Öten az akadémiai kutatóhálózatban, hatan egyetemeken dolgoznak majd. Feltűnően sok közöttük az élettudományi vagy az élettudománnyal érintkező témán dolgozó kutató. Közülük a fiatal, ígéretes kutatók csoportjába négyen tartoznak, az érett kutatókéba heten. Tanulmányozzák egyebek mellett a baktériumpusztító vegyületeket, az emberi egyensúlyozás mechanizmusát, a biológiai evolúció történetét molekuláris szinten, a galaxisok közötti űrt kitöltő gázokat, és sok szemszögből értékelik Trianont.
A kutatásban ma már moccanni sem lehet pályázatok nélkül, de ez nem mindig és nem mindenütt volt így. A költségek és a tudományos személyzet növekedésével ez a tendencia mindenütt erősödik. A Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokat (OTKA) az 1980-es évek második felében azért hozták létre, hogy egységes keretben, a teljes kutatási rendszer áttekintésével hozzanak döntéseket a tudomány támogatásáról. Az OTKA bírálati rendszerét – főleg régebben – maga a magyar kutatói közösség működtette, és csak később vontak be külföldieket a bírálatokba.
Az OTKA a 90-es években sok kutatás számára az életben maradás eszköze volt, a vegetálás szintjén. Az OTKA többnyire igen csekély pénzből gazdálkodott, és azokban az években szűken mértek belőle, hogy minél többnek jusson. Általában jellemző, hogy a pályázatok elbírálásakor tekintetbe veszik ugyan, hogy a javasolt témának milyenek a kilátásai, de a bírálók kevéssé mernek számukra idegen szakterületeket leszólni, s ilyenformán a téma kevésbé számít: leginkább az nyer, aki korábban több eredményt és elismerést ért el.
A pályázati rendszerben levő kevés pénz miatt egyenletes hanyatlás vett erőt a magyar tudományos intézményeken. Így a fiatal, tehetséges és mozgékony emberek közül egyre többen távoztak külföldre. Az OTKA kerete 2000 körül megnőtt, majd 2003-tól olyan mélységbe zuhant, hogy a korábban megítélt támogatásokból is vissza kellett venni.
Ha a rendelkezésre álló pénzkeret nem nő a kívánatos mértékben, a minőséget a verseny erősítésével lehet javítani. Ennek különféle formáit kísérelte meg az OTKA, nem mindenben kielégítő eredménnyel. Volt egy VIP-pályázatnak becézett kategória, amelyben rendszerint az öreg akadémikusok nyertek korábbi eredményességük alapján. Senki nem mondhatja, hogy ez általában igazságtalan lett volna, de a megújulást nem szolgálta. A bírálók a pályázóknak való kedvezés érdekében pontozáskor egyre inkább a skála legfelső néhány százalékát használták csak ki.
A magyar tudomány teljesítményeit a fejlett országokéval így nehéz volt összemérni. Ennek hátrányát egyre érezhetőbbé tette, hogy a magyar kutatók újabban megmérkőzhettek a többi európaival az Európai Tudományos Tanács (ERC) pályázatain is. Az új tagok sorában a magyarok kiemelkedően jól szerepeltek, de a nagy hagyományú és gazdag országok mögött bizony elmaradtunk. Ennek egyéb okok (kevés pénz, ócska műszerek, minőségében hanyatló közép- és felsőoktatás) mellett az is oka volt, hogy a belső verseny nem volt elég kemény.
Akadémiai elnöksége elején Pálinkás József a kiutat egy sokkal komolyabb új pályázati rendszer kiépítésében látta, amelybe gátlás nélkül beiktatta a legfőbb tudománypolitikai célokat: a hazai kutatók itthon tartását, az eltávozottak visszacsábítását, egyéb külföldi pályázók idevonzását, a kutatók hazai mobilitásának növelését, kutatócsoport- és laboratóriumfejlesztési lehetőséget, magyar viszonylatban magas fizetéseket, a tudományterületi egyensúly óvatos eltolását a természettudományok és az élettudományok felé és nem utolsósorban a még nem nagy múltú fiatalok számára is méltó összegű támogatásokat.
