Donald Trump elnök lustasággal, hezitálással vagy tétlenkedéssel semmiképpen nem vádolható: elnökségét éppen olyan lendületesen indította, mint ahogyan annak idején az elnökválasztási kampány során ringbe szállt. Beiktatása óta ugyanis alig telt el tíz nap, amikorra már a külpolitikától és külgazdaságtól kezdve egészen a bevándorlási kérdésekig nagy port kavaró elnöki rendeleteket alkotott. Emellett első intézkedései közé tartozik Neil Gorsuch legfelső bírósági jelölése is, aki szenátusi megerősítését követően a tavaly februárban elhunyt Antonin Scalia helyét foglalhatja el a kilenctagú testületben.
Bár Donald Trump elnök e döntése első pillantásra eltörpül a többihez képest, de hosszabb távú hatását tekintve a többinél jóval mélyebb, meghatározóbb lehet. Már most látható ugyanis, hogy a Trump-elnökség egyik legnagyobb hatású döntése és egyúttal hagyatéka az amerikai legfelső bíróság felfogásának átformálása és az új felfogás stabilizálása lehet. Ennek megértéséhez azonban érdemes néhány lépéssel távolabbról megvizsgálni a tengerentúli legfelső bíróság történelmi útját, illetve az amerikai társadalomban és közéletben játszott szerepét.
Ítélkezés és alkotmányos ellenőrzés
Európai perspektívából szemlélve kétségkívül idegennek hat, ám a tengerentúli hétköznapok beszédtémáját igen sok esetben a felső bíróságok döntései adják. Ez pedig nem feltétlenül az amerikai lakosság jog iránti kiemelkedő érdeklődése vagy szeretete miatt, hanem sokkal inkább azért alakult így, mert az Egyesült Államok legfelső bíróságának működése és döntései valóban meghatározzák a tengerentúli lakosság mindennapjainak életét. Ezen túl számos esetben nemcsak keretet, hanem irányt is szabnak az amerikai közpolitikáknak.
Sőt, némely esetben még a nyugati országok bíróságainak felfogását is képesek befolyásolni. Ennek megfelelően a legmagasabb bírói testület például olyan jelentős kérdésekben birtokolja a végső szó kimondásának jogát, mint a házasság intézményének meghatározása, a fegyverviselés joga, a kampányfinanszírozás kérdései, avagy a pozitív diszkrimináció megengedhetősége az egyetemi felvételi eljárások során.
Ám ezen túl az amerikai külpolitikában és ezzel együtt a nemzetközi kapcsolatokban is alapvető döntést mondott ki, amikor a közelmúltban például azt a kérdést tette mérlegre, hogy vajon az elnök vagy a kongresszus jogosult Jeruzsálem hovatartozásáról érvényesen nyilatkozni. Ez egyfelől annak köszönhető, hogy ítélkezési tevékenységen túl az alkotmányos ellenőrzés feladatát is ellátja, vagyis az amerikai alkotmányhoz és benne az egyéni szabadságjogokhoz méri a közhatalmi intézkedéseket.
Másfelől pedig, fiatal kora dacára, éppen az Egyesült Államokban érvényesül viszonylag tiszta formában a hatalmi ágak elválasztásának elve. Ennek megfelelően a közhatalom gyakorlásán a végrehajtó Fehér Ház és a törvényalkotó kongresszus mellett a legfelső bíróság is éppúgy osztozik. Sőt, bizonyos értelemben még nagyobb szeletet hasíthat ki a hatalom tortájából, mert a bírói testület az egyéni alapjogokon túl arról is dönt, meddig terjedhet egyáltalán a szövetségi kormányzat hatalma a tagállamok ellenében.
Az amerikai legfelső bíróság így könnyen valódi hatalmi centrummá válhat a tengerentúli közpolitikai rendszerben. Éppen ez történt például a huszadik század derekán, amikor Dwight D. Eisenhower elnök 1953-ban Kalifornia egykori kormányzóját – és nem mellesleg korábbi saját republikánus ellenlábasát –, Earl Warrent jelölte a legfelső bíróság elnökének. A jelölés mögött Richard Nixon, Eisenhower elnök egykori alelnöke állt, aki így kívánta Warrent száműzni az amerikai politikából. A legfelső bíróság újdonsült elnöke azonban az elszigetelődés helyett inkább úgy döntött, hogy beindítja a legfelső bíróság működését, és a közpolitika aktív orientálóinak színpadára emeli.
A konzervatív és republikánus felfogástól egészen az ellenkező politikai oldalig sodródva Warren a Franklin Roosevelt-féle liberális szövetségi állam koncepcióját karolta fel, és a New Dealben bemutatott progresszív társadalmi változásokat a legfelső bíróságon vitte tovább. Ennek során az 1950-es és 60-as években a szegregáció átfogó felszámolásától kezdve az állammal szembeni garanciális jogokon át egy sor ilyen irányultságú döntésben sikerült többséget kovácsolnia.
Szövetségi térnyerés a tagállamok rovására
Mindennek eredményeként például a szövetségi állam korábban soha nem látott teret nyert a tagállamok rovására. Beszédes a The New York Times korabeli jellemzése, miszerint a Warren vezette legfelső bíróság működése olyan társadalmi és politikai változásokat indukált a tengerentúlon, amilyenre még amerikai elnökök sem voltak képesek. A Warren-bíróságot azonban éppen emiatt érte kritika. Többek között éppen Donald Trump elnök mostani jelöltje, Neil Gorsuch bő tíz évvel ezelőtt írta ezzel összefüggésben, hogy Franklin Roosevelt és Earl Warren progresszív társadalomfejlesztése között egy nagyon fontos különbség van. Míg a Roosevelt-féle társadalmi változások a lakosság többségének akaratából fakadtak, addig a Warren-féle felfogás a társadalmi mérnökösködés helyszínét a bírósági termekre helyezi át, amely egyre könnyebben szakad el attól a valóságtól, amit a lakosság kívánna, illetve amit kész és képes lenne elfogadni.
A progresszív Warren-bíróság hatása a növekvő kritikák dacára egészen a 80-as évek végéig kitartott. Lassú változás ekkortájt indult el, amelyben jelentős szerepet játszott Ronald Reagan elnök konzervatív értékekhez visszataláló és a liberális típusú, vagyis megváltást ígérő és társadalmi mérnökösködést vállaló államot elutasító felfogása. Reagan elnök hatása és bírósági jelöltjei – köztük a rendhagyó személyiségével és jogászgenerációk gondolkodását orientáló, úgynevezett originalista felfogásával kiemelkedő Antonin Scalia – egyfajta egyensúlyt hoztak a legfelső bíróság elmúlt negyedszázadának működésébe, amely a jelentősebb döntésekben is végig tetten érhető. Ezt a kényes egyensúlyt az elmúlt évtizedben négy konzervatív, négy liberális és – a szintén egykori Reagan-jelölt Anthony Kennedy személyében – egy ingadozó bíró garantálta.
A legérettebb konzervatív gondolkodónak számító Antonin Scalia váratlan halála azonban megbontotta ezt az egyensúlyt. Éppen ezért sietett Barack Obama elnök Merrick Garland személyében megnevezni jelöltjét a megüresedett helyre. És a többségben lévő republikánus szenátorok éppen ezért jelentették be, hogy Obama elnökségének hátralévő időszakában megtagadják a jelölt megerősítését. És persze ennek köszönhető, hogy nem sokkal beiktatását követően Donald Trump elnök sietve már meg is nevezte saját jelöltjét. Egyáltalán nem közömbös ugyanis, hogy egy elnök a legfelső bíróság ellenszelében vagy pedig szellemi szövetségében kormányozza-e Amerikát, mint ahogy az sem közömbös, vajon elnöki hagyatéka röviddel leköszönését követően a többi hatalmi ág martalékává válik, vagy pedig hosszú évtizedeken keresztül élvezi a legfelső bíróság védelmét.
Az alapító atyák szellemisége és a szabadságjogok
Neil Gorsuch személye biztos választás. Ő ugyanis Antonin Scalia úgynevezett originalista felfogását követi, miszerint a szabadságjogoknak csak olyan értelmet lehet adni, melyért az alapító atyák megalkották őket, vagyis amit egykoron jelentettek az alkotmány szavai. Az alkotmány ugyanis nem arra való, hogy a változások élére álljon, hanem arra, hogy csillapítsa a változások ütemét. Erre utalt Gorsuch, amikor Scalia nyomán úgy nyilatkozott: a következetes bírónak bele kell törődnie abba, hogy nem mindig nyeri el személyes tetszését az a következtetés, amelyre munkája során jut. Ha pedig mindig neki tetsző végeredményre jut, akkor rosszul végzi a munkáját… Emellett pedig Gorsuch nem ismeretlen a legfelső bíróságon sem, ugyanis korábban éppen a konzervatív és liberális oldal között ingadozó bíró, Anthony Kennedy mellett dolgozott.
Ugyanakkor a legfelső bíróság sorsa e jelöléssel még közel sem rendeződik. Némi túlzással nem is vallana Donald Trump elnökre, ha ennyivel beérné. Ennél ugyanis ő bizonyára távolabb tekint, méghozzá fél szemmel már Anthony Kennedy székére. Kennedy amellett, hogy négy konzervatív és négy liberális között ingadozik, éppen nyáron töltötte be nyolcvanadik életévét. Kötelező nyugdíjkorhatár ugyan nincsen, és ez a döntés a bíró személyes döntése, ám a nyolcvanadik életév betöltésével már elkezdődnek a visszavonulásról szóló latolgatások.
Donald Trump elnöknek pedig éppen erre van szüksége ahhoz, hogy évtizedekre stabil konzervatív többségű legfelső bíróságot biztosítson Amerikának. Mindemellett a még Bill Clinton elnök által jelölt két, liberális felfogást képviselő bíró közül az egyik elmúlt nyolcvanéves, a másik pedig éppen Donald Trump elnöksége alatt tölti be nyolcvanadik életévét. Nyugdíjba vonulásuktól függően Donald Trump elnöksége akár valódi korszakváltást is jelenthet a legfelső bíróság működésében.
A tét pedig nem kicsi. Olyan általános kérdések, mint a modern állam társadalmi szerepvállalása és az egyéni szabadságjogok mai szerepe mellett konkrét kihívásokként jelentkezik többek között a fegyverviselés joga, a kampányfinanszírozás szabadsága, a pozitív diszkriminációs gyakorlat, a vallási meggyőződés közéletben játszott szerepe vagy akár a halálbüntetés további sorsa. Így Donald Trump elnökségének egyik legnagyobb hatású hagyatéka lehet az általa átformált legfelső bíróság jogértelmezése és államfelfogása.
A szerző jogász-közgazdász