Sokáig elsősorban a fogyasztás különböző formáival foglalkozott, azzal, hogy hogyan, mire és miért költenek az emberek. Külön vizsgálat alá vette a szegények fogyasztását, mert azt gondolta, hogy problémáikra csak úgy lehet jó megoldást találni, ha részletesen ismerjük fogyasztási szokásaikat. Vizsgálatai során a módszertant is megújította: nem statisztikákkal és átlagokkal dolgozott, hanem egyének élethelyzeteit vizsgálta. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy empirikus vizsgálatokat folytatott, és esettanulmányokat készített. Az egyik legsikeresebb könyve 2013-ban jelent meg. A könyvben az egészségi állapottal és a bérekkel összefüggő várható élettartam alakulásával, – amely nagyon eltér a világ különböző országaiban –, továbbá a gazdaság területén érzékelhető növekvő egyenlőtlenségekkel foglalkozott. Ez a műve több nemzetközi listán is az év legjobb közgazdasági szakkönyveként szerepelt.
A könyv a különböző nemzetek említett területeken elért eredményeit és problémáit hasonlítja össze. Felhívja a figyelmet arra, hogy nem elég a gazdasági eredmények alapján értékelni a nemzetek teljesítményét. Deaton szerint a várható élettartam tekintetében látható óriási egyenlőtlenségek okát nemcsak a gazdasági mutatók eltérései, hanem a kormányzati képességek, illetve a gazdagság nagyon egyenlőtlen megoszlása is okozza. Bizonyítja, hogy egyrészt a nagy különbségek az anyagi jólétben és gazdagságban hozzájárulnak az egészségi állapotban megnyilvánuló különbségekhez. Másrészt a kormányzati képességek is – bár áttételesebb módon – hatnak az egészségi állapotra. A szerző ennek kapcsán azt vizsgálja, hogy hogyan befolyásolják a kormányzati képességek azt, hogy az emberek jól érzik-e magukat a bőrükben egy adott társadalomban. Erre azért volt kíváncsi, mert vannak olyan kutatási eredmények is, amelyek szerint a boldogságnak, illetve boldogtalanságnak egészségügyi következményei is vannak. Ez magyarázhatja például azt, hogy több olyan ország is van, ahol az alacsonyabb egy főre jutó nemzeti jövedelem ellenére is magasabb a várható élettartam. Ezekben az országokban azonban általában magas az élettel való elégedettség szintje. Az élettel való megelégedettség összefügg azzal, hogy milyen jók az állami szolgáltatások: az egészségügy és az oktatás színvonala, a közbiztonság, valamint a demokrácia szintje, továbbá, hogy milyenek az emberek mindennapjai: milyen mértékű korrupciót tapasztalnak, mekkora bürokrácia nehezíti az életüket.
Az oktatás színvonalát külön is kiemeli, és azt állítja, hogy annak különösen nagy hatása van az egészségi állapotra. Adatokkal bizonyítja, hogy azokban az országokban, ahol magas az oktatás színvonala, és eléggé tekintélyes a lakosság képzettségi szintje is, magasabb a várható élettartam. Márpedig az oktatás színvonaláért legtöbbet az oktatást kiemelt fontosságúnak tekintő állami stratégia tehet. Ez pedig szorosan kapcsolódik a kormányzati képességekhez. Ezért ahhoz, hogy az egyenlőtlenségek a jövedelmekben, valamint az egészségi állapotban csökkenjenek, elsősorban a kormányzati képességeket kell javítani, állítja a friss Nobel-díjas Deaton.
Érdekes kutatási eredményei vannak azzal kapcsolatban is, hogy boldogít-e a pénz, vagyis, hogy a magasabb jövedelem nagyobb boldogságot eredményez-e. Azt találta, hogy egy bizonyos életszínvonalszintig igen. Azon felül azonban már nem feltétlenül. Ezt a szintet, felmérései alapján, és az amerikai körülményeket figyelembe véve, 75 000 dollár éves jövedelemben határozta meg. Persze ez nem jelenti azt, hogy az ennél magasabb jövedelemre teljesen közömbösek lennének az emberek. Csak azt állítja, hogy ennél a jövedelemszintnél már minden elérhető, amire egy kiegyensúlyozott élethez szükség van. Efelett meg már inkább felesleges dolgokat vásárolnak az emberek. Érdekes és az általánosan ismerttől eltérő véleménye van arról is, hogyan kellene segíteniük a fejlett országoknak a kevésbé fejletteket. Deaton nem hisz a segélyekben. Kutatási eredményeire támaszkodva bizonyítja, hogy több ország esetén is elsősorban arra volt jó a jelentős pénzbeli segítség, hogy a gazdag országok megnyugtassák saját lelkiismeretüket. A pénz azonban nem hasznosult megfelelően, mivel nagy része eltűnt a helyi korrupt állami vezetési hálózatban. Ezért Deaton szerint két módon lehet valóban eredményesen segíteni a szegény országokat. Egyrészről a pénzt közvetlenül a rászorultakhoz kell eljuttatni. Másrészről mindent meg kell tenni azért, hogy javuljanak a helyi kormányzati képességek: csökkenjen a korrupció és a bürokrácia, javuljon az üzleti környezet és mindezek következtében fejlődjék a helyi gazdaság. Ez vezet majd el oda, hogy csökkenjen a szegénység is.
A szerző közgazdász