Az egészségügy a társadalom talán legdemokratikusabb területe, hiszen itt bárki bármit szabadon állíthat, sőt akár árulhat is, ha megfelelően végzi a címkézést. A tudományos orvoslás korában létezik egy alternatív megoldásokat kínáló középkori világ, amelytől nem követeljük meg, hogy bizonyítsa, terápiái valóban működnek. Az áltudomány hatalmába kerítette a populáris médiát, néptömegek bizalmát nyerte meg, sőt behatolt az egyetemekre is. A hazugság neve alternatív orvoslás.
A demokratikus alapjogok egyik legfontosabbika a szólás- és véleményszabadság. Ez persze nem korlátok nélküli, hiszen például a közösség elleni gyűlöletbeszéd tilos. Érthetetlen módon, a jog egyik oldalról védi az ember egészségét, például a szigorú gyógyszer-engedélyeztetéssel, illetve hogy csak orvosok hozhatnak döntéseket a terápiát illetően. A csalás is büntetendő. Másrészt, a jogszabályok mankót adnak a szemfényvesztésnek azzal, hogy gyógyszer helyett étrend-kiegészítőnek vagy hagyományos növényi gyógyszernek lehet nevezni a gyógyításra szánt szert. A „gyógyszer” név azt sugallja, hogy jótékony hatása is van a szernek. Másrészt, ki az ördög szedne étrend-kiegészítőket egy komoly bajra, ha nem hinné, hogy az gyógyhatású?
Tudja ezt jól a szélhámosság, ezért trükközni kényszerül; a fiolára nem írhatja rá, hogy annak tartalma gyógyít, sugalmazni kell hát azt más csatornákon, azzal a körítéssel, hogy a gonosz gyógyszeripar és a zsebre dolgozó orvosok összeesküdtek a beteg és a termék ellen. A pimaszabbak nem ennyire óvatosak, gyógyszerdobozaik és reklámjaik harsányan hirdetik, hogy „rákbetegeknek ajánlott” a szer.
A bajban lévő nem fog azon tűnődni, vajon e szöveg azt jelenti-e, hogy az ajánlott készítmény gyógyítja a betegségét. Ha pedig orvos is ajánlja neki, minden kételye elszáll. Sőt, ha esetleg utána akar járni a dolognak, még a készítmény hatásosságát igazoló tudományos publikációkat is talál a szaklapok perifériáján. Itt egy érdekes probléma merül fel, amit nyilvánosan taglalni nem lehet, mert a cég a valódi gyógyszerfejlesztés helyett inkább azonnal perelő ügyvédekbe fektet. A profit hiperextra, hiszen kimaradt a normálisan milliárd dolláros költségű évtizedes tesztelés; befektetni szinte csak a baráti kutatók támogatásába kellett. Egy másik trükközési lehetőség a termék nevének és csomagolásának folytonos cseréje. A büntetés egyre nő ugyan, de úgy tűnik, még így is megéri a dolog.
Idehaza a Gazdasági Versenyhivatal a legaktívabb a csalók lefülelésében, de hatásköre csupán arra terjed ki, hogy a delikvens cég a megfelelő módon promotálja-e termékét. Mostanában az igazságszolgáltatás is mozgolódik a területen, a CoD-teás Dávid Tamást fogta perbe. No nem azért, mert egzotikus teája csak egy blöff, hanem mert állatorvos minőségben adott utasítást C-vitamin-injekció beadására, tehát sarlatán.
A tudományos módszer egyszerű alapelven nyugszik: vizsgáljuk meg, valóban működik-e a kérdéses terápia. Ha a készítmény kiállja a próbát, azaz a kontrollhoz képest hatásos és nem okoz jelentős mellékhatást, akkor, és csak akkor mehet a piacra. Az alternatív orvoslás elvei és módszerei nem igényelnek bizonyítást, elegendő, ha egy mester kijelentéseit idézzük, vagy a több ezer éves népi bölcsességre utalunk. Érvelési hibákkal is alátámaszthatjuk igazunkat, például a természetesség vagy a mellékhatás-mentesség hangsúlyozásával, de gyakran elegendő egy a hagyományos orvoslásra aggatott negatív jelző, vagy az üldözöttség felemlegetése.
A XXI. századdal a modern tudomány korszaka köszöntött ránk. A legtöbben azonban csak élvezzük az értelem vívmányait, de nem értjük őket. Probléma nyilván a tudománnyal van, mert képviselői erkölcstelenek, felfedezéseik pedig veszélyesek, természetellenesek, vagy kísértik a jó erkölcsöt és a teremtőt. Sajnos a butaság zuhatagként ömlik az emberre a médiasztárok, a képzetlen tollforgatók és műsorvezetők tolmácsolásában. Nem tehetnek róla, a tanulmányaikban nem került elő, honnan lehetne tudni, mi a hiteles tudás. Az autentikus orvoslást szidják az orvosi szakma árulói is, akik a jobb anyagiakért hajlandók megtagadni esküjüket. Gagyi szintű álorvosok, polihisztor paleopszichológusok és egyéb üzleti érdekeltséggel rendelkezők terjesztik az összeesküvés-elméleteket, miszerint a modern orvoslás a gyógyszeriparral szövetkezve a betegek életére tör, eltitkolja a hatásos gyógyszereket, illetve gátolja azok piacra kerülését.
A hírhedt „Amiről az orvosok nem beszélnek” című magazin idén márciustól magyar nyelven is kapható. Szendi Gábor, a lap egyik szerkesztője a sajtótájékoztatón a következőket mondta: „Az orvostudomány mára válságba jutott, az orvos háttérbe szorult, miközben előtérbe kerültek a szakmai, kezelési protokollok. A gyógyszeripar pedig úgy tekint az orvostudományra, mint a saját meghosszabbított kezére, és az orvostudomány elméleteit mesterségesen tartja életben. Eközben pedig a független kutatásokban sorra dőlnek meg azok a teóriák, amelyeket tanítanak az orvosi egyetemeken.” Ez egy rendkívüli állítás, amit bizonyítani illene annak, akinek tömegek isszák minden szavát. A brit anyalapot egyébként megpróbálták betiltani a felháborodott orvosok, sikertelenül.
Az összeesküvés-elméletek gyakran igazságmorzsákra épülnek. A gyógyszeripar néha valóban trükközni próbál, de a szigorú szabályozás és a nagy kockázat miatt ez az egyik legtisztességesebb ipari szektor. Tudjuk azt is, hogy sok orvos megvesztegethető a gyógyszergyárak által, és, hogy az orvoslátogatás célja nem pusztán a termékismertetés.
Az orvoslás által okozott magas halálozási gyakoriság, a türelmetlenség, a hálapénz, a magánbetegek állami infrastruktúrával való gyógyítása mind inflálja az orvoslásba vetett hitet. A hibák és tökéletlenségek ellenére az autentikus orvoslásnak nincs alternatívája. Tudomány nélkül nincs tudás, tudás nélkül nincs gyógyhatás, a hazugság talaján pedig csak újabb hazugság fakadhat.
A szakmának egyként kellene felállnia és kijelentenie, elég volt, de előbb a saját portát kellene kitakarítanunk.
A szerző egyetemi tanár, az MTA doktora
