Eszükbe sem jut az, hogy a globalizmus jegyében a tömegnek folyamatosan csökken a jövedelme, s ők egyre távolabb élnek a társadalom zömétől. Amikor újságírókról beszélünk, ma már az egyre nagyobb médiavilág liberális harcosairól is beszélünk, akik sokszor már nem megbízásra, hanem önálló kezdeményezésből támadnak. Érdekes módon az ellenség mindig a közösségi társadalom: nacionalizmus, rasszizmus, antiszemitizmus stb. néven. Miközben e jól fizetett társaság, amely a legjobb helyeken, tehát szegregáltan lakik, durván kárhoztatja az alsóbb rétegeket, ha azok nem kérnek a „multikulturalizmusból”. Az ember csak azt nem érti, hogy miért nem mutatnak példát.
A liberális újságírók doktrinálisan Lenin legjobb tanítványai, csak már nem hirdetnek osztályharcot, de a szabadság (egyenlő szabadosság) azt jól helyettesíti. Helyismeretre nincs szükség ahhoz, hogy mindig tudják, ki a jó és ki a gonosz. Mindenből tudnak politikát csinálni (lásd legutóbb az osztrák–magyar futballmeccset). Jó örökösei a kommunista újságírásnak abban is, hogy mindig azzal vádolják ellenfeleiket, amit ők maguk csinálnak. S abban is, hogy ők semmibe vehetnek törvényt, szabályt s mindent. Lásd az angol népszavazást, ahol addig kellene szavazni, és olyan előzetes előírásokkal, ameddig a számukra kedvező eredmény ki nem jön. Az ellenfél mindig hazudik, míg ők csak „nem bontják ki a teljes összefüggésrendszert”. (Lásd kiváló hívüket, Gyurcsányt!)
Az elhallgatás, a hiteltelenítés minden formája jó akkor, ha a népet félre lehet vezetni. S ma ez könnyű, hiszen az ellenfelek mögött nem áll ott a globalista pénztőke pénze. Ma már – ezt nyugodtan le lehet írni – a sajtó és média zöme nem a polgári társadalmat szolgálja, hanem a nagy vagyonokét, mint a brüsszelita bürokrácia is. Problémák legfeljebb akkor vannak, ha azok között van érdekkonfliktus. Ma már csekély a nemzeti nagytőkék közötti konfliktus, s így szinte egységes a nagytőkét szolgáló média világa.
Ezt a nagytőkét viszont egyre inkább csak a globalizáció érdekli, s így az újságírókat is. Minél inkább néhány tőkeközpontból intézik a világ dolgait, annál kevesebbet kell gondolkodni, tanulni, művelődni, s annál kevésbé számít például az, aki nem beszéli az 1500 szavas primitív globalista pidzsin angolt. Ma már a hitlerizmus miatt szellemileg megnyomorított németek saját országukban is angol nyelvű tanácskozásokat rendeznek. Minek? A világ vezető országának szellemi emberei így szépen eltompulnak s egyre többen elhiszik azt, főleg a globalista újságírók, hogy az angol nyelvű információk mindentudást biztosítanak. Pedig a világ sohasem lesz, lehet egységesen amerikai srófra járó közeg. Még akkor sem, ha a vezető liberális médiumok, egymástól átvéve ugyanazt a hírvilágot, egyetemesen uniformizálják a tájékoztatást.
Most óriásit buktak liberálisék Ausztriában. Kiderült, hogy csaltak, mint 1947-ben Magyarországon a kommunisták. Még szerencse, hogy Ausztriában elég erős értékkonzervatív erők vannak. Kíváncsi vagyok, hogyan fognak magyarázkodni. Ugyanúgy, ahogyan a Soros György nevezetű szimpla tőzsdespekuláns Európát megváltó hülyeségeinél. Ha a liberális újságírás – mint az eredetnél! – valóban a polgári és nemzeti értékeket képviselné, akkor ők lennének a bevándorlás elleni harc élvonalában, de ők ma más érdekeket tartanak fontosnak. S még azt sem veszik észre, hogy zömében muszlim pártfogoltjaik a hitetlen fajtájukat elsőként a feministákkal, homoszexuálisokkal együtt fogják a társadalomból kiiktatni. A keresztyének, mint a Könyv népe, a végén kerülnek csak sorra.
A nyugati liberális újságírók tudatlansága csak fokozódik azáltal, hogy helyi hír- és információforrásaikat a lokális liberálisoktól szerzik be. Ezek egy évszázada doktriner fazonok, azt terjesztik, ami vágyálmaikat és múlthamisításaikat tartalmazza, s amellyel általában csak ártanak saját népüknek. Ez is régi kommunista hagyomány, amikor mindig megismerhettük a haladó közvéleményerők álláspontjait – mindentől függetlenül. Szóval igazuk van azoknak, akik arról beszélnek, hogy a tudományos szocializmust felváltotta az ugyanolyan obskúrus tudományos liberalizmus. A hasznos idióták is maradtak (lásd Lenin elvtársat).
A modern liberális újságírást Magyarországgal kapcsolatban állatorvosi lóként lehet tanulmányozni. Alig van, aki beszéli a magyar nyelvet, többnyire ezért is keveset járnak az országban. Az már a pofátlanság csúcsa, amikor ennek ellenére barna/fekete inges vonulásokról írnak és zsidóellenes atrocitásokat, diktatúrát emlegetnek. Persze, hiszen forrásaik az új Kádár-rendszert is vizionálják. Azok, akik hűségesen kiszolgálták azt! A Putyinnal kapcsolatos hazudozásokat akár hagyhatjuk is. Mindenkinek szabad üzletet kötni (a bojkott miatt kerülőutakon) az oroszokkal, Magyarországnak azonban nem. S a csaló osztrák liberális demokrácia felléphet kioktatói pozícióban. Az állítólag konzervatív lapok pedig, mint a Die Presse, a Die Welt vagy a Frankfurter Allgemeine Zeitung, kórusban aggódnak a magyarokért. Az angolszász sajtót meg kár volna emlegetni, ahogyan a primitíven majmoló cseh, szlovák vagy lengyel liberálisokat is.
Szegény polgári világ, ha ilyen médiád van, nincs nagy jövőd, legfeljebb annyi, mint a kommunista világnak lett.
A szerző történész, egyetemi tanár