Magyarország az elmúlt harminc évben igen jól teljesített tőkevonzásban, a külföldi multicégek Magyarországon való letelepítésében. A mintaként, illetve a régiós összevetésre is szolgáló visegrádi négyek táborán belül e tekintetben az élen vagyunk, s ebből a magyar gazdaságnak és társadalomnak eddig számos előnye származott.
Ilyen előnyök: legális és más szektorokhoz képest magasabb jövedelem, fejlett munkaszervezés, illetve munkakultúra elsajátítása, látványosan növekvő export, a beszállítói lehetőségek hazánkba vonzása, illetve az azokhoz való kapcsolódás lehetősége a magyar cégek számára – csak hogy néhányat említsünk azok közül, amelyek felbecsülhetetlen előnnyel jártak hazánk számára. Ám mindezek ellenére most mégis amellett érvelnék, hogy Magyarországon a legfontosabb a zömében hazai tulajdonú kis- és középvállalkozói szektor megerősödése, kulcsszereplővé válása.
Miért is? – erre a kérdésre állítottam össze az alábbiakban egy válaszcsokrot.
Mivel a külföldi cégek viszonylag könnyen jönnek, de könnyen is mennek, s ráadásul egyfajta szigetként működnek a többségben külföldi beszállítóikkal együtt hazánkban, illetve a többségük igen alacsony hozzáadott értékű tevékenységet telepít csak Magyarországra; így pusztán a külföldi cégek betelepülésétől nem lehet várni, hogy hazánk gazdasági felzárkózása automatikusan megvalósuljon. A kulcsa ennek a hazai kisebb szereplők megerősödése, alacsony adminisztrációs terhekkel, kedvező hitel-, illetve pályázati lehetőségekkel, külföldi piacra való kijuttatásával, esetleg üzletviteli, munkaszervezési, gazdálkodási tanácsadással való segítése. Ágazatonként és méretenként azonban nagyon heterogén ez a világ, így nem lehet ugyanazzal a technikával megsegíteni azokat. Márpedig a cégek hatékonysága, exportképessége, rugalmas piaci alkalmazkodása jelentené a legnagyobb esélyt a fejlett országokhoz történő érdemi felzárkózásra. A Magyarországon is tevékenykedő külföldi vállalatok sokat segíthetnek ugyan, de a felzárkózásban nagyon is korlátozott a hatókörük.
A hazai középvállalatokat (kkv) azért kellene jobban segíteni, mert a foglalkoztatásban, a képzésben, de az exportképességben is ők lennének azok, amelyekre támaszkodhatunk, s melyekből aztán jó esetben hazai tulajdonú multicégek lehetnének. Az ő problémájuk azontúl, hogy a tulajdonosok közül nagyon sokan amiatt szenvednek, mert az évtizedek alatt felépített cégeik továbbörökítése nem megoldott, leginkább az, hogy egyszerre kell a sok esetben szürkezónában lévő kis cégekkel, illetve a költséghatékonyságban, tőkeerőben sokkal jobb pozícióban lévő nagyvállalatokkal (amelyek sokszor méretüknél fogva kedvezőbb adófeltételeket is kivívnak a kormányzati-önkormányzati alkukban) versenyezni.
Ezek a cégek zömükben már exportképesek, de a munkaszervezésben, az olcsó források megszerzésében versenyhátrányban vannak a külföldi versenytársaikkal szemben. Az ő hatékonyságbeli előrelépésük, illetve a versenyhátrányuk felszámolása dolgozók tömegeinek munkahelyi képzését, új, modernebb eszközök megismerését, azok betanulását eredményezhetné. Ebben elkelne nekik a segítség. (Ennek konkrét megvalósulásának példájáról beszélt Orbán Viktor a közelmúltban Mélykúton, ahol egy uniós segítséggel megvalósult családi nagyberuházás avatóünnepségén mondott beszédet.)
A kisebb, startupszerű hazai cégeknek a nagyobb hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások előállításában lehetne kulcsszerepük. Ezzel saját produktumaik révén közvetlenül, de más magyar cégeknek ezen fejlett eszközöket és technológiákat használva közvetetten is nagyon fontos és áldásos hatásuk lenne hazánk gazdaságának megerősödésében. Sok kezdeményezés történt már ezen a területen. A legfontosabbak között meg kell említeni a hazai kockázatitőke-piac relatív magas fejlettségét s a legjobb műszaki és gazdasági képzőhelyeinknek, egyetemeinknek az ötletgazdákkal való megismertetésének a folyamatát és bővülő lehetőségeit. De csak akkor lehetünk elégedettek, hogy ha nemcsak magunknak ismételgetjük, de a világnak is bebizonyítjuk, hogy a magyar egy tehetséges, leleményes, illetve kreatív nép.
Ha többet gyártunk itthon, akkor egyrészt kevesebb importra van szükség (tehát javulunk az importhelyettesítésben), másrészt válságállóbbak is vagyunk, hiszen nem vagyunk olyan nagy mértékben kiszolgáltatva a külföldi modern technológiáknak és termékeknek. Hiszen nemcsak a pénzügyi területen, az alacsonyabb adósságállományunk révén vagy az adósságunk csökkenő devizarészarányán keresztül fontos, hogy válságállóak legyünk, hanem legalább olyan erős védettséget adna hazánknak, ha sok olyan árucikket költséghatékonyan és versenyképesen itthon tudnánk előállítani, amiket eddig külföldről hoztunk be.
Nem feledkezhetünk el a kkv-k szerepéről a területfejlesztési problémáink kezelésében, hiszen a falvaink és kisvárosaink általában nem jelentenek vonzerőt a külföldi tőkebefektetőknek, így az ottani megélhetés jelentős mértékben azon múlik, hogy a magyar kisvállalkozások életképesek tudnak-e ott lenni. S a turizmuson kívül ma már a digitális technológia révén más vállalkozások is lehetnek sikeresek a nagyobb távolság és a kisebb településnagyság ellenére is. Nem költözhet mindenki nagyvárosba, ezért meg kell őriznünk a vidék megtartóképességét. Ehhez a szintén kisvállalkozói körbe sorolt gazdák életképes cégei is kellenek. S ahogy javul az életszínvonal, s értékelődnek fel az egészséges magyar élelmiszerek, úgy kell növekednie a kézműves és háztáji termények és húsok iránti keresletnek is.
Végezetül az önmegvalósítás terepéül is szolgáló kisvállalkozások fontos lehetőséget adnak a multiéletben kicsit megcsömörlött dolgozóknak és menedzsereknek, s remélhetően a hazatelepülni vágyó, jelenleg külföldön dolgozó honfitársainknak is. Külföldről hazahozhatnak ötletet, szaktudást, tőkét és értékesítési piaclehetőséget is. Ha így nőnek itthon a jövedelmek, illetve ha külföldön éri őket a válság, s ezért ott megszűnik a munkahelyük, akkor az érintett fiataljainknak komoly perspektíva lehet egy itthoni kisvállalkozás beindítása.
Segíteni kell nekik az esélyteremtésben.
A szerző közgazdász, főiskolai tanár