Különös jogszabályt terjesztett a parlament elé a napokban Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes ebben azt javasolja: a képviselők egészítsék ki a településkép védelméről szóló törvényt, és rendelkezzenek úgy, hogy nemzeti ünnepeken, gyásznapokon és más kivételes alkalmakkor az ünnepségek szokásos budapesti helyszínei ne minősüljenek olyan közterületnek, amelyet mindenki korlátlanul használhat.
Nem helyes ugyanis, ha versengés alakul ki a közélet szereplői, a pártok és a civil szervezetek között az ünnepi rendezvények helyszínének környékén, hiszen legtöbben egy-egy adott téren vagy útvonalon szeretnének helyet kapni saját megmozdulásaikhoz. Ezért aztán az ilyen időszakokban egymás után teszik a bejelentéseket és kérik a terület használati jogának átengedését kizárólag az ő rendezvényeik céljaira. A most benyújtott rövid jogszabály az államnak tartaná fenn a lehetőséget, hogy például március 15-én, augusztus 20-án vagy október 23-án a politikai élet ismert középponti területein, így a Kossuth téren és a közeli utcákban megemlékezést szervezzen. Az önkormányzatok rendeletben jelölhetnék meg saját rendezvényeik dátumait és helyszíneit.
A javaslatot többen is ellenérzéssel fogadták, sőt tiltakoztak is ellene, azt állítva, hogy a tervezet erősen korlátozza és sérti a gyülekezési jogot, nem is szólva arról, hogy valamiféle pótmegoldásnak néz ki, hiszen a vadonatúj gyülekezési törvény csak nemrégiben lépett életbe. Az ellenvetések nem meggyőzők. Régi alapelv ugyanis, hogy – a hagyományokat követve – a nemzeti s az állami ünnepeket, emléknapokat, rendezvényeket az állam és az önkormányzat szervezi meg a kiemelt jelentőségű közterületeken. Ez a rendszerváltozás óta is így van.
Tudni kell, hogy a közterület olyan közhasználatra szolgáló terület, amelyet mindenki azonos feltételekkel vagy éppen korlátozás nélkül igénybe vehet.
Ez a fogalom – a közterület – valójában az egész jogrendszerben jelen van: az ingatlan-nyilvántartástól az építési rendelkezéseken át a szabálysértési és a gyülekezési törvényig szinte mindenhol szerepel. Ami a közterületen történik, sohasem közömbös a közösségnek, fontos ezért, hogy különbséget tegyünk a közterület használatának egyes, különös módozatai között. Mert az általános forma az, hogy a közönség ott jön, megy, közlekedik, napozik, nézelődik, eltölti a szabadideje egy részét.
A használat speciális módjai körül azonban egy ideje zűrzavar tapasztalható. Megemlíthetjük például azt a nagyjából 2006 óta hangoztatott véleményt, hogy az államnak az ünnepi rendezvényeken úgynevezett területfoglalási engedélyre lenne szüksége. Területfoglalási engedély ugyanakkor tudva lévően már régóta ahhoz kell, hogy valaki például bódét állíthasson fel az X. és az Y. utca sarkán és ott lángost árusíthasson. Hasonló engedély, használati szerződés szükséges legtöbbször más közterületi árusításhoz, kereskedelmi vagy kulturális jellegű területhasználathoz is.
A gyülekezési jog, vagyis a szólásszabadság kollektív gyakorlása ettől lényegesen eltérő szabályokon alapszik, ehhez sem kell területfoglalás. A fontos szabadságjog érvényre jut már azzal is, ha a szervezők bejelentik szándékukat a hatóságnak, ilyenkor természetesen meg kell jelölniük a helyszínt és az időpontot. Amennyiben az esetleges kedvezőtlen hatósági döntést a kezdeményezők tévesnek tartanák, bírósághoz fordulhatnak. Ez a garanciarendszer a most benyújtott törvényjavaslat mellett is zavartalanul érvényesülhet, hiszen a tervezett jogszabály – amely az ünnepségekről szól – szintén pontosan megjelöli az állami rendezvények helyét és idejét. Ez önmagában is elegendő, a jogbiztonság tehát nem szenved csorbát. Tüntetni lehet máshol és másnap is.
A jogalkotás előzményeként érdemes felidézni azt is, mi történt a legutóbbi években. Egyebek közt az, hogy egyes, meglehetősen radikális szervezetek és személyek nemcsak egymással versengve igyekeztek ünnepi alkalmakkor elfoglalni a város központi tereit, gyakori volt az is, hogy állami, nemzeti ünnepek, emléknapok alkalmával megpróbáltak rárepülni a rendezvényekre, s minél nagyobb botránnyal felhívni magukra a figyelmet. Az ilyesminek persze mindig megvannak az okai. Ezek közül az egyik valószínűleg az, hogy nem minden szervezet tud nagy létszámot, erőt felmutatni, sőt időnként csak néhányan lézengenek egyik-másik összejövetelükön. Ez feltehetően frusztrálja őket. Az ünnepelni, emlékezni szándékozó tömeg ugyanakkor most már egyre nehezebben tűri a rendzavarók jelenlétét, s a hatóságnak sem könnyű ilyen feltételek közt helytállnia.
A békés gyülekezés mindenesetre továbbra is alapvető alkotmányos joga mindenkinek. A tüntetők – a bírói gyakorlat is ezt tanúsítja – nyugodtan szidhatják a rendőrséget és a kormányt is, a gyülekezés emiatt még nem veszíti el békés jellegét. Az évfordulós események résztvevőit viszont nem kellene megfosztani attól, hogy nyugodtan ünnepeljenek. A botrány és a zavarkeltés semmiképp sem illik az ilyen alkalmakhoz.
Helyes tehát, ha a törvény a régi elveket rögzítve világossá teszi, ki, mikor és mire használhatja a köztereket, a közélet központi fórumait.