakra? Amire egyébiránt Juhász Péter, az Együtt politikusa is utalt, éppen a lelövetős közbekiabálást kiváltó felszólalásával. A lakosságtól mártírkodva rendszeresen pénzt tarháló, titokzatos megélhetésű underground színvonalú személy azt ecsetelte ugyanis, hogy „nyulakkal állunk szemben, akik tigrisnek álcázzák magukat”. Erre kérdezte a sátorban valaki, miként lehet a tigrisekkel párbeszédet folytatni, majd a hallgatóságból érkezett rá a kivégzést szorgalmazó válasz.
Hát ha ez sem agresszióra való felbujtás, akkor mi az? A szabadon garázdálkodó vadállatokat, tigriseket mindenütt a világon ártalmatlanítják és befogják. A nyulakat viszont halomra szokták lőni a vadászatokon. A kivégzéses bekiabáló tehát csak végigvitte és logikusan befejezte azt a gondolatot, amit a Soros György és az amerikai Demokrata Párt által dajkált Együtt alelnöke nem tartott célravezetőnek konkretizálni.
De hát miért is ne ihlette volna meg a vendégsereg összetétele a politikust, ha egyszer ott ült a válogatott közönség között maga Gyurcsány Ferenc is? Aki éppen tíz esztendeje deklarálta, hogy a jobboldali politikusokat be kell fogni és telepre szállítani, mint a kóbor kutyákat. Emlékezhetünk: nem telt bele pár hónap és a kóbor ebekkel való bánásmód egész jogállaminak tűnhetett ahhoz a brutális eljáráshoz, lövetéshez képest, ahogy a szocialista nemzetverető fellépett karhatalmistáival a vele egyet nem értő lakosság s az ünneplő tömegek ellen.
Juhász Péter hiába mondta azt lapunknak, hogy ő egy növényt vagy állatot sem tudna bántani. Ha nem is ő vállalkozik a fenyítésre, hanem mást hergel – a végeredmény ugyanaz. A Farkasházy-féle gyűlöletparti résztvevői már vakok és süketek a saját szövegeikre. Nem esett le a tantusz Juhász Péternek, sem a többi liberális kommandósnak, hogy az ölési felszólítással olyasmi hangzott el, amire nekik felháborodottan reagálni kellene. Hát nem is voltak kíváncsiak, ki mondta ezt a förtelmes fasisztoid szöveget? Ez a penetráns beszólás a napi ügymenet rutinja.
A gyanút alátámasztja, hogy a legtöbb balos sajtótermék számára nem volt hírértéke ennek A konzervatívokat lelövik, ugye? jeligéjű kívánságműsornak. Arra is választ kaphattunk természetesen a mostani leleplező, szégyenteli történésekből, miért nem engednek be a szárszói szektás szeánszokra olyan újságírókat, akiket nem tartanak megbízhatóan liberálszervilisnek. Ők a szegregációról, diszkriminációról tudniillik nemcsak beszélnek – hanem buzgón gyakorolják.