A Lendület pályázati rendszer – kimondva vagy ki sem mondva – ezeket a célokat szolgálja. A tervezett kutatás témakörének és a pályázó teljesítményének fellendülőben kell lennie. A pályázat 2009-től az első két évben az Akadémia kutatóhálózatán belüli kutatásokra volt meghirdetve, azonban 2011-től kezdve az egyetemeken végzendő munkákra is lehet pályázni.
A pályázó egyetlen személy, de meg kell nyernie egy intézményt is (egyetemet vagy kutatóintézetet), amely kutatócsoportját befogadja. A befogadónak vállalnia kell, hogy jó feltételeket nyújt az új csoport munkájához, felajánlja az intézmény műszaki és adminisztratív háttérrendszerét, és más módokon is kedvez nekik (például állást ad a csoport némely tagjainak). A pályázó ismerteti a kutatási területet, kutatási tervet készít, és jelzi, milyen eredményekre számít, hogyan akarja azt hasznosítani (például publikálni). Ha nyer, témavezetőként dolgozik tovább, és előzetes terveivel összevetve évente tájékoztatja az Akadémiát eredményeiről.
Az elnyert pénzt a témavezető a maga és néhány munkatársa fizetésére fordíthatja (a témavezető a másfél-kétszeres professzori bérnek megfelelő díjat kap), és a kutatás konkrét költségeit is fedezheti belőle: műszert és adatbázisokat vehet, és bőségesen fordíthat belőle tanulmányutakra és konferenciákra. Aki régi munkahelyén kap támogatást, fizetését a Lendület-pénzből hasonló összegűre egészítheti ki. A rendelkezésére álló pénz összemérhető a fejlett országok tudománytámogató rendszerében elnyerhető összegekkel. Ezért elvárható, hogy a tudomány élvonalában kiemelkedő teljesítményt nyújtson a kutató, és ez a legtöbb esetben teljesül is. Ilyen feltételekkel érdemes itthon dolgozni, érdemes az eredeti állást feladva a kutatás számára legmegfelelőbb intézményhez elszegődni.
A Lendület program bevezetésével párhuzamosan az OTKA keretét is növelték, de a Lendület megtartotta elitjellegét. A Lendületet az Akadémia és a pályázók is az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) pályázatai előszobájának tekintik. Ez emeli a tétet, erősíti a versenyszellemet. A Lendület valóságos verseny a nyugati tudománnyal: verseny a kutatókért, a nyugati nívójú technikai háttér megszerzéséért, a legjobb nyugati és keleti kutatókkal való együttműködés lehetőségéért. Bár a nyerési esély egyre csekélyebb (az idén 94 pályázatból került ki a tizenegy sikeres), a Lendület léte felkavarja a kutatási szférát.
Az egyéni érvényesülésért vállalt kockázatot jutalmazza, azoknak ad, akiknek amúgy is van, és közvetve elvesz azoktól, akiknek amúgy sincsen. Egyelőre tovább nyílik az olló a budapesti elit és a provinciális biztonságban és kisebbségi tudatban dolgozó intézmények között, ám az elnyerhető előnyök előbb-utóbb a kiegyenlítődés tendenciáját fogják erősíteni, nem úgy, mint az EU-alapokból a „túlfejlett” központi régiótól megvont támogatás.
A jelentkezőknek a pályázáskor szavukat kell adniuk, hogy az öt év leteltével ERC-pályázatot adnak be, s ez megalapozhatja fennmaradásukat. Az Akadémia azonban az intézeteiben dolgozó eredményes Lendület-csoportokat öt év után is támogatja. Feltehető, hogy saját érdekükben az egyetemek is így fognak tenni a sajátjaikkal.
A szerző akadémikus, kutatóprofesszor (MTA Atommagkutató Intézet)