A viszontagságokra és az emberi jogi fundamentalizmus által korlátozott közpolitikában adható válaszadás nehézségeire jó példa a hazai egyházügyi szabályozás elmúlt pár éve, illetve a napokban benyújtott új egyházügyi törvényjavaslat.
2011-ben a keresztény-konzervatív kormánytöbbség alapvetően azért alkotott új törvényt a területre vonatkozóan, hogy véget vessen a bizniszegyházak korszakának, amelyek a korábbi, 1990-es törvény jogalkotói szándékával ellentétben igencsak megszaporodtak. Negyvenöt év kommunista, vallásüldöző terror után természetesen érthető volt, hogy a demokratikusan megválasztott Országgyűlés egy, a vallásszabadság garantálása mellett az egyházalapítás feltételeit is igencsak lazán körülhatároló jogszabályt fogadott el. A kialakuló jogállami keretrendszeren belül – mely az egyházi szektorban is az egyenlő bánásmódot ismerte mint fő szabályt – viszont sokan ráébredtek arra, hogy egy szélesebb baráti körrel nemcsak az egyes közcélúnak nevezett tevékenységek után járó kiegészítő állami normatívák, de a magánszemélyek szja-felajánlásai, illetve az azokhoz szintén odatapasztott állami kiegészítések miatt is vonzó lehetőség egyházat alapítani. Az állam természetesen a történelmi egyházakat például az örökjáradék révén részesítette „különleges bánásmódban”, de a törvény által az egyházaknak – ilyenből pedig 2011-re közel 300 volt – megállapított adókedvezmények kapcsán nem igazán lehetett differenciálni, ahogy például nemzetbiztonsági szempontokat sem lehetett figyelembe venni.
A 2011-es törvény alapgondolata tehát az egyházzá válás feltételeinek szigorítása volt (legalább ezer fő kezdeményezésére; húszéves hazai vagy százéves nemzetközi működés; Országgyűlés által történő elismerés stb.), ezzel párhuzamosan pedig a szabad vallásgyakorlás és az egyházalapítás jogának élesebb elhatárolása. Stílusosan a kálvária ekkor vette kezdetét. Az Alkotmánybíróság először 2011-ben eljárásjogi okok, majd 2013-ban tartalmi okok miatt dobta vissza a törvényt. Erre adott reakció volt, hogy az akkor még létező kétharmad az alaptörvénybe írt egyes szabályokat, így némileg módosított, szigorúbb tartalommal (Magyarország lakosságának 0,1 százalékát elérő taglétszám), de immáron alkotmányos alapokon nyugodott a bevett egyházak és az állam együttműködése. Több korábbi kisegyház azonban nem nyugodott bele az ügybe, és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Az EJEB – a bíróság, mely a vidéki, egyedülálló nyugdíjasokat halálra kínzó Magyar László esetében kifogásolta a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést, kártérítést ítélve meg Magyarnak – a gyakorlatából és hitvallásából fakadó emberi jogi dogmatizmus miatt természetesen a kisegyházak javára ítélt. 2014 tavaszán ugyanis kimondta, hogy az egyházak Országgyűlés általi elismerése, illetve az az egyes vallási közösségek közötti, az egyház-finanszírozásra visszavezethető különbségtétel oly mértékű, hogy az sérti az emberi méltóságot. Tekintettel arra, hogy az EJEB jogszabályt közvetlenül nem semmisíthet meg, az érintettek újra az Alkotmánybírósághoz fordultak a döntésre hivatkozva. Az AB idén nyáron ki is mondta a magyar szabályozás nemzetközi szerződésbe ütközését, kötelezve a jogalkotót, hogy október 15-éig módosítsa a szabályozást.
A problémakör második, jelenleg még le nem zárt szakasza itt kezdődött el. A jogalkotó – nyilvánvalóan attól tartva, hogy ha nem eléggé „EJEB-konform” módosítás születik, akkor további kártérítési perekre lehet számítani – egy, a fentebb említett koncepcióktól igencsak eltérő tervezetet hozott nyilvánosságra október végén. A tervezet a vallási közösségek három új kategóriáját – vallási egyesület, nyilvántartásba vett egyház és bejegyzett egyház – vázolta fel, melyeket immáron az Országgyűlés helyett a bíróság vesz nyilvántartásba. A tervezet azonban figyelmen kívül hagyta, hogy az alaptörvény tartalmaz egy negyedik kategóriát, a bevett egyházét, ezenkívül jelentősen megkönnyítette volna az egyes kategóriákba történő be-, illetve átlépés küszöbszintjeit (egyesületnél minimum tíz, a két egyháznál száz, illetve ezer tag) úgy, hogy a közcélú tevékenységek támogatására az egyházakkal köthető megállapodások között jóformán semmilyen differenciálási lehetőséget nem biztosított. Az Országgyűlésnek végül november elején benyújtott törvényjavaslat azonban már érzékelhetően igyekszik e hibákat kiküszöbölni, egészségesebb egyensúlyt teremtve az eredeti, 2011-es jogalkotói szándék, azaz a bizniszegyházak kiszűrése és a bíróságok által támasztott elvárások között.
A javaslat alapján továbbra is a bíróság veszi nyilvántartásba a vallási közösségeket, fő szabály szerint taglétszám helyett azonban az elmúlt évek szja-felajánlásaihoz kötve a regisztrációt. Kihúzandó az EJEB-diszkriminációt emlegető döntésének egyik méregfogát, de szembemenve a 2011-es jogalkotói szándékkal, valamennyi egyház jogosult lesz az szja 1 + 1 százalékára, azonban az már az állam diszkrecionális jogköre maradna, hogy mely vallási közösséggel köt együttműködési megállapodást. Ennek kapcsán szintén előremutató változás a tervezethez képest, hogy történelmi súlyukra és társadalmi beágyazottságukra tekintettel differenciálni lehet majd a közcélú tevékenység állami támogatása kapcsán az egyes egyházak között, legyen az akár nyilvántartásba vett, akár bejegyzett – akár bevett. És itt viszont elérkeztünk a törvényjavaslat neuralgikus pontjához, amennyiben az nem tesz érthető és átlátható különbséget a többi vallási közösséggel, illetve a bejegyzett egyházzal köthető megállapodás(ok) között. A szöveg alapján ugyanis az állam valamennyi vallási közösséggel – így a bejegyzettel is – (rész)megállapodást köthet, azonban utóbbival úgynevezett átfogó megállapodást is, melyet az Országgyűlés törvényben hirdet ki, és amellyel egyes bejegyzett egyházak bevetté válnak.
A bevett egyház kategóriájának beiktatása az alaptörvény miatt mindenképpen szükséges volt, azonban a törvényszöveg alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy a bejegyzett egyházakkal egyébként, a többi vallási közösséggel köthető mintájára kötött megállapodás azonos-e vagy sem az átfogó megállapodással. Amennyiben igen, úgy baj van, ez esetben ugyanis bejegyzett egyházzal csak úgy működhetne együtt az állam, ha az egyben „bevetté” is avanzsál. Ha nem, akkor érdemes lenne pontos különbséget tenni a két kategória között. Ez azért sem mellékes, mert a javaslat szerint csak a bevett egyház tekintetében lehetne eltérni az állami kiegészítő támogatás felső korlátjától. Ami nagyobb gondot okozhat azonban, az az, hogy az alaptörvény szövege szerint valamennyi vallási közösség kérelmezheti az Országgyűléstől bevett egyházként történő elismerését, a részletszabályokat az egyházügyi törvényre hagyva – azonban annak tárgyalt módosítása minderről összességében csak egy bekezdésben szól. Mivel az Alkotmánybíróság és az EJEB korábbi kritikái éppen ilyen eljárásjogi hibákra hivatkoztak korábban, ezen félreértésekre okot adó passzusokat jó lenne minél előbb pontosítani – lehetőleg még a törvényjavaslat elfogadása előtt.
A szerző jogász, az Alapjogokért Központ vezető elemzője
