Miután a nyár elején a kilenctagú amerikai legfelső bíróság úgynevezett ingadozó, mérsékelt felfogású tagja bejelentette nyugdíjba vonulását, Donald Trump elnök nyáron ismét, immáron második alkalommal új bírót nevezhetett ki a kilenctagú amerikai legfelső bíróság soraiba Brett Kavanaugh személyében.
Ugyanakkor az amerikai alkotmány szabályai szerint a jelöltet a szenátus bírósági ügyekkel foglalkozó bizottsága hallgatja meg, majd pedig ajánlása alapján a szenátus szavaz megerősítéséről. A kinevezés sikere tehát a szenátus megerősítésétől függ, amely az utóbbi időkben a progresszív demokraták és a konzervatív republikánusok között zajló pártpolitikai küzdelmek egyik fő színtere volt.
Nem jelent tehát nagy meglepetést, hogy a szeptember eleje óta közel egy hétig tartó meghallgatást tüntetésekkel és közbekiabálásokkal tarkították, illetve az utolsó pillanatban több évtizedre visszanyúló állítólagos zaklatási vádakat is előrángattak. A meghallgatást a progresszív demokraták perlekedésektől sem mentes támadásai jellemezték, amellyel egy utolsó, elkeseredett kísérletet tesznek az új főbíró szenátusi megerősítésének megakadályozására.
Ennek legfőbb oka nem más, mint hogy ez a kinevezés lényegében Franklin D. Roosevelt elnöksége óta első ízben jelenthetne valódi konzervatív fordulópontot az alkotmányossági kontrollt ellátó legfőbb bírói fórum állam- és jogfelfogásában. A szenátusi vita hevességének megértéséhez azonban érdemes a főbírók kinevezésének funkcióját és eljárási rendjét történelmi kontextusban közelebbről szemügyre venni.
Franklin D. Roosevelt elnök leginkább a gazdasági válságon felülkerekedő úgynevezett New Deal programjáról ismert. Elnöksége ugyanakkor emellett meghatározó fordulatot jelentett az amerikai államszerkezet, különösen pedig a szövetségi hatalom szerepében. Az úgynevezett roosevelti forradalom a saját maga lényegét abban láttatta, hogy a washingtoni szövetségi kormányzatnak felelősséget kell vállalnia az egész amerikai nemzet jólétéért.
Ezen elképzelésnek ugyanakkor van másik olvasata is. Nevezetesen az, hogy a szövetségi kormányzat ettől kezdve az amerikai élet folyamatosan növekvő szeletének szabályozására törekedett, miközben pedig egyre kevesebb szabadságot hagyott mind a tagállamoknak, mind pedig a gazdasági életnek és az önszerveződéseknek. A roosevelti etatista jellemvonású elképzelés értelmében szövetségi ügynökségek garmadája tervezte és jobbította az amerikai gazdaságot, az üzleti és munkaügyi kapcsolatokat a társadalom megannyi más problémájával együtt.
Ez a grandiózus politikai törekvés pedig a talpáról a feje tetejére állította a tengerentúli politikai életet, és az amerikai politikatörténet talán legjelentősebb fordulatával nyerte meg magának a korábbi republikánuspárti fekete bőrű és munkás szavazatokat. A demokrata párt e progresszív törekvéseire aggadta ekkortájt Roosevelt elnök a „liberális” címkét, amely azóta egyet jelent a szövetségi hatalom terjedelmének és ezzel együtt magának a szövetségi alkotmánynak a tág értelmezésével. Ennek megfelelően, egészen egyedülálló módon, az Egyesült Államokban a liberalizmus térnyerése így megelőzte a konzervatív gondolkodás kifejlődését és megszilárdulását.
A bő két évtizedes demokrata elnökséget követően az 1953-ban beiktatott Dwight D. Eisenhower volt az első republikánus elnök, aki kabinetet alakíthatott a Fehér Házban. Elnökségének így legfontosabb kérdése az volt, vajon ellenforradalmat vezet-e a szövetségi hatalom terjeszkedésével szemben, vagy pedig intézményesíti a roosevelti fordulatot.
Eisenhower elnök az utóbbi mellett döntött, és ezzel lényegében konzerválta a progresszív felfogás térnyerését. Vagyis a progresszív felfogás Eisenhower elnökségének időszakában gyűrte maga alá az egész amerikai államszerkezetet és alkotmányjogi gondolkodást. Erre a térhódításra volt válasz a republikánus párt ideológiai szakadása.
A William Buckley által 1955-ben alapított National Review magazin, valamint az 1964-es elnökjelölt, Barry Goldwater nevével fémjelzett radikális konzervatív mozgalom szemében Eisenhower elnök szellemi értelemben árulóvá vált. Nem kevés hasonlóságot mutatva a jelenkori eseményekkel, a radikális konzervatív National Review magazin tehát alapvetően az uralkodó republikánus platform ellen szerveződött meg, és elsők között volt a progresszív gondolkodási sémákat terjesztő politikai korrektség kritikájának megalapozásában, illetve ezt a felfogást egyöntetűen valló washingtoni elit támadásában.
Az ötvenes évek második felében útnak indult konzervatív mozgalom mintegy negyed évszázadnyi elkeseredett küzdelmet követően végül Ronald Reagan elnöksége alatt jutott győzelemre. Reagan elnöksége mind külpolitikai elképzelései, mind pedig belpolitikai törekvések szempontjából is meghatározó fordulópontot hozott Amerika történelmében. Ennek során pedig a legfelső bírósági és szövetségi bírósági kinevezések a progresszív éra kezdetéhez hasonlóan éppen azért lettek kiemelt jelentőségűek, mert a politikai elképzelésekből és törekvésekből ezek a fórumok formálhatnak szellemi korszakot meghatározó alkotmányjogi doktrínákat.
Ronald Reagan elnök ennek megfelelően választott ki úgynevezett originalista alkotmányértelmezést valló bírókat, akik a roosevelti progresszivizmusra válaszként az alkotmány eredeti értelméhez fordultak, amely egy korlátozottabb szövetségi állami bürokrácia mellett nagyobb gazdasági szabadságot és tagállami autonómiát vizionál. A legfelső bíróság ennek hatására vált egyre inkább a progresszív és originalista alkotmányértelmezők ideológiai küzdelmének színterévé, amelyet hűen tanúsít a különvélemények számának megszaporodása, néhol pedig apokaliptikus hangvétele.
A reagani fordulat a társadalomtervező progresszív alkotmányjogi gondolkodás térnyerését számos területen eredményesen állította meg ugyan, de kellő elköteleződés és az utánpótlás hiánya miatt végül erőtlennek bizonyult egy konzervatív ellenforradalom teljes sikerre viteléhez.
Bár Donald Trump amerikai elnökségért folyó küzdelme rendhagyónak számít, de semmiképpen sem előzmények nélküli. Hasonlóan az ötvenes évek második felének Amerikájához, a félig-meddig zátonyra futott konzervatív fordulat miatt elégedetlen és ezzel együtt az uralkodó republikánus platformmal, valamint a washingtoni elittel szembehelyezkedő radikális szervezkedések jó pár évtizeddel megelőzték Donald Trump érkezését. Ugyanakkor Trump volt képes ennek az elégedetlenségnek Amerika-szerte hangot adni, és a mozgalmat mind az uralkodó republikánus platformmal, mind pedig a demokrata párttal szemben győzelemre vinni.
Történelmi tanulság, hogy ez a politikai győzelem akkor válhat egy meghatározó konzervatív korszak kezdetévé, ha olyan alkotmányjogi gondolkodássá szilárdul, amely az államszerkezet valamennyi szintjén képes saját felfogását következetesen érvényesíteni. Vagyis a trumpi fordulat hatékonysága egy újfajta alkotmányos gondolkodás megszilárdulását követeli meg. Brett Kavanaugh kinevezésének sikere kulcsszerepet játszhat mindebben, ugyanis szenátusi megerősítését követően Franklin D. Roosevelt elnöksége óta első ízben lehetnek szűk többségben az originalista alkotmányértelmezést valló konzervatív bírák.
A most zajló szenátusi meghallgatás és vita tétje így minden korábbinál jelentősebb. A legfelső bíróság soraiban egy olyan korszak megnyitását ígéri, amely valós alternatívát kínál a XX. század második felét jellemző progresszív gondolkodás győzelmével szemben.
A szerző jogász-közgazdász