A demokratikus berendezkedésű államok közös jellemzője világszerte, hogy a szélesebb közönséggel kapcsolatban álló gazdálkodó szervezetek pénzügyeit mindenki számára átláthatóvá teszik. Ebbe a felügyelt kategóriába tartozik minden nyitott társaság, főként a részvénytársaságok, de legfőképpen az állam pénzügyei és az azok intézésében tevékenykedő szervezetek.
A piacon ténykedők pénzügyeinek ellenőrzését (hitelesítését) auditorok (hites könyvvizsgálók) végzik, azon adatok alapján, amiket a cégek vezetői teljes büntetőjogi felelősségük tudatában kötelesek rendelkezésre bocsátani. Már a választott parlamenteket működtető alkotmányos monarchiák is szükségét érezték az intézményesített pénzügyi ellenőrzésnek, a köztársasági formában működők pedig szinte mindenütt alapvető törvényeket alkottak ez ügyben.
Svédországban az államdósság-kezelés és az állampénzügyek ellenőrzése évszázados hagyománnyal bír, Hollandiában 1841 óta működik ilyen szervezet.
Az első független államalakulatunk, az 1848–49-es szabadságharc kormánya is erőfeszítéseket tett a pénzügyek ellenőrzésére, főként azért, mert a hadjáratokat saját kibocsátású pénzzel (a Kossuth-bankókkal) finanszírozta, és mert Kossuth Lajos maga is kiváló pénzügyi szaktudással rendelkezett. Az 1867-es duális monarchia, a Habsburg–magyar kiegyezésen alapuló berendezkedés is azonnal megmutatkozott az ellenőrzött pénzügyek terén, mind a birodalom szintjén, mind a magyar államban.
1868-ban jött létre a közös pénzügyeket (külügy, hadügy) ellenőrző császári és királyi felügyelet, valamint 1870-ben a magyar államrész állampénzügyeit ellenőrző hatóság is. Ennek a gyakorlatnak csak az 1949-es totális kommunista hatalomátvétel vetett véget.
A jelenleg működő Állami Számvevőszék (ÁSZ) egyszerre született az új köztársasággal 1989. október 23-án. Alapító elnöke néhai professzorom, Hagelmayer István volt. Mielőtt az Állami Számvevőszéket ért, politikai elfogultságot hangoztató vádakkal foglalkoznánk, érdemes áttekinteni, az ÁSZ miként pozicionálja magát az EU-tagországok hasonló állami pénzügyi felügyeletei között. A szükséges kevés számú normamegfeleltetést az EU-szabványok szerint 2000 és 2002 között elvégeztük, mind szervezeti, mind műveleti oldalról.
Státusukat illetően az EU-országokban leggyakrabban, így hazánkban is az államtól független szervezetek működnek, vezetőiket (többnyire az elnököket) a parlamentek nevezik ki meghatározott időtartamra. Tizennégy tagországban – így hazánkban is – az elnök személyesíti meg a hozott határozatokat, míg tizenkét esetben testületi szavazás. A magyar felügyelet fel van töltve a kellő szakértői létszámmal: a hazai, 613 fős keret megfeleltethető a hasonló nagyságrendű tagországoknak (Portugáliáé 600, Görögországé 645 fős).
A szervezetről szóló, EU-szabályok szerint harmonizált törvény pontosan kijelöli a hatáskört, hogy az ellenőrzés milyen szervezetekre terjed ki: központi és regionális jelleggel minden állami forrásra, beleértve az uniós forrásokat is. Pártok és más politikai szervezetek esetén a hatáskör kiterjed a piacról érkező támogatásokra is azért, mert a támogató az összeget esetleg az adózás elől vonja el, és érte cserébe a választói akarattól eltérő megrendeléseket ad a kedvezményezettnek, ami a demokrácia működésének súlyos zavarához vezethet, egyben sérti az állam pénzügyi érdekeit is.
Az Állami Számvevőszéket az egyes ellenzéki pártoknál lefolytatott pénzügyi ellenőrzések kapcsán az ellenőrzöttek részéről a politikai elfogultság vádja érte. Azt állították, hogy határozataikat az ÁSZ a kormányzó politikai erők kérésére hozta. Hangzatos bejelentés, nem vitás, de igaz-e? Ha ez rendszerszinten lehetséges és igaz lenne, vajon elképzelhető-e, hogy az ellenzék soraiból választott EU-parlamenti képviselők nem tesznek – szokásaikhoz híven – legalább két tucat feljelentést?
Az ÁSZ ugyanis a vizsgált esetekben azt állapította meg, hogy az érintett pártok messze a piacon átlagos feltételekkel elérhető árak alatt szereztek szolgáltatásokat, ami az érvényes szabályok szerint tilalmas, ezért pénzben kirótt büntetés és a megszerzett pénzügyi előnyök visszatérítése is jár. Értékben a legnagyobb visszaélés a Jobbik esetén merült fel, ezért ezt külön is érdemes megvizsgálni.
A vélelmezett támogató egy a miniszterelnökkel és értelemszerűen a kormányzó pártszövetséggel is súlyos konfliktusban álló személy, akinek leghőbb vágya, hogy megbuktassa a kormányt. Eszközeit ennek megfelelően válogatja. Birtokában lévő médiafelületeit, plakáthelyeit azonban a teljes nevetségessé válás kockázata nélkül mégsem használhatta fel közvetlenül saját céljaira, bár hellyel-közzel arra is sor került, hogy a poszterekre maga a haragos ember is pingált ezt-azt.
Üzleti szempontokat sem mellőzve, mérges emberünk a következőt fundálta ki: amit akarok, azt a Jobbik majd elvégzi helyettem, ráadásul még a végén egy kis pénz is csorog a kasszába. A plakátok egy része arról szólt, hogy itt valójában nem a mérges ember, hanem a Jobbik a szolgáltató, de a haragot a Jobbik a saját nevére vette.
Amikor a Jobbik a saját nevére vette a mérges ember szidalmait, ezt egyben saját felelősségre is tette, és ezért a mérges ember komoly árengedményt adott egy olyan szerződés keretében, ami a lényeget, a felek közti valós szolgáltatói és a szolgáltatást igénybe vevő közötti viszonyt nem megmutatja, hanem ügyesen leplezi.
Az ÁSZ-nak viszont semmi köze a felek közötti szerződésben nem rögzített, nem nyilvános egyetértéshez, csak arra lehet figyelemmel, hogy egy párt az ügylet lényegét elleplező szerződés keretében, a szokásos feltételekhez hasonlítva nagyon komoly árelőnnyel jutott szolgáltatáshoz. Az kifogásolható, hogy részint a szolgáltató bevételeiből a támogatott összeg hiányzik, másrészt ezen összegszerű támogatás ingyen jutott a Jobbikhoz, aminek ellentételezéseként illegális politikai megrendelés sem kizárható.
Természetesen valós ellenvetésnek lenne helye. Azt kellene csak bizonyítani, hogy a mérges ember szolgáltatása és az érte fizetett díj igenis a piacon szokásos volt. Ezt kellene bizonyítani ugyanolyan módszertannal, amivel ennek éppen az ellenkezőjét az ÁSZ bemutatta, ami alapján határozata készült. Erről azonban szó sincs. Ehelyett vannak az elfogultsági vádak, megfűszerezve a nemzetközi normáknak és gyakorlatoknak mindenben megfelelő számvevőszéki eljárás elleni politikai vádakkal és rágalmakkal.
A szerző közgazdász