Egyértelmű, hogy az ellenzéknek valahogyan le kell vezetnie a belülről felgyülemlett feszültséget, a tehetetlenségérzést, a számukra kilátástalanná vált helyzetet. Ezzel kapcsolatban személy szerint azért vagyok némileg megértő, mert jól emlékszem arra, hogy mit éreztünk, mit érzett a konzervatív tábor a 2002-es választási vereség másnapján.
Váratlan, nehezen feldolgozható eredmény született akkor, amelybe jó néhányan a szó legszorosabb értelmében belebetegedtek. Akkor is követeltük a szavazatok újraszámlálását, igaz, meggyőződésem szerint annak alapja is volt, hiszen akkor rengeteg választókerületben egy százaléknál kisebb különbséggel győztek a szoci egyéni jelöltek, nem beszélve a láncszavazásról és más ügyekről, ám minden tiltakozás ellenére 2002. július 20-án bedarálták a szavazólapokat.
Szóval nem kell csodálkozni azon, hogy az ellenzék, azon belül is a leginkább, szinte hisztérikusan elkeseredett belvárosi liberális fiatalok különböző after partykkal próbálják kezelni háborgó lelküket. Ennek része a választási csalás emlegetése, új választás követelése, az ország elhagyásával való fenyegetőzés az internetes fórumokon és chatoldalakon, s ilyen volt a szombat esti tüntetés is a Kossuth téren.
Az viszont nevetséges és szánalmas, hogy hat nappal a törvényesen és legitim módon megtartott választások után kiállnak a pesti fiatalok és a hozzájuk csapódó, agyonütött ellenzéki pártok már nem is prominensei, és új választásokat követelnek. Mindösszesen négy évvel akarják előrehozni a választásokat! Vagy esetleg minden héten tartani kellene egy parlamenti választást, addig, amíg nem jön ki végre az ellenzéknek kedvező eredmény?
Ami azonban igazán nagy baj, az az, hogy már most látszik: az ellenzéki pártok, az MSZP-től egészen az Együttig és a Momentumig, minden másban keresik a harmadszori megalázó választási vereségük okait, csak nem önmagukban, holott elsősorban és döntően saját maguk politikai tehetetlenségében kell keresniük a magyarázatot.
Ehelyett első körben el akarták hitetni egymással és a közvéleménnyel, hogy választási csalás történt. Holott pontosan tudják ők is, hogy a pártok mindegyik szavazókörbe delegálhatnak tagokat, akik végig részt vesznek a szavazatok összeszámolásában, a jegyzőkönyvek elkészítésében, tehát semmi nem történik, nem történhet a hátuk mögött.
Csak magukra vethetnek, ha a több mint 11 ezer szavazókörből sok százba nem delegáltak tagokat, ám még akkor is tudhatják, hogy ha ők nem is, más ellenzéki pártok gyakorlatilag mindenütt jelen voltak. Másfelől mindegyik párt megkapja adathordozón a kézileg elkészített jegyzőkönyvek másolatait, tehát az esetleges gépi csalások azonnal kiderülnek a kézileg elkészített szavazólapokkal való összevetés során. Tehát: hagyjuk már ezt az értelmetlen tiltakozást! Meggyőződésem egyébként, hogy mindezt már az ellenzéki pártok is belátták, s lassacskán lejönnek erről a témáról.
A másik, szintén a saját felelősségüket megkerülő érvük az, hogy a falu népe nyerte meg a Fidesz–KDNP-nek a választásokat, azok az idős falusi nénik és bácsik, akik csak az M1 tévét nézik, a Kossuth rádiót hallgatják és a megyei lapokat olvassák, tehát akik áldozatul estek a kormány propagandájának.
Mindez nagyon szép, csak hadd tegyem fel a kérdést: amikor 2002-ben és 2006-ban ők nyerték meg a választásokat, vajon mit nézett és hallgatott a vidéki népesség? Netán nem az M1-et és a Kossuth rádiót, amelyik akkor éppenséggel a Gyurcsány-kormány alá játszott? S amikor 2010-ben a Fidesz–KDNP hatalmas fölénnyel megnyerte a választásokat, nem még mindig ugyanazt az M1-et és Kossuth rádiót hallgatta a vidék, s mégis, ennek ellenére egyszer csak az akkori ellenzékre adta le tömegesen a voksát?
Vagyis, feltéve, de nem megengedve: ha a közszolgálati adók a mindenkori kormánypártoknak kedveznek, akkor miért tudott megváltozni – méghozzá brutális mértékben – a közhangulat 2010-ben, olyannyira, hogy a Fidesz–KDNP addigi legjobb eredményét érte el? Megmondom: azért, mert a Gyurcsány-kormány minden szempontból gyalázatosan rossz teljesítményt nyújtott, s ezt semmilyen közszolgálati adó nem tudta ellensúlyozni.
Mesebeszéd ugyanis az, hogy a vidéki, falusi emberek tájékozatlanok és buták, s csak a közszolgálati adóból tájékozódnak. Nem: a falun, vidéken élő emberek beszélnek egymással, beszélnek a rendelőben, a hivatalban, az iskolában, a templom előtt, az utcán, s persze a kocsmában.
Meghallgatják az ott élő értelmiségit, orvost, papot, mérnököt, hivatalnokot, tanárt, s fokozatosan kialakul egy közhangulat, egy véleménycsokor, ami összeáll egy, a kormányról alkotott képpé. Ezt szoktam nevezni az írásaimban Zeitgeistnek, azaz korszellemnek. Ez a korszellem vagy közhangulat az, ami igenis eljut a legapróbb falvakig is, ez dönti el valójában egy-egy országos választás kimenetelét, az adott kormány sorsát.
Hozzáteszem azt is: az ellenzéki pártokat senki nem akadályozta meg abban, hogy face to face kapcsolatokat alakítsanak ki a vidéki emberekkel, helyi szervezeteiken keresztül, ahogyan azt egy jól működő pártnak tennie kell. Ehelyett mi történt? Az MSZP-nek fokozatosan leépült, ledarálódott a vidéki, falusi pártbázisa, a DK sem áll ebben jól, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd és a Momentum sehol nem létezik a fővároson kívül, a Jobbik vidéki bázisépítése is megtorpant, bár még mindig a legjobb az ellenzéki körön belül. Így és ilyen feltételekkel mit vártak a vidéki, falusi szavazóktól? A felelősség tehát az övék.
Másfelől, jómagam 2002 óta rengeteg előadást tartottam az ország különböző városaiban, helységeiben, polgári és civil körökben. Kijelenthetem sok év tapasztalatával, hogy a vidéki emberek nagyon is tájékozottak, tisztában vannak az országban zajló folyamatokkal, nem hisznek vakon semmiben, nagyon is kritikusak, s csak azt hiszik el, amiről alapos érvekkel meggyőzik őket. A magyar emberek nem buták, hanem nagyon is bölcsek.
De ezt persze nagyon nehéz meglátni a belvárosi romkocsmákból, multikulti cégekből, alapítványi agytrösztökből kikandikálva. Azért tartják a vidéki embereket butának, elmaradottnak és mucsainak a belpesti liberálisok, mert valójában egyáltalán nem ismerik a vidéki, falusi életet, s nem is tudnak vele mit kezdeni.
Márpedig ez, a vidéki emberekkel szembeni lesajnáló vélemény nem más, mint ostoba előítélet, sajátos rasszizmus. Azt kérem ezektől a liberális köröktől, hogy vegyenek egy nagy levegőt, és menjenek el vidékre, a falvakba, és beszélgessenek ezekkel az emberekkel! A Momentum tett erre kósza, tétova kísérleteket, de egyelőre kőkeményen beletört a bicskája.
Az ellenzéki pártok vezetői azért vannak ördögi körben, mert abból indulnak ki, hogy a balliberális oldal megújulása nélkülük nem képzelhető el. Holott ha valami biztos a jelenlegi helyzetben, az az, hogy éppen a jelenlegi politikusaikkal nem képzelhető el az ellenzék megújulása.
Gyurcsány nevét kár is említeni, de Molnár Gyulától Hadházy Ákosig, sőt Fekete-Győrig gyakorlatilag mindenki leszerepelt (tisztelet a kivételnek). Ezekkel az emberekkel a ballib oldal veresége továbbra is garantált, viszont ezek az emberek ezt képtelenek belátni és hátrább lépni. Magyarországon az elmúlt harminc évben még egyetlen baloldali ember sem volt képes arra, hogy belássa, távoznia kell, hogy esetleg később visszatérjen más formában, más minőségben.Ezért alakítottam át a címben a hozzám kötődő szállóigét, az Egy következmények nélküli országot Következmények nélküli ellenzékre.
Miközben a magyar demokráciának valóban az tenne jót, ha lenne egy olyan baloldal, amelyiknek van nemzetpolitikája, XXI. századi világképe és világértelmezése, van magyarvalóság-ismerete, nemcsak a fővárosról és a kvázi pártvezér Kálmán Olga-féle tévéstúdiókról, hanem a vidék és a falu életéről is.
Kálmán Olga tevékenysége egyébként kifejezetten politikai munka, semmi köze az újságíráshoz. Ha ilyen baloldal lenne, akkor lehetne párbeszédet megindítani ebben az országban a konzervatív és a balliberális oldal között. Addig pedig a nemzeti tábor fenntartja, védi, fejleszti ezt az országot – benne a baloldali szavazókkal.
A szerző politológus